Bencsik János szerk.: Hajdúsági Múzeum Évkönyve 2. (Hajdúböszörmény, 1975)
Novák László: Hajdúböszörmény telek- és településrendszere
A városi lakás tehát nyaranként kiegészült ideiglenes gazdasági és lakásfunkciójú határbeli üzemhellyel. A communitas nagy gondot fordított e hajlékok ellenőriztetésére, s a „kunyhós emberek"-nek tiltotta, hogy a kunyhóik körül sertést, libát, és más „kártevő jószágot" kint tartsanak, amelyek tetemes kárt okoztak mások veteményeiben, szántóföldi növényeiben. E kunyhós emberek zömében nem voltak fedhetetlen erkölcsű emberek, a város társadalmának elesettebb rétegéből kerültek ki. A „korhelkedést", de még a lovak tartását sem engedélyezte részükre a magistratus, hogy ezáltal is elejét vegye a „mezei tolvajságoknak". 10 2 A mezőgazdasági munkák végeztével ezek a kunyhók lakatlanná váltak, s gyakran megtörtént télidőben, hogy csavargó emberek fészkelték oda magukat. A „nagyzeleméri kunyhókban lappangó zsiványok fel járatására" e miatt került sor, amit a város Szabolcs vármegyével összefogva közösen végzett el. 10 3 A mai tanyák genetikailag nem függnek össze ezekkel a kunyhókkal. A szántóföldeken — a nyomásrendszer, az újraosztás és a rövidebb-hoszszabb bérlet miatt — tartósabb létesítményt nem lehetett készíteni, csupán olyan ideiglenes hajlékot, mint a kunyhó, amely szálláshelye is lehetett a földművelő embernek. A XVIII. században viszont a szállás szóval nem az ilyen szálláshelyet, hanem azt a határbeli építményt jelölték, amely az állatok egybetartására szolgált. Abban is különbözött a kunyhótól, hogy nemcsak az esztendő meghatározott időszakában, hanem egész évben funkcionáló határbeli létesítmény volt. Ez a telephely a belső telek függvénye, hiszen a városból irányított paraszti gazdaság jellegét meghatározó állatállomány került ki a városból a határban lévő szállásra. Létének fontos feltétele, hogy tulajdonosa nagy földterülettel rendelkezzen, s az huzamosabb ideig birtokában legyen (pl. a pusztaföldeken). Ez a feltétel csak a legnagyobb állattartó gazdák esetében volt meg. Nekik volt szállásuk a Réten, valamint a vidi pusztabirtokon. A vidi praedium 1794-ben történt újraosztásakor meg is fogalmazta a Tanács, hogy a kis bérleménnyel bíró lakosok nem készíthettek szállásokat „az emiétett praediumban egy egy lakosnak kevés birtoka van, és szállás képen kevés volta miatt nem usuálhatja, s eszerént a jószágait ott szálláson nem tartván". Ugyanakkor a protokollum azt is kifejti, hogy a kérdéses földterületet tízévenként újraosztják, mert különböző a föld minősége, s ezért egyes emberek felette gyarapodnának mások rovására. 10 4 A tanya kifejezés 1809-ben bukkan föl először a pródi tanyákkal kapcsolatban. 10 5 Még ez esetben sem gondolhatunk a mezei kunyhóknál jelentősebb építményekre, csupán az állattartás célját szolgáló ideiglenes létesítményekre, a nyaralókra, amelyek késő ősztől tavaszig üresen álltak, s a kóborló emberek búvóhelyei voltak. 10 6 A tanya fogalmába a szállás fogalma is bele tartozott. 1837-ben a vidi birtokon azokról a marha- és juhtartó gazdákról történik említés, akik használatában olyan nagyságú föld volt, amelyen „marhatanyát" és juhkosarat" építhettek, és az „eddig jenálló szokásokhoz alkalmaztatván magokat és takarmányikat is oda hordozták öszve"™ A tanya tehát a XVIII. században és a XIX. század első felében az állatok szálláshelye volt, és elsősorban a fűvel borított határrészeken jelent meg. A múlt század közepe táján már szórványos adatok a szántóföldi műveléssel hasznosított határrészeken lévő tanyákra is utalnak. Ezekben tanyások laktak, akik a termésre vigyáztak, és a jószágot gondozták. 10 8 A ta13 Hajdúsági Múzeum Évkönyve 193
