Bencsik János szerk.: Hajdúsági Múzeum Évkönyve 2. (Hajdúböszörmény, 1975)
Novák László: Hajdúböszörmény telek- és településrendszere
maradtak. Az idegenek arányának növekedése Böszörmény társadalmának differenciálódását idézte elő: megnövekedett a nem hajdújogú lakosok száma. Ugyanakkor bekövetkezett a törzsökös lakosság megosztódása is, hiszen a létszámban megnövekedett hajdúcsalád ősi joga a szaporodásnak megfelelően elaprózódott. A rétegződött hajdútársadalom szegényebb elemei (ideértve a birtoktalan jövevényeket is) és a kisebb számú birtokos lakosság között a szakadék fokozatosan mélyült. A szabad hajdúközösség egészét képviselő magistratus a XVIII. század végére mindinkább Böszörmény birtokos lakosságának érdekvédelmi testületévé vált. " A telekszervezet fejlődése Böszörményben korántsem automatikusan történt. A magistratus igyekezett megakadályozni, hogy az idegenek háztelekhez, ezáltal a közösség javaihoz jussanak: csak a birtokos, — a jegyzőkönyvekben gyakran hangsúlyozott — törzsökös hajdúk jogosultságát vette figyelembe. E tendencia különösen érvényesült az 1740-es évektől, mikor már a jövevények aránya jelentősen megnövekedett, s a „marhaszám" szerinti adózást újra háttérbe szorította a belső telek szerinti adózás. 5 8 Földművelés tekintetében Böszörményben háromféle földterület volt: 1. belső telek után járó szállásföld, mely örökség vagy vásárlás útján kerültek a telkesek tulajdonába; 2. a telek nem közvetlen tartozékának tekintett szántóföld; 3. a zálogos pusztákon a szükségletnek megfelelően művelésre fogott szántóterület. A magistratus az egész szántóföldi területet felügyelete alatt tartotta: a „telek után járó földekre" használatot irányító rendelkezéssel élt, 5 9 míg a többi földek általa bírt jogosságát hangsúlyozta: „Míg városon lakik valaki addig bírhatja; Változtatván pedig lakását, azon nyilasa a Városra . . . (száll) . . . Ugj szintén ha valaki meghala . . . Atyafiainak nem lészen semmi közök hozzá, mindenkor a Város mellett maradván Successionak Örökös Jussa".' i 0 2. A hajdú telekszervezet fejlődésében a XVIII. század nyolcvanas éveiben következett döntő változás, amikor Böszörmény városa a használati jog mellett elismerte a belső telekkel rendelkező birtokos lakosok jogát is a privilegialis földekre, s felosztotta azokat a belső telkek arányának megfelelően. Mindez a már kialakuló telekszervezet megszilárdulását eredményezte, másrészt megerősítette a város birtokjogát a telekszervezeten kívül maradt privilegiális földek felett. A hajdú telekszervezet megszilárdulását elsőként a szállás- és ugarföldek öröktulajdonba történt kiosztása jelezte, melyet 1783-ban mint szállásvagy telekföldet, és ugarföldet osztottak fel a törzsökös hajdúk között a háztelkek nagysága után. 6 1 A Rétet, — melyet kezdettől fogva kaszálónak és legelőnek használtak a böszörményiek — a XVIII. század első felében már felparcellázták és nyílhúzással osztották szét, de ez ekkor még nem jelentett öröktulajdont: a communitás birtokát képezte. A század derekán — amikor a nagyarányú beköltözéssel felduzzadt a város népessége — megszigorították a Rét használatának jogosságát, s ezért a város népességét klasszisokba sorolták. w A Rét használatának újabb rendezésére 1798-ban került sor, de a telekszervezetbe öröktulaj dónként csak 1822-ben került, amikor a hajdúk privilegiális birtokát a háztelkek után véglegesen kiosztották. A Tanács erről így rendelkezett: „a Bagotai puszta a Nemes Város részére egészében kihagyattasson, ebbe számítván mindazon réti kaszállók, amelyek a város telkei után eshetnének ... Az ekklézsiák telekjei után . . . réti kaszállók ott 187
