Bencsik János szerk.: Hajdúsági Múzeum Évkönyve 2. (Hajdúböszörmény, 1975)
Novák László: Hajdúböszörmény telek- és településrendszere
rosi telkére szállította. A szőlőskert — megvásárlása esetén — öröktulajdont képezett, azaz: míg a privilegiális földeknek csupán használatára jogosult a hajdú, a belső telek és kerttelek mellett a szőlőföld is bele tartozott a törzsökös-hajdú telekszervezetébe. Lényeges viszont, hogy a nem törzsökös, bevándorolt lakosok is szőlőterülethez juthattak. Mivel csak a pusztaföldek bérleményéből húzhattak jövedelmet, az ő esetükben a szőlőskert elsődleges üzemhellyé és gazdasági központtá válhatott, mivel a városon sem házat — esetleg a kertben —, sem az utána esedékes jogot nem szerezhettek. 5 4 A szőlőföld könnyebb birtoklását az tette indokolttá, hogy maga az ültetés, és általában a szőlőművelés intenzív munkát igényel, az új ültetés csak néhány év után fordul termőre, így gyakorlatilag lehetetlen a szőlőföld időszakonkénti újraosztása. A földműveléssel hasznosítható területen is létrejöttek kisebb üzemhelyek. Ilyenek voltak azok a garágyával elkerített kertek, melyekben a határban járó jószágtól védve különböző kerti növényeket termesztettek. A városi tanács a határ egy meghatározott részét jelölte ki a dinnye, a répa, a kender stb. termesztésére, ahol kertek létesültek (pl. Epres kert). 5 5 Az ilyen földterületekkel a város rendelkezett, jóllehet privilegiális földterülethez tartoztak: a törzsökös lakosokat csupán a használati jog illette. E kerttelkekre használója a munkaidényben felépítette ideiglenes hajlékát, a kunyhót, vagyis — bár ideiglenesen — megtelkesítette azt. A kertek mellett fontos szerepe volt a rétnek, amely a legfontosabb mezőgazdasági ágazatnak, az állattenyésztésnek volt létalapja. A város privilegialis birtokán lévő kaszálókat nem osztották föl a törzsökös lakosság között belsőtelkek arányának megfelelően, hanem annak csak használatából részesülhettek. A jószág — amíg az időjárás lehetővé tette — a legelőn tartózkodott. Ebből következően e területnek az a része is „megteljesedett", ahol a pásztor kunyhóját, és a jószág védelmére szolgáló létesítményeket (pl. szárnyék) felépítette. A hajdú telekszervezet differenciálódása 1. A kollektív nemességgel felruházott hajdúk közösen birtokolták az adománylevélben biztosított földterületet. Ez alól a communitast képviselő magistratus sem képezett kivételt. A város vezető testületébe a vagyonos társadalmi réteghez tartozó gazdák kerültek. E gazdák egyúttal testületi birtokosok is voltak, hiszen a város vagyonának, gazdaságának kezelőiként, felügyelőiként megtestesítették a hajdújogot. ' Mivel az egyes törzsökös hajdú lakosokat még a XVIII. század kétharmadában is a jog szerinti földjüknek csak használata illette, e földterülettel — mint tényleges birtokos, tulajdonos — a város ill. annak vezető testülete rendelkezett. A XVII. század második felében (1660-at követően), a háborúskodás következtében azonban megcsappant Böszörmény eredeti telepített népessége, s így szükségszerűvé vált az idegenek beköltözése. 6 6 Megbomlott tehát a város zárt egysége. A jövevények elsődleges törekvése volt, hogy házastelket szerezzenek a városban, hiszen csak így válhattak részeseivé a privilégiális birtok használatának. Elérhették ugyan, hogy a hajdúváros lakói lehettek és ha módjukban állt, pusztaföldet is bérelhettek, a belső telekkel bíró törzsökös hajdúk mellett mégis másodlagos polgárok 186
