Bencsik János szerk.: Hajdúsági Múzeum Évkönyve 2. (Hajdúböszörmény, 1975)
Novák László: Hajdúböszörmény telek- és településrendszere
Az általános hajdútelepítést (1606) követően 1609-ben települtek át Böszörménybe Kálióból a hajdúk. Bocskay István adományleveleiben kollektív nemességgel ajándékozta meg a mellette híven harcoló hajdúkat, ez a nemesi kiváltság földbirtokadománnyal párosult. A földbirtok a hajdúközösség kollektív tulajdonát képezte. A betelepített hajdúk fölött földesúri hatóság tehát nem rendelkezett: városuk vezető testülete irányította, szabályozta földhasználatukat, gazdálkodásukat.' 3 A hajdúk sajátos közjogi helyzetéből következik, hogy az általuk használt földek az általánosan jobbágyitól eltérő telekszervezetet alkotott. A hajdútelek legfontosabb alkotó része a belső telek, amelyre a letelepült hajdú lakóházát építette. A háztelek a törzsökös hajdú birtokképzésének legfontosabb elemévé vált: ez alkotta a telekszervezet alapját. A hajdú háztelke után kapott kertföldet a város peremén fekvő kertségben, s a telek jogosította a határbeli földek használatára is. A XVII—XIX. századi Böszörmény határában a tulajdonjog szerint kétféle földterületet különböztetünk meg: 1. A saját kezelésű birtokot (terra privilegialis), amelyet a letelepítéskor adományként kaptak a hajdúk. E terület a várost közvetlen övező határrészeket (a mai Telekföld, Ugar, valamint a Lucernások), Szigetorrot, gátmegetti részt, Pródpusztát és a Rétet foglalta magába. 2. A bérelt pusztabirtokot (terra praedialis). A letelepítést követően a város következetesen növelte határát oly módon, hogy a háborúval zaklatott időszakban elpusztult környező falvak (Szentgyörgy, Vid, Zelemér) határát bérbe, vagy zálogba vette a tulajdonos földbirtokosoktól. A privilegialis földek használatára minden böszörményi törzsökös hajdú jogosult volt, aki belső háztelekkel rendelkezett, a praedialis föld használatára viszont csak azok a lakosok, akik megfelelő fizetségért bérbe vették azt. 3 4 A XVII. században és a XVIII. század jelentős részében a privilegialis földek felett a testületi birtokosként funkcionáló városi tanács rendelkezett: még nem osztották fel a határt a jog szerint illetékes törzsökös hajdúlakosok között. Ekkor a telekszervezet szilárd bázisa a belső háztelek (és a funkció szempontjából hozzátartozó ólaskert) alkotta. A határbeli, még felosztatlan privilegialis földterületre (szántó, rét, legelő, erdő) csak használati joga volt a hajdúnak, tulajdonjogilag nem volt sajátja. Hajdúböszörmény települési képe — az ilyen határhasználat következményeként is — sajátos elrendeződést mutat ebben az időszakban. A város középpontjában álló templom körül sorakoztak a háztelkek, a belső telkek. E belső magot gyűrűszerűén a kertség, az ólaskertek övezete vette körül. A kertséget — közvetlenül a város határában — a belső legelő övezte. A belső legelő várostól keleti részébe ékelődött az első homoki szőlőtelepítés, amely (korai voltára utalóan) a Vénkert nevet kapta. Ugyancsak a homokterületen található a nagy kiterjedésű városerdő. A várostól távolabb helyezkedtek el a kaszáló és iegelőföldek (Szigetorr, Gátmegett, Pród, Rét, Bagota), amelyeken helyenként — a talaj adottságtól függően — földművelésre is lehetőség nyílott. A praedialis pusztákon (pl. a füves laposokkal rendelkező Viden) a jószáglegeltetésre volt kedvező az adottság. Ezt a települési rendet a XVII—XVIII. századi levéltári források alapján részleteiben is be tudjuk mutatni. 1. Már hangsúlyoztuk, hogy a belső telek képezte a hajdú telekszervezet legfontosabb alkotórészét. A jegyzőkönyvi adatokból megállapítható, hogy a XVIII. században a belső telkek 183
