Bencsik János szerk.: Hajdúsági Múzeum Évkönyve 1. (Hajdúböszörmény, 1973)
Nyakas Miklós: A Hajdúkerület társadalmi küzdelmei a XVIII. század végétől és polgári átalakulásunk kérdése
nek nem találják, és azon intézménynek visszavonása, úgy az abból eredett sérelmek orvoslása iránti kivánatukat egész kiterjedésében pártolják." 8 1 Az áhított cél elérésétől azonban ezzel az eredménnyel még mindig nagyon messze voltak. Ha szemünket a magyar társadalom általános fejlődésére vetjük a különbségek és eltérések azonnal szembe ötlenek. A magyar reformmozgalom kiváltó mozzanatát, illetve mozgatórugóját - persze csak nagyon leegyszerűsítve végeredményben a földbirtok, pontosabban a nemesi földbirtok kapitalizálásának igényében jelölhetjük meg. A hitel biztosításának, illetve a nemesi földbirtok polgári átalakításának óhaja aztán szükségszerűen magával hozta az ország egész belső szisztémájának (a földesúr-jobbágy viszonynak) az átalakítását, vagy megszüntetését, valamint az ehhez szükséges nemzeti keretek biztosítását. A Hajdúkerület társadalmi viszonyai egészen mások mint a reformmozgalom fellegváráé, a vármegyéé - éppen ezért az lenne a különös, ha a kerületben beszélhetnénk olyan értelemben vett reformmozgalomról, mint országos viszonylatban. Erről persze szó sincs: míg országos viszonylatban a földbirtok rendi megkötöttségét próbálják lebontani, addig a kerületben a fundamentális kérdés akörül forog, miképpen lehetne a hajdúfundust nemesi jogokkal körülbástyázni. Amíg a reformmozgalmunk vezetői tiszteletre méltó erőfeszítéseket tesznek a nemesi kiváltságok fokozatos megszüntetésére, addig a Hajdúkerület lakosainak legfőbb álma a teljes értelemben vett nemesi jogállás elérése. A társadalmi küzdelmek ennek megfelelően a nemesi gondolatkör jegyében folynak. A kerületben egyáltalán nem beszélhetünk az 1830-as évektől kezdve új korszakról, mint az általános magyar fejlődésben, a reformkor eszmevilága nem tudott gyökeret verni a hajdúvárosokban. Az 1848-as események igazi jelentőségét sem tudják megérteni - az új kor új jelszavai mögül saját igazukat vélik kiolvasni: a Hajdúkerületre vonatkozó paragrafust egyesek úgy értelmezik, „hogy a nemesek jogai megfogyatkozának, a hajdúk kiváltságai azon paragrafus által erejükben nemcsak fenntartattak, hanem még Isten tudja menynyire meg fognak szaporittatni; mert az ámítók szerint Eszterházy herceg fizethet adót, viselhet közterheket, mert csak nemes volt, de a hajdú kiváltságoknak megszünniük nem lehet". A valószínűleg a böszörményi Kálmán Györgytől származó cikk gúnyosan jegyzi meg, hogy „nincs lángész, nincs oly mindenható szónoklat, mely e hiten kivül e néprészben más hitet támasztani képes". 8 2 így aztán nem csodálkozhatunk azon a jelenségen sem, hogy a törzsökös hajdúutódok csak a Bocskay zászló alá akarnak felesküdni, de hallani sem akarnak arról, hogy a nemzeti zászlónak tegyenek hűséget. Meghökkentő ellentmondás ez, mely csak a törzsökösök gondolkodásmódjának rendszeréből érthető meg. Belépni a nemzeti őrseregbe, mely az új polgári államért harcol, anélkül, hogy annak szimbólumát elismernék. Az általános magyar fejlődés és a kerület eltérő, aszinkron mozgása természetesen egyáltalán nem erősíti a magyar reformmozgalmat, nem segíti elő polgári átalakulásunkat. Visszahúzó, retrográd szerepét azonban hiba lenne eltúlozni. A kerület népességben, területben és gazdasági erejében nem túlságosan számottevő, ennek megfelelően kisugárzási köre kicsi. Az ország közvéle81 Idézi Sillye Gábor: Szózat. 99. 82 Az Alföldi Hírlap cikkét idézi H. Fekete Péter: Hajdúböszörmény részvétele a szabadságharcban (Hajdúböszörmény, 1948) 34. 93'
