Bencsik János szerk.: Hajdúsági Múzeum Évkönyve 1. (Hajdúböszörmény, 1973)

Nyakas Miklós: A Hajdúkerület társadalmi küzdelmei a XVIII. század végétől és polgári átalakulásunk kérdése

szére a Téglási erdőre fáért el nem mentek azzal fenyegeti hogy ezen Kerület Tömlötzébe fogja küldeni" őket.

4

2 A hadnagy teljesen szabályosan járt el, a panaszt tevők viszont nem ismerték kötelességüket. A kerület ezért úgy határozott, hogy mivel az új rendszabásokat „vagy nem értik, vagy némely helytelen tanácsadások után balul magyarázzák", . . . „Tekintetes Fő Kapitány Nánási Oláh Mihály Ur . . . a nemességet. . . egybegyűjtvén . . . világosan méltóztasson elejekbe adni azon tartozásokat és terheket, mellyeket ez idő szerint viselni köteleztetnek, valamint azon immunitatiokat is, mellyek a nemességnek engedődtek és mellyek ez idő szerént abban állnak lszer Hogy Nemes Ember fő Adót nem fizet 2or Katonát nem tart 3or Forspontra nem hajtatik 4er Az adója után felvetett Naturálékat élet Portiokkal fel válthatja. A város közönséges szólgálatjának tellyesítésére a többi lakosokkal egyaránt köteles."

4

3 A kerületi kormányzat rendkívül nehéz helyzetbe került azért is, mivel a királyi adó és a városi szolgáltatások megtagadása mellett szőnyegre került az úgynevezett királyi kisebb haszonvételek kérdése. A fennálló gyakorlat az volt, hogy a városok vagy a maguk kezelésében és a városi közös pénztár javára tartottak fenn boltokat és csapszékeket, vagy pedig árendába adták. E zűrzavaros korszakban egyesek kezdték e haszonvételeket is személyes donatárius jussnak értelmezni, s ilyen alapon a maguk házánál portékát és bort árulni. Ez a tünet elsősorban Szoboszlóra jellemző, ahol a városi tanács és az ellenzék heves öszszecsapására adott alkalmat Fischbein Éliás csapszékbérlőnek azon feljelentése, mely szerint Dóró István engedély nélkül bort mér ki pincéjéből.

4

4 Annyi » gyanítható, hogy nemcsak Dóróék elégedetlenek az árendálások rendszerével, hanem a nemesek és a tisztikar egy része is. így érthető, hogy Szoboszló városa a nemes és törzsökös lakosoknak 1823 végén megengedte azt, hogy esztendőnként egy hónapig maguk mérjenek ki húst és bort. A kerület azonnal megsemmisítette ezt a határozatot: „... a Szoboszlai Ns Közönségnek ezen határozása ... ha még a Lakosok előtt közönségessé téve nem vólna ne is publicáltasson, ha ez már megtörtént vólna republicáltasson. A Regale beneficiumok ki árendálására nézve pedig közönséges Licitatio tartasson".

4

5 A következő évben viszont újból arról értesülünk, ugyancsak Fischbein Éliás bejelentése nyomán, hogy Harangi László kerületi táblabíró veje Göntzi Dániel a maga házánál boltbeli portékákat árul.

4

6 Dóró István pedig a börtönben is hangsúlyozta, hogi neki mint ősi hajdúnak joga van személy szerinti borkimérésre, és donationális jussaitól most sem hajlandó elállni.

4

7 A kerület a lehetőségekhez képest igyekezett lecsillapítani a kedélyeket. A nemeseket „atyaiképpen" inti, hogy az érvényben levő kiváltságaikkal elégedjék meg, és a „reájok felsőbb hatalom által tett terheket minden zúgolódás nélkül tellyesitsék", mert ezen kerületnek reménysége van ahhoz, hogy ezen tractamentum Ö felsége által meg fog enyhítődni, s a Nemességnek az ország 42 Uo. IV. A. 502/a 23. nro. 35. 43 Uo. IV. A. 502/a nro. 35. 44 Málnási Ödön: Hajdúszoboszló története (Debrecen, 1828) 28. 45 HBL IV. A. 502/a 23. nro. 444. 46 Uo. IV. A. 502/a 24. 533. Ráadásul Rischbein szerint a táblabíró engedte meg vejének „a boltbéli portékáknak szabad árulását". A kerület határozatban tiltja el Göntzit a balkézre űzött kereskedelemtől, amíg a kérdés véglegesen nem rendeződik. Ezt a határozatot lásd : DÁL. IV. a. 502/a 24. 539. 47 Komonyi László né: i. m. 22. 86'