Bencsik János szerk.: Hajdúsági Múzeum Évkönyve 1. (Hajdúböszörmény, 1973)

Nyakas Miklós: A Hajdúkerület társadalmi küzdelmei a XVIII. század végétől és polgári átalakulásunk kérdése

radékok és örökösök directoliale protocoluma".

1

0 1784-ben Böszörményben a régi telkek alapján megtörtént a határ kiosztása, majd 1797-ben Pródot és a réti földeket osztották ki az 1782-es telki állomány alapján" a katonaállítási terheket teljesítő örökösök és telkes lakosok" közt.

1

1' Ezekkel az eseményekkel a telketlen lakosoknak megszűnt minden reményük, hogy eredeti célkitűzésüket valóra váltsák. Olyan nagy horderejű mozgalom, mint Reszegi és Kola mozgalma többé nem tudott kibontakozni közöttük, bár az egyre reménytelenebb helyzet ellenére egy darabig még önálló mozgalmakkal is próbálkoztak. Ezek közt a dorogi telketlenek mozgalma a legjelentősebb: 1797-ben 223 jövevény és telketlen lakos elevenítette fel a régi követeléseket, eredmény nélkül. Miután az első döntésbe nem nyugodtak bele, tovább kérvényeztek, aminek az lett a következménye, hogy a vezetőket bebörtönözték. Ezt a dorogi mozgalmat mindenképpen utóvéd jellegűnek kell minősítenünk, hiszen a kialakult telekstruktúra széttörésével erről az oldalról (ti. a telketlenek oldaláról) többé nem kísérleteztek. A későbbiek folyamán elsősorban az úgynevezett hajdú hazafiak soraiban találkozunk velük, elsősorban a hajdú származású zsellérekkel. E kései mozgalmak jellegét a zsellérek jelenléte azonban csak színezi, de döntő módon nem határozza meg. Miért ellenezték vajon a telkesek a telketleneknek azt az igényét, hogy az általuk használt földeket telekföldekké alakítsák át? Kétségtelenül számításba kell vennünk a népesség felduzzadását! Egy korabeli dokumentum így vall erről: „a kiváltságolt telekbirtokosok azaz a hajdúk különben is annyira elszaporodtak, hogy ezek is telki állományaik járulékaiban felette megszorítva lévén, csak alig élhetnek".

1

7 Lényegesebbnek látszik ennél két mozzanat. Az egyik az a tény, hogy a jómódú telekbirtokosoknak nyilvánvalóan volt szükségük munkaerőre. Ha a telketlenek telekhez jutnak, nemcsak a közös földekben és haszonvételekben kell velük osztozkodni, hanem - mivel földjük után megélnek - szolgálatba sem állnak. A történeti irodalomban még tisztázatlan a zsellérek gazdasági szerepe a hajdúvárosokban. Feltétlenül jelentős a bérletek szerepe, hiszen „. . . a legutolsó zsellér lakosnak is módjában van a birtokosoktól földet bérelni vagy felében dolgozni".

1

8 Egy kerületi statútum foglalkozott azzal a problémával, hogy a zsellérek közül sokan „a tehetősebb lakosoktól dolog fejében előre pénzt vagy életet kölcsönöznek fel, s azokért soha meg nem szolgálnak."

1

9 Hajdúszoboszlón a városi tanács a pusztító tél hidege elől számos román családnak adott menedéket. A tél elmúltával kitiltották őket a városból, de közülük számosan visszaszivárogtak a gazdákhoz cselédnek.

2" Sőt a mesteremberek is „mihelyt a városokban megnyomulnak, mesterségek folytatásával azonnal felhagynak . . . nagyobb birtokú lakosoktól öt vagy hat vékás földet kiárendálván" gazdálkodáshoz kezdenek.

2

1 A másik lényeges szempont az, hogy bizonyos városi szolgáltatásokat csak a telketlen és vagyontalan lakosokkal végeztettek. Például „böszörményi lakos Zajátz István azonn funda15 Sillye jelentés: 8. 16 Sillye jelentés: 14. 17 Sillye jelentés: 7. 18 Sillye jelentés: 12. 19 Kolosvári-Óvári: i. m. 508. 20 Hajdúböszörményi Református Egyházi Levéltár. A levéltár anyaga teljesen rendezetlen. A kérdéses irat az 1822-es év csomójában található. 21 Kolosvári-Óvári: i. m. 508-509. 6 Hajdúsági Múzeum Évkönyve 81