Bencsik János szerk.: Hajdúsági Múzeum Évkönyve 1. (Hajdúböszörmény, 1973)
Kövér Sándor: Adatok Hajdúböszörmény egészségügyének történetéhez
elhaltak névsorát. Tudjuk, hogy a halottak közül 1402, tehát a halottak 84,3%-a volt „magyar", 205 (12,3%) volt „rác" és 57 (3,4%) volt az egykorú feljegyzések szerint cigány. A névsorban fel van tüntetve az elhalálozás ideje, az elhalt neve, kora, a betegség neve, hány napra halt meg a betegség kezdetétől számítva és az elhalálozások naponkénti száma. Halálokként majdnem kivétel nélkül a „mirigy" szó szerepel, vagyis a bubópestis, mely 3-4 napi betegség után az esetek 40%-ában halállal végződik. A nyaki, hónalji, lágyéktáji mirigyek megduzzadtak, fájdalmasak lettek, elgennyesedtek és végül - ha a beteg megérte - kifakadtak. A járvány 1739. július 21-én kezdődött, tetőfokát szeptember 18-20-án érte el, amikor egy nap alatt 42-en haltak meg a „magyarok" közül, úgyhogy a „rácokkal" és a cigányokkal együtt ebben az időben napi ötven halott számítható. Decemberben már csak 14 napon át volt pestis halálozás; az utolsó mirigy-halál január 11-én volt. Debrecenben ez időben 8649 volt a pestisben meghaltak száma, az összlakosság pedig 20 000 volt. Hajdúhadházon a járvány áldozatainak száma 691. Egész utcarészek váltak üresekké, a temetési harangszó elnémult, szertartás nem volt. A gazdátlanul maradt földeket ismét fel kellett osztani. A pestis nagy pusztítást végzett a böszörményi tanuló ifjúság között is. Szilágyi György, az iskola rektora versben énekelte meg a járvány pusztítását, melyből ő szerencsésen kigyógyult s így tudjuk, hogy 168 tanulóból 131 halt meg, tehát a tanulók 78%-a. A város összes halottainak 3/ 4-e'20 év alatti volt és több, mint 4/s-e 30 éven aluli. Valószínű, hogy az 1709-es pestisjárvány, amely Debrecenben 3000 személy halálát okozta, városunkba is eljutott és a lakosság 30 év feletti része akkor átvészelte a betegséget. Már a régiek is tudták, hogy a pestis fertőző betegség, de az okát nem ismerték. Istenharagjának (Iliász), a levegő romlásának (Aeneis), csillagok hatásának, kútmérgezésnek, láthatatlan rothasztó férgeknek tulajdonították. Alkalmazták az elkülönítést (karantém). Védekeztek tűzzel, füstöléssel, szagos füvekkel, ecetes vízzel, amulettekkel, fokhagymával, retekkel. Éhgyomorra ivott saját vizelet 24 órára biztosan védett hitük szerint; jó volt bakkecskét tartani a háznál, mert annak szaga elűzi a dögöt. Az orvosok, ápolók, hullaszállítók védőruhát használtak; a pékek hosszú csipesszel adták át a kenyeret a vásárlóknak ; a bor árát egy óráig ecetben kellett áztatni. Álarcot viseltek; az álarc madárcsőrszerű orrban végződött, melyben szagos anyagok voltak. Az orvosok a betegek pulzusát hosszú bottal tapogatták ki. A járványos betegségben elhaltakat koporsó nélkül, létrán vagy vaskoporsóban vitték ki a temetőbe. Lepecsételték a templom ajtaját, a halottakat pap nélkül, énekszó nélkül, anyakönyvelés nélkül temették el, hogy evvel is csökkentsék a ragály széthurcolását. Azóta nem viszik be nálunk sem a halottat a templomba, csak a templom elé, illetve most már a ravatalozóba. Az elkülönítést nagyon komolyan vették ; a veszteglőházat önkényesen elhagyni tilos volt, bárki agyonüthette vagy lőhette az illetőt. Aki a rendelkezést megszegte, azt halálra ítélték. A gyógyítást orvosok, pestisorvosok, seborvosok, kuruzslók végezték. Az 1739-es járvány idején városunkban orvos nem volt. Debrecenben 1739-ben dr. Buzinkay György volt a főorvos, mellette Bentzig Mátyás és Faber Fülöp doktorok működtek. Az orvosok terjéket rendeltek kétszer bevéve egy pohár borban, bubó ellen fehér flastromot vagy sült vereshagymát szappannal és mézzel keverve vagy kovásszal vagy nyúlbőrrel. Ha megért, a bubót kivágták. A térjék kezdetben ópiumot tartalmazó viperahús volt, melyhez később igen sok (50-70) haszontalan alkatrészt kevertek. A kuruzslók a bubóra varangyos béka porát rendelték amulettben, de jó volt a kettévágott fe130'
