Bencsik János szerk.: Hajdúsági Múzeum Évkönyve 1. (Hajdúböszörmény, 1973)
Kövér Sándor: Adatok Hajdúböszörmény egészségügyének történetéhez
kete tyúk is. Még jobb lehetett a következő bubó elleni recept: „Végy három rész tormát, ugyanannyi retket, 3 szúnyogot, 3 pókot szárnyastúl, 3 szem borsot, 3 szem borókamagot, törd össze mozsárban, kend vászonra és tedd a beteg helyre." A pestisben elhaltakat rendszerint tömegsírba temették. Böszörményben az időben a temető a mai Korpona u.-Rákóczi F. u.-Mátyás király körút és a Hadházi út által bezárt területen volt, mely az 1782-es térképen mint lezárt temető szerepel. A földművelés, kereskedelem megakadt, a jószágoknak nem tudtak enni adni a vesztegzár miatt, kicsapták őket szabadjára a határba. A közbiztonság megromlott, rablás, égetés, pusztítás napirenden volt, nem művelték a földeket, általános elszegényedés következett be, sok helyen fellázadt a nép, az urak, a zsidók ellen. Lázadás tört ki Debrecenben 1739 augusztusában is. Az erőszakoskodók, a zárlatot megszegők ellen felvonultatták a Debrecenben állomásozó német katonaságot, mely az ellenállók közé lőtt. Sok áldozatot követelt az 1831-es kolerajárvány is, amikor 473 volt a kolerában elhalt református lakosok száma, míg a más vallásúakkal együtt a kolerában meghaltak száma meghaladta az 500-at. Kolerajárvány volt még 1849ben és 1873-ban. 1849-ben 216 halálesettel. Sok halálesetet okozott 17801790-es években a hólyagos himlő, évente 80-100 halálesettel. 1842-ben himlőben 176 személy halt meg, többnyire 3-12 éves gyermekek. Fehér hólyagok borították be az egész testet, melyek elgennyedtek és gyakran a szájüreget és a torkot is ellepték, úgyhogy nyelni sem tudtak. Akik túlélték a betegséget, azoknak az arca himlőhelyes (ragyás) lett sok esetben. Gyógyszer nem volt. Ekkor már végezték a himlő elleni oltást, de még nem volt kötelező. Akiket beoltottak „mentőhimlővel", azok nem kapták meg a betegséget. Az elmúlt században tömegesen szedte áldozatait a vérhas, hastífusz, kiütéses tífusz, a diítéria és a skarlát is. Kazinczi Sámuel feljegyzéseiből tudjuk, hogy 1837-ben 240 volt a hastífusz betegek száma, akik közül 26 halt meg. (Egészen a II. világháborúig 10% volt nálunk a hastífusz halálozás.) Sok ilyen megbetegedés volt századunkban is, így 1928., 1929., 1932., 1935., 1949. és 1970. években. 1932-ben 320, 1949-ben 54, 1970-ben 38 volt a bejelentett esetek száma. A két utóbbi esetben kútfertőzés okozta a járványt; 1949-ben a Szilassy úti kút vize fertőződött nagy esőzés alkalmával, 1970-ben a szennyvíz csatorna ürüléke szivárgott be az ivásra használt ásott kútba. Országunkban 13 kútfertőzés okozta hastífusz járvány ismeretes, ebből kettővel városunk vezet. Kazinczi Sámuel feljegyzéseiből tudjuk azt is, hogy 1841-ben városunkban 208 személy halt meg vörhenyben (skarlátban). A himlő elleni, skarlát, diftéria, szamárköhögés, hastífusz, tetanusz, gyermekbénulás elleni védőoltások ezeket a sok halálozást, megbetegedést okozó fertőző betegségeket nagymértékben visszaszorította, de a közlekedés meggyorsulása olyan fertőző betegségek behurcolását is elősegítheti, melyek hosszabb idő óta nem veszélyeztették országunkat. Pl. a kolera, himlő stb. A Tisza szabályozása előtti időkben, így még 1880-ban is, a mocsaras, vizes vidékeknek, így városunknak is „tájkórja" volt a váltóláz (malária). Az utóbbi időben jelentősen csökkent a gümőkór halálozás is. Itt említem meg a bodai golyvajárványt is. 1928-ban Hajdú megye tiszti főorvosa jelentette be, hogy a lakosság 24,6%-a, az iskolásoknak 82%-a golyvás. 1933-ban a rendszeres jódszedés következtében az iskolásoknak 50%-a, 1934-ben 43%-a, 1943ban pedig 29%-a volt golyvás saját vizsgálataim szerint; az összlakosságnak 1934-ben 31, 1943-ban 23%-a bizonyult golyvásnak. A Boda lakossága közt 131'
