Bencsik János szerk.: Hajdúsági Múzeum Évkönyve 1. (Hajdúböszörmény, 1973)

Bencsik János: A gyűjtögető gazdálkodás emlékei a Tisza mentén, a volt alsó-szabolcsi falvakban

pirosodott, akkor szedték le lekvárnak. Egy kast vittek magukkal, otthon megmosták, és kiszőrözték. Azt tartották, hogy ezeket nem lehet benne hagyni, mert meghalnak tőle. Az így kitisztított csipkebogyót cukorral kifőzték lekvárnak. A kökényt (prunus spinosa) csak a helyszínen fogyasztották el. A XX. század elején még hazavitték és megaszalták. „Jó orvosság volt a hasmenés ellen," - mondták az adatközlőim. A galagonya (Crataegus monogyna) termését sem használták fel másként, a megtalált gyümölcsöt csupán csemegeként fogyasztották el. Esetleg a gyermekeknek vittek haza egy-egy ágat a szülők, ha valamiért az erdőt járták. Szellemesen jegyezte meg az egyik adatközlőm, hogy azt a kis húst, ami rajta van, kiköpi az ember a maggal. A felmagvadzott, de még zöld lósóskamagját is megszedték a kacsáknak. A fentebb leírt módon készítették el és adták oda a jószágoknak. Megemlíthetjük azt is, hogy a lósóskamagot gyógyszerként is alkalmazták. Polgáron az érett, s megszárított magot lisztté törték, tojással összekeverték, s hasmenés ellen fogyasztották. A gyümölcsökből készült ételek voltak a ciberék. A vadalmából, a vadkörtéből, a szilvából, a meggyből készítettek ciberét. A gyümölcsöt feltették főni, mikor megfőtt, akkor ráhabartak. (Érdekes adat az, hogy az almából készült, hasonló ételeket nem ciberének, hanem mártásnak nevezték.) A habarást számos étel elkészítéséhez használták. Kétféleképpen habartak a tiszacsegeiek. Ha magaleuive 1 készítették a habarást, akkor a megfőtt gyümölcs levéből egy tányérral kimerítettek, lisztet kevertek bele. Ezt a híg pépet öntötték hozzá a gyümölcshöz. Tejjel (esetleg tejfellel) való habaráshoz egy tányérba lisztet tettek, melyet tejjel vagy tejfellel péppé kavartak el. Ezt öntötték rá az ételre. Mind a két esetben még felfőzték a levest, hogy a habarás megfőjön. Hasonló módon készült az éretlen disznótök bői a tökcibere is. A tököt a kemencében megsütötték, megtisztították a héjától és a belétől. A húsát vászonruhán áttörték és feltették vízben főni, majd ráhabartak. A tanulmányozott területen nem játszott fontos szerepet a gombászás. A környék falvaiban csupán egy-két gombafajtát ismertek. Ismerték és szedték a csirkegombát (psaliota campestris) és a szikíügombát (marasmius oreades). Csak úgy főztek, sütöttek gombát, ha munka közben valahol ráakadtak. Tiszadobon a legelőn termő gombák közül a pecérke (csiperke) és a harmatgombát (szíkfűgomba) fogyasztották. A Telek nevű legelőjükről a tiszaluci asszonyok hordották el a gombát, s vitték eladni Miskolcra. Egy-egy hasznos eső után sok gomba nőtt a legelőn. Mégsem fogyasztották nagyobb mértékben sehol sem a gombát. A gomba felhasználása levesként történt, a sütését az értelmiségi családoktól tanulták el. A gombaleves úgy készült, hogy a gombát megpucolták, s apróra vágva egy kis zsírban feltették a tűzhelyre, s megdinsztolták. Vizet öntöttek rá, s csipkedett tésztát tettek hozzá. A pöíeteg gomba (bovista) gyógyszerül került a parasztházakhoz. Ha valaki elvágta a kezét vagy a lábát, akkor pöfeteggel nyomták tele a sebet, hogy elállítsák a vérzést. Télére ezért mindig tettek el egy-egy zacskó pöfeteget, melyet érett állapotban a legelőn gyűjtöttek össze. így kéznél volt, ha szükségük volt rá. Régente a taplógombát tűzcsiholáshoz használták fel. Erre a célra csak tölgy, bükk és nyárfatapló volt az alkalmas. A többiek nehezen vagy egyáltalán nem gyulladtak be. A tűzgyújtásra szánt taplót hamus vízben kifőzték, majd 120'