Vezető a Déri Múzeum kiállításaihoz II. A Déri gyűjtemények. 2. javított kiadás (Debrecen, 2001)

55 Az ónművesség Európában a XVI-XVII. században emelkedett jelentőségre. Az ónedények eleinte nemesfémből készült edények formáját követték. A reneszánsz fedezte fel és alakította ki az ónedények sajátos stílusát. Eleinte főúri asztalok díszei voltak, de a XVII. századtól kezdve fokozatosan elterjedtek a polgári használatban is. Egyházi rendeltetésű ontárgyak is maradtak fent, különösen a református egyház puritán igényeinek felelt meg a nemesen egyszerű ónedény. A barokk korban az ónedények díszesebbé váltak, ekkor alakultak ki a különböző céhedényformák, majd a rokokóban új típus jelent meg, a csavartgerezdes edények típusa. Az egyházi és céhedényeknél ugyanakkor az évszázados formák és díszítések éltek tovább. A klasszicizmusban az előző kor nyugtalan formáit a nemesen egyszerű, sima vonalak váltották fel. De ez már egyúttal az ónművessége hanyatlásának és elhalásának kora volt. Magyarországon a XVI. századból maradtak fent a legkorábbi adatok az ónöntésre vonatkozóan. Erdélyben Nagyszeben, Brassó, Kolozsvár, Segesvár volt nevezetes ónöntő központ, Felső-Magyarországon a kassai, eperjesi, lőcsei és pozsonyi céhek voltak a legjelentősebbek. A Dunántúlon Pesten, Budán, Győrben és Sopronban dolgoztak ónöntők. Mellettük Debrecenben és Miskolcon levéltári adatok bizonyítják ónművesek munkásságát. A kiállításon szereplő darabok nagyrészt felvidéki és erdélyi mesterek munkái. Az első tárlóban levő XVII-XVIII. századi, nagyrészt egyházi rendeltetésű tárgyak a reneszánsz típusú edények közé sorolhatók. A kupák közül az erdélyi edények felfelé vékonyodó testűek, míg a felvidékiek hengeres oldalúak (49. kép). Az edények fülét és billentőjét domborműves díszítés borítja. Fedelük és aljperemük széle beütött díszítéssel van ellátva, a fenekükön az eszterga-