Vezető a Déri Múzeum kiállításaihoz (Debrecen, 1978)

A XX. századi képzőművészeti anyagunk – Sz. Kürti Katalin

látott világára utal ez a mély zöld háttérből kivillanó, erős barna és sárga tónusokkal megvilágított, merészen, önkritikusan őszinte portré. Endre Béla (1870—1928) „Alföldi tanya" című apró remekére vonatkoztathatjuk Móricz Zsigmond ihletett szavait: „Sosem láttam a magyar pusztának egy olyan álomszerű, különös egyéni színskálájú megrögzítését... egy új világot kaptam, egy teremtő léleknek leheletfinom és mégis magyar sárba ragadt különös világát". Rudnay Gyula (1878—1957) Kossuth-díjas festőművész „Magános fa" c. olajképe 1948-ban készült, s felvidéki, hegyes tájat ábrázol. E műve azonban rokonságban áll korai, alföldi indíttatású alkotásaival. Leheletfinom barnákból és zöldekből létrehozott tájképe tiszta áttetsző levegősségével, a várrom történelmi hangulatot árasztó hatásával hívja fel magára a figyelmet. Bizonyos mértékig az alföldi festészetbe kell sorolnunk az erdélyi származású, Baján élő Nagy István (1873—1937) szociális érzékenységű művészetét, amely formai megoldásaiban előkészítette a magyar konstruktív törekvéseket. Művei a szegényembert és környezetét idézik, legyen akármilyen témáról, műfajról szó. Választott technikájával, a pasztellel festett „Virágcsendélet"-e is példa erre. Sötétkék háttérben kékeszöld vázában jelenít meg — érdekes képkivágásban — egy rózsaszín-barna rügyező ágat. Mint Nagy Balogh János, ő is szegényes vázákba, csuprokba, bögrékbe helyezi egyszerű virágait: a margarétát, szamárkórót, bogáncsot, az útszélen vágott ágakat. Színei fénytelenek, sötétek, tárgyai kontúrozottak, egy szigorúan-szomorúan zárt világot idézők. Az 1927 körül készített csendélet tájképei monumentális hatásával, puritán szellemével rokon. A modern magyar festészet sokoldalúan képzett, tájékozott, s épp ezért az ifjú generáció nevelésében igen nagy szerepet játszó egyéniség volt Vaszary János (1867—1939), a Képzőművészeti Főiskola tanára. Festményeit artisztikus, könnyed hatás, bravúrosság és elegancia jellemezte. Múzeumunkban levő „Tengerpart" c. műve 1937-ben készült Barcalában. Expresszív felfogású, keveretlen, erős, tiszta színekre épülő műve egyszeri, alia prima festékfelrakással készült. A kép előterében megjelenő üdülők egyénitésére nem törekedett, a festő a nyár örömét, a gondtalanságot hangsúlyozta alakjaiban. Hasonló, bár sokkal mélyebb életöröm és természetszeretet jellemzi Szőnyi István (1894—1960) zebegényi tájképeit, amelyek közül egy apró temperaképet és két szép rézkarcot mutatunk be. Szőnyi a posztnagybányai törekvések képviselője volt, éppúgy mint Bernáth Aurél, vagy a kor több nagy mestere. Bernáth Aurél (1895—) nagy festői érzékenységgel készített tájképeiből csak egy szép balatoni akvarell t tudunk bemutatni. Reprezentatív csendéletei egyike azonban képtárunk falán függ: cserepes és vágott virágokat ábrázol hegedű és babérko329