Vezető a Déri Múzeum kiállításaihoz (Debrecen, 1978)

A XX. századi képzőművészeti anyagunk – Sz. Kürti Katalin

Főiskola tanára, Csók mint a képzőművészeti szervezeti élet egyik vezetője. Csók István és Glatz Oszkár képtárunkban levő műveit az rokoni tj a, hogy témáikat a népéletből merítik és derűs színhatással, szeretetteljes megjelenéssel adják vissza élményeiket. Csók István (1865— 1961) „Szénakazal" c. kedves, levegős olajképe Nagybánya környéki mezőt ábrázol leányalakokkal, a távolban Nagybánya házaival, templomával, hegyeivel. Derültegű nyári tájában szinte feloldódnak figurái: népviseletbe öltözött, álmodozó, merengő fiatal nőalakjai. A mű a táj és ember egymásra sugárzó szépsége révén a békesség, a nyugalom, a panteisztikus életöröm és áhítat kifejezője. Glatz Oszkár (1872— 1958) derűs színhatású, nagy technikai tudásra valló „Fonó lány" c. műve hódolat a munka és a női szépség iránt. A művész évtizedeken át a Nógrád megyei Bujákon töltötte nyarait, ottani élményét jeleníti meg a bujáki népviseletbe öltözött alakban. Bár első látásra megkapja a nézőt a ruházat pompázatos, anyagszerű részletekre is törekvő festésmódja, érezni: nem a természethű megjelenítés, s ezzel valamiféle etnikai hűségre törekvés vezette a festőt műve megalkotására. A fiatal lány belső szépségét: dolgosságát, munkába feledkezését, a fonásban lelt örömét hangsúlyozza. A kéz, tevékenységét figyelő szem a gondosság kifejezője itt. Bár jólesik elidőznünk a mű részletszépségein, döntő élményt jelent a pillanatnyi impresszió visszaadásának frissessége. Ugyancsak nem nagybányai ihletésű Iványi Grünwald Béla (1867— 1940) húszas évek végén festett képe, a „Dul Mihály elítéltetése", amely „ítélkezési jelenet a török világból", vagy „Hogyan lett Dul Mihály uramból Rácz János" címmel került bemutatásra 1927-ben és 1929-ben Budapesten, ill. Rómában. A művész állami megbízatásra, a debreceni egyetem számára készítette 250X350 cm-es hatalmas művét. A monumentális festmény és annak múzeumunkban levő kisebb változata Debrecen történetéből, török korából merít: a török basa előtt megjelenő rabot mutatja be, akit Dul Mihály bíró helyett kivégzésre ítélnek. A mű képtárunkban levő variánsa frissebb szemléletű, mint az egyetemen levő. Figurái jól karakterizáltak, kiemelkedik a kövér török basa, a vézna fogoly és az ítélethirdető figurája. Bár a mű nem tartozik Iványi jellegzetes alkotásai közé, koncentrikusan elrendezett alakjaival, a háttérben levő városrészlet jó megoldásával, élénk, keveretlen színeivel figyelemre méltó mű. Jelzi a művész időbeli kalandozásait, s itt, Debrecenben, várostörténetileg is érdekes fejezetet idéz fel a múlt homályából. A nagybányaiak letelepedésének célját — évek múlva, kissé leegyszerűsítve — így összegezte Hollósy Simon (1857—1918): „Kizárólag azért gyűltünk együvé, hogy a természet előtt állva és dolgozva egymásnak lehessünk segítségére". Pár év után nézeteltérések támadtak 321