Angi János – Lakner Lajos (szerk.): A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 2017 (Debrecen, 2017)
Gyűjteményi, muzeológiai munka - Záborszkyné Balogh Réka: Az 1956-os forradalom Balogh István, a Déri Múzeum egykori igazgatója életében
207 Záborszkyné Balogh Réka AZ 1956-OS FORRADALOM BALOGH ISTVÁN, A DÉRI MÚZEUM EGYKORI IGAZGATÓJA ÉLETÉBEN Dr. Balogh István 1956-os szerepét, úgy gondolom, az egész életút ismeretében lehet átlátni és megérteni. Csupán vázlatosan szeretném ismertetni, ami nem olyan nehéz, mert Édesapám nem írt visszaemlékezést, noha nagy érdeklődéssel olvasta mások memoárjait. Idegenkedett a családfakutatástól is, ha ilyesmire kérték, mindig elhárította. „Mindenki magáért álljon jót" - mondta néha. Hogy mégis összeáll egy érdekes életpálya, az a kitartó érdeklődőknek köszönhető. Főként Filep Tibornak, Für Lajosnak, Ágoston Istvánnak és másoknak sikerült erről kivallatni, másrészt Taar Ferenc 1984-ben interjú- sorozatot készített vele a Városi Könyvtár részére. A hanganyagot most a Múzeum őrzi. Ezt a beszélgetést öntötte Filep Tibor könyv formába, ami a Nyíregyházi Levéltár kiadásában jelent meg. Ugyancsak ő készítette 2004- ben a portréfilmet, amit már számtalanszor vetített a Debreceni Televízió. Az igazság az, hogy az életrajzi rész ezekben is csak a szükséges mértékű, nagyobb hangsúly a tudományos munkásságán van. Édesapám a távolabbi paraszt-pásztor ősökről nem igen beszélt, édesanyámnak sikerült valami csekély információt összeszedni tőle. Egyszer elvitt bennünket, gyerekeket a Dobozi temető megfelelő részére, oda volt eltemetve Balogh János dédapám, de a 2. világháborúban eltüzelték a fejfáját, így a sírt nem tudta megmutatni. Nagyjából azon a helyen áll most a mi Fényes udvari tízemeletes házgyári palotánk, s a hetediken időnként eltűnődhetek, hogy vajon milyen örökséget kaptunk mi az elődeinktől. Nagyszüleimmel és közeli rokonainkkal azonban szoros kapcsolatot tartottunk. Nagyapám, majd később az orosz fogságból hazakerült nagybátyám hordta naponta a nagycserei tanyáról a tejet. Mi az öcsémmel a nyarak legnagyobb részét ott töltöttük a nagy szabadságban. Karácsonykor, húsvétkor, névnapokon, disznóöléskor összegyűlt az egész család. Apám, ha szükség volt rá, és az ideje engedte, múzeumigazgatóként is besegített az otthoni munkába. 1952 keserves nyarán, amikor nagyapá- mék már aratómunkásokat sem tudtak fogadni, ő is ott kaszált a sorban, én 12 évesen markot szedtem. Balogh István Debrecenben született, szülei bérelt földjüket művelték a város környéki, nagycserei tanyán. Elemi iskolába is oda járt, az épület ma is áll. Kibővítve a Panoráma étterem van benne a Vámospércsi út mellett. Az élénk eszű fiú a Református Kollégiumba került, ott érettségizett. Utána fölvették az egyetem történelem-földrajz szakára, ahol 1936- ban doktorált, és megszerezte a tanári képesítést is. Már egyetemista korában kapcsolatba került a Déri Múzeummal. Az akkori igazgató, Ecsedi István az egyetemen is tanított, felfigyelt az érdeklődő fiatalemberre, és ő hívta oda dolgozni. Ecsedi István párfogásába vette. Csak jóval az 1936-ban bekövetkezett halála után derült ki, hogy tanítványa tiszteletdíját és „ingyenes" ebédjét a Bunda étteremben saját zsebéből fizette. Olykor magával vitte néprajzi gyűjtőútjaira is. Ecsedi minden tekintetben nagy hatással volt rá. Magáévá tette tanítómestere filozófiáját, ami szerint minden néprajzi jelenségnek történelmi gyökerei vannak, és ameddig ezeket az írott emlékekben vissza lehet követni, ki is kell kutatni. Ezt a tanácsot azonnal megfogadta, és már egyetemistaként bejárt a városi levéltárba, ahol Zoltai Lajos igazgató megismertette vele a levéltári kutatás módszereit. Későbbiekben is ezt az elvet követte. Balogh István élete ettől kezdve mintegy 20 évre összefonódott a múzeummal, de 1938—39-ben kapott egy tíz hónapos ösztöndíjat a bécsi Collegium Hungaricumba, és a háború alatt többször is behívták katonának.
