Lakner Lajos (szerk.): A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 2016 (Debrecen, 2016)

Történettudomány - Kürti László–Papp Klára: „Egy csöpp kultura nincs az egész háborúban” – Kecskés József naplója 1915-ből

„EGY CSÖPP KULTÚRA NINCS AZ EGÉSZ HÁBORÚBAN" 91 vélte gyanúsnak a talián s arra lövöldözött. A szakaszom közepére jö­vök s leveleket írok. n órakor jön egy baka s jelenti, hogy telefonérte­sítés jött Belgrád elestéről. Branó Belgrádot ostromló katonák: Múljátok fölül önönmagatokat s semmisítsétek meg az orgyilkos tanyát. Mosako­dás után egy Keveset eszek bár Konservébó'l csinált tejes kávéval, 9 óra fele jól laktam. Az ágyúzás mindkét részről tart. Bár felleges az ég jó idő van. Délután folyamán, mivel a taliánok észrevették hogy nem tétlenkedünk nagy ágyúzást kezdtek frontom ellen. Szerencsére hála a mindenhatónak semmi eredménye sem volt erőfeszítésüknek. Egy néhány lövegjük meg is halt. Este egy ideig C-al beszélgettem, majd vacsoráztam s leveleim vet­tem át, végül bár a Kis fegyverek s némileg ez ágyúk is szóltak nyugtalan álomra hajtom fejemet. 915. Október hó 11 én ­Miután a nap kezdett feljönni már talpon vagyok. Embereim pihen­ni küldöm. Szép idő van. Egy két sziklát még Kiemelünk; majd leveleket s naplót írok. Közben megjelenik egy repülőgépünk nagyon alacsony, mi­ért fegyverrel is lőnek a taliánok rá. Egy Kört csinál s vagy egy néhány száz méterrel feljebb folytatja az olasz tűzőrség működése közben útját Olasz­országba. Egy fél óra múlva jön vissza s újra erősen lövik. Rossz tú'zörségeik lehet, mert Kilométer messzeségben explodálnak lövegjeik. Mialatt repü­lőnk jelentésekkel megrakva talán már haza is érkezett, tüzőrségünk Ki­sebb Kaliberrel dolgozza frontunkkal szemben lévő stellungjukat. Egyre másra küldözi ébresztőjét. Távolról Lacifgrabenünk szüntelen kalapácsol csattogása hallik. Reservében lévő embereink szorgoskodnak. Egy talián repülőt ágyúink 10 óra fele nagy tűz alá vették s amint Később telefonon értesítettek Kényszerítették a leszállásra amely a Baöns Kmdo Környé­kén meg is történt. Ebéd alatt s után 156 nehéz ágyúkkal lőtték a talián stellungot. Később pedig minta Beobachter a Bubakter mondta egy ágyú födözéküket romboltak ágyúval széjjel. Most láttam először életemben gránátot a levegőben, mikor siet a földre. Olyan mintha egy Követ vág­nak magasról a földhöz. A délután folyamán Machinengewerből lőttek a II Züg. dolgozó emberei s egy ember mindjárt meg is halt. Az áldozatok zöme a tegnap szíven lőtt emberrel Két halott összesen. Állítólag azonban mikor ágyúink dolgoztak nagy jajgatás hallatszott a taliánok részéről. Az embereim lassan dolgoznak én pedig jelentésem írom a Komp. Kmdónak. Szerbiában állítólag Kétszáz Kilométeres vonalonként volnánk a legújabb telefon értesítés szerint, amely szerintem azonban megerősítésre szorul - Mivel a mi állásainkat erősen lövik egy batterie ágyúnk Lágékkal (?) fe­lel jó eredménnyel. Este és éjjel a szokásos lövöldözés. 915. Október hó 12. A szokásos módon reggel 6 órakor Kelek. Mosakodás ebédelés után a szokásos munka. Igen jól haladnak embereim s már úgyszólván minden oldalról födve vagyunk. Este a tengerparton soha nem látott ágyúzás volt, mely még a Késő éjjeli órákban is tartott. Már csak a föld folytonos rengé­séből s a levegő szűnni nem akaró rezgéséből Következtetünk, de rette­netes harc lehet ott. Az éjjelre újra támadást aviálnak (?), mely a jelekből a Későbbi ágyúzásból Következtetve meg is volt. 915. Október hó 13. Borult időre ébredtünk. Egy új tűzőr beobachtert kaptunk Pákozdy nevű kadétot Kivel miután egy pár ágyút felfedeztünk kitűnően érezzük ma­gunkat. Az egész napot úgyszólván együtt töltjük. Ebédemet is megosz­tottam vele. Ebéd után pedig mivel esik az eső s nem lehet megfigyelni beülünk Péchy hadnagyhoz Kártyázni. Bár nem nagyon tudok Nuliberezni (?) még is mikor vacsorához felálltunk egy pár Koronányi nyereségem volt. Vacsora után újra összeültünk s jó fajta cognac mellett danoláztunk, még 11 órakor az ablös meg nem érkezett. Én hozzám a 45 ös Kadétt na­gyon Későn érkezett, úgy hogy Kénytelen voltam össze is szidni, mert az esőben nem nagyon kellemes volt várni rájuk. Nagy nehezen sikerült az­után embereimet végre a Komp. Kmdo (Kommando) összeszedni s útnak indulni a Baöns Kmdo fele meglehetős nagy lövöldözés közben. 915. Oktober hó 14­Keserves gyaloglás után megérkeztünk a faluhoz, hol már egész bátran lehetett menni. De az út nemhogy javult volna ellenkezőleg rosszabodott. Már-már dühösek voltunk mikor végre reggel fele agyon fáradva megér­keztünk a Lágerünkbe. Nagy nehezen becsületes szállást is kerestünk a 4 ik század zászlósaival le is feküdtünk. Ebéd után 3 óra fele keltem fel s mi­után az esőben dolgozó embereinket megnézem újságot olvasunk egész estig. Vacsora után Kapitány úr Sz-le bejött hozzánk. Ö vele beszélget­tünk jó darabig, majd a fiúk lármáztak én pedig édes álomra hajtám fe­jemet hűvös lakásunkban. 915. Október hó 15. Reggel Későn Keltünk. Mivel nagyon szép időnk van a szabadban süt­kérezünk, bolondozunk. Bosszús voltam egy Kissé, hogy már több nap óta alig kaptam postát. Az ebédet Kapitány úrral költöttük el. Utána leveleket írtunk. Kulcsárral majd neki fogtunk lórumozni. Ezzel azután csak eltelik az idő. Még a Baöns. Kmdo vagonjába is ellátogatok. Irigylem azokat KiK szabadságra mennek. így Pesti az alezredes úr. Vígasztal azonban hogy egyszer én rám is csak majd Kerül a sor. Az előjelekből ítélve, nem re­mélhetem csak deczemberre. Mindegy ez csak egészségben tudjak haza menni. Vacsora után a Kapitány úrral sokáig elbeszélgettünk a jövőről s múltról. Már a tiszti kar is kezdi Komolyan venni a bakaparancsot, hogy Szerbiába fogunk menni. Jól fog esni az a Kis pénz is amelyet felszerelésre Kapunk illetőleg kilenczvenkoronát. Na ha meg a gázsi is emelkedik ép­penséggel Kitudunk jönni belőle. 915. Oktober hó 16 án A reggelt újra ellustálkodtuk. Érdekes, hogy mivel távol vagyok Sóvágótól nem igen zavar holmi arbeittal. Délelőtt egy Z...hoz (?) írt le­véllel foglalkoztunk, amelyben egy Emma nevű leány ír igen felvilágosult dolgokról. Sokat nézegettük azután a sűrűn fel feltűnő repülőgépekre való tűzőrségi tüzelést is. Szabó Gabi is meglátogatott bennünket. A gazem­ber még talán hamarabb haza megy szabadságra mint én. De nem baj csak egészség legyen. Ebéd után hívat Sóvágó. Tudtomra adja hogy vár­ható egy alarm s legyünk erre elkészülve. Az emberekre pedig a dolog­

Next

/
Thumbnails
Contents