Angi János – Lakner Lajos (szerk.): A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 2015 (Debrecen, 2015)
Irodalomtörténet - Bakó Endre: Erdélyi József debreceni fogadtatása
132 BAKÓ ENDRE ságot véli megjelenni.25 Hankiss Jánossal közösen írt francia nyelvű könyvükben tekintélyes terjedelemben tárgyalják Erdélyi költészetét.26 A két Kardos önálló füzetben megjelent bírálatában egyetért azzal, hogy a szerzők a legújabb líra fó'alakjaiként Szabó Lőrincet, Erdélyi Józsefet és Illyés Gyulát tárgyalják, de „Erdélyi és Illyés sem tűnnek itt föl oly harcos íróknak, mint amilyenek valójában. Ki kellett volna emelni, hogy e két költő tulajdonképp forradalmár, a nincstelen parasztság dacos bújának daloló- ja. Ehelyett mindkettőnek erősen romantikus életrajzát kapjuk, ami panorámába illik ugyan, de Erdélyinél kissé eltér a valóságtól.''27 Juhász következő, e tárgyba vágó fejtegetésében Erdélyit, Illyéssel együtt, vezérlírikusnak nevezi, s megpróbálja felderíteni a népi mozgalom keletkezésének forrásait, amelyeket Petőfiékig vezet vissza. Az egyik Bartók és Kodály gyűjtőmunkája, ennek révén tudatosult a nép kultúrateremtő képessége, a másik a francia populisme, mint irodalmi irányzat példája. A népi klasszicizmusnak Ady kuruc versei, Móricz Zsigmond falusi történetei és Szabó Dezső Elsodort falu-ja adtak új erőt, nélkülük elképzelhetetlen Erdélyi vállalt kifejezésmódja. Kellett azonban a költő makacs hite, kitartása is, mert kezdetben „késett Petőfi-epigonnak, ó'svilági különcnek" tartották. Tarka Toll (1931) c. új kötetéről szólva sem késlekedik néhány bíráló megjegyzésekkel. „Érett, ősi ízű remekéhez, a Meséhez vagy az egylélegzetű, szép távlatú Két legényhez képest néhány verse csak hullámzik a magas költői pillanat és a közhely, sőt olykor a kezdetlegesség mélypontjai közt." Megerősíti azonban: „Új levegő csap ki köteteiből, friss, üde illat, s dallamkompozíciói új igényt keltenek. Föléleszti a lírai epikát, a népi életképet, szóhoz juttatja a humort. (...) Nemes emberi és művészi önérzetétől távol az egyéniség tolakodása; az utóbbi időben nem is élményeiről, hanem minden zsellérfiúval közös gyermekkori emlékeiről énekel..." Ám a közösségi hang mögött „egy robbanni kész harcos vérmérséklet izgágásodik..." Juhász Géza úgy véli, hogy a vezető költők (Erdélyire és Illyésre gondol) képesek arra, hogy az irodalom világából új korszellemet hozzanak a társadalmi valóságba.28 Ezt a nézetét hangoztatta egy nyilvános előadásban is: „Az Ady-nemzedék túlzásaival szemben Erdélyi és Illyés megteremtették az egyszerűségnek, a népiség- nek a kultuszát. A nyugati példák után visszatértek Petőfihez. Problémakörük szűkült, de belátták azt, hogy Ady egyéni kultuszával szemben csak az az igazi poéta, aki a nép széles rétegeinek érzéseit fejezi ki a nép által is hozzáférhető formában.''29 Juhász Géza megírta a magyar irodalom regényét, s második díjat nyert vele Szerb Antal mögött az Erdélyi Szépmíves Céh pályázatán. Irodalomtörténeti vázlatának A líra hangot vált c. fejezetében szerepelteti Erdélyit. Mint írja, az 1920-as években „szökken legmagasabbra a beteg Európa expresszionista láza. Nálunk is félrebeszél, bohóc jelmezben bukfence25 Erdélyi József: Kökényvirág. Napkelet, 1930.893-895. 26 Panorama de la littérature hongroise contemporaine. Paris, 1930. KRA. - A modern irodalomról szóló fejezeteket Juhász Géza írta. 27 Kardos László—Kardos Pái: Az új magyar irodalom története francia nyelven. Db. 1930.20. 28 Koránk lelke, Debreceni Szemle, 1932.438-439. 29 Juhász Géza tartott előadást a KIÉ szabadegyetemén. DFÚ, 1937. nov. 20.2. zik a legújabb líra. Mikor erre a halálos farsangra odatoppan Erdélyi József, a népdal fehér köntösében, úgy nevetik, mint a legrikítóbb különcöt." E bevezető után ugyan a trónörökösnek nevezett Szabó Lőrincet tárgyalja elsőnek, rögtön utána Erdélyit, akiről néhány sorban megismétli korábbi jellemzését, hozzátéve, hogy repertoárja immár a csavargó költő sorsának dalaival is bővült. „Lírája komor, mégis derűs. Forradalmi indulatát is klasszikus nyugalommal formálja."30 (Ennek ugyan ellentmondanak indulatos kitörései, amik miatt a költő többször állt bíróság előtt is! B. E.) Emlék c. kötetéről csaknem egyíves kritikát írt, történeti hátérrel, esz- széisztikus kanyarokkal. „Az író jelentősége nem pusztán annyi, ameny- nyit maga alkot. Majdnem ugyanolyan fontos, miféle hullámverés támad körülötte. Erdélyi nélkül elképzelhetetlen az 1920 óta végbement változás" - állapítja meg. Kissé bőbeszédűen ismét kifejti az Erdélyi-jelenség fölépítéséhez szükséges szellemi hozzájárulás tényezőit, amelyek szerinte csak később tisztázódtak: a népköltészet; Petőfi; Bartók, Kodály; Ady; Móricz; Szabó Dezső. De közéjük sorolja negatív hatásával az expresszi- onizmust is, melyet mindenkor megvetően említ. „Az expresszionizmus civilizációs csömörétől világosan következik valami rousseau-i nosztalgia a primitívbe." Egy új szempontja is támad: a 19. században csakúgy az idegen származású Petőfi (Petrovics), mint a 20.-ban a félig román Erdélyi (Argyelán) ihlető forrása a népköltészet, s ebben sorsismétlődést lát. Magyarázatát is adja: „a mi magyar tehetségeink kifelé néznek, Nyugat felé, világirodalmi sugallatokért, viszont a körülöttünk élő nem magyarok, idegen nevű polgártársaink meg ránk tekintenek példáért..." Bizonyítja, hogy Erdélyi főleg mellérendelő mondatokban gondolkodik, népi ritmusokat használ, s a gépies tiszta rím helyett inkább asszonáncot. Versvilága zömmel gyerekkori emlékeiből táplálkozik, a románcszerűen előadott emlékek azonban közösségi érdekú'ek: feltárják a zsellérsors ismeretlen világát, a nyomort, a megaláztatást. De a felnőtt szinkronélménye is magány és nyomor, amit a „nagy költő az út porában" kénytelen elviselni. Felhívja a figyelmet a költő szemérmes szerelmi lírájára, vallásos élményeire, s jelzi, hogy hiányolja a történelmi ihletet. Misztikus költőnek tartja, minthogy a mítosz aláhúzódott a mesébe, s Erdélyi költészete keresztül van szőve népmeséi mozzanatokkal. „Semmiben sem hasonlít Adyhoz, mégis utóda: élete minden pillanatát a faj és a mítosz távlatában éli. (...) Nagy költő. Úttörő jelentősége kétségtelen, irodalomtörténeti helye in- gathatatlan."31 Nem kétséges, Juhász Géza túlértékelte Erdélyit, mint ahogy minden róla szóló írásában ezt tette. íme: „Amit alkot, csupa tiszta dal, de ez a dal megbír minden nagy mondanivalót: vallást, emberiség hivatását, magyar sorsot, szerelmet, családot, művészi kérdéseket. (...) Nincs ma nagyobb élő költőnk. Föllépése fordulópont irodalmunkban. Ő zárja le az Ady-kor- szakot. Ami vele kezdődik - valami mély, tiszta újnépiség -, eszközeiben, céljaiban méltó ahhoz, amelyik Petőfiékben virágzott ki valaha."32 30 A magyar szellem vándorútja. Db. 1938, ill. 1942.113. 31 Erdélyi József: Emlék. Versek. Sorsunk, 1941/3.273-281. 32 Közönség helyett közösség. (Erdélyi József, Kodolányi János, Németh László). Tiszántúl, 1941. október 8.5.
