Angi János – Lakner Lajos (szerk.): A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 2015 (Debrecen, 2015)

Történettudomány - Surányi Béla: Fejezetek a XX. század hazai takarmánygazdálkodásának körében

gyökér (Elymus repens)84 a szántás és a boronálás alkalmával került ki a földből, összegyűjtötték, tisztítás után többnyire lovakkal és juhokkal etették. A disznóparéj (Amaranthus retroflexus)85 ízletessége és magas fehérjetartalma miatt a sertések „gyűjtött" takarmánya volt, főleg a ház körüli tartásnál. Kertekben, kapáskultúrákban gyakori sokmagvú libapa- réj (Chenopodium polyspermum L.)86 nyárutói gyomként a sertések és a baromfik kedvelt „csemegéjének" számított. Az útszélizsázsát (Lepidium draba L.)87 vagy kásafüvet (koshomlok) is a ház körüli állattartás hasznosította. A fehér libaparéj (Chenopodium album)88 - libatalpnak is nevezik - magját takarmányként etették, sőt ínséges években kenyeret is sütöttek belőle. Feledésbe merülő hagyományként89 említést kell tenni a gyümölcsfélékről is mint állati takarmányról. Ezek jelentősége jóval nagyobb volt a szántóföldi takarmánynövény-termesztés megjelenése előtt. A haszonvételek széles körét érintette. A paraszti állattartásban, beleértve a falvak, kisvárosok szántóföldtulajdon nélküli, házkörüli állattartását, ahol esetleg kert vagy szőlőterület (vegyes művelésű) rendelkezésre állt, a háztartási hulladékokon túlmenően, jelentős takarmányértéket képviseltek az egyes gyümölcsfélék. A XVIII. században a selyemhernyó-tenyésztés központi akarattal történő elterjesztése együtt járt az eperfa nagyarányú elterjedésével. Különösen a fehér eper (Morus alba) telepítése lendült föl, hiszen ennek a lombleveleit fogyasztotta szívesen az állat. A fekete eper (Morus nigra) már korábban meghonosodott a Kárpát-medencében, ahol kizárólag gyümölcséért ültették. Az eperfélék bármelyikének értékes a termése. Az emberi fogyasztás és esetleg a pálinkafőzés mellett a falusi porták hátsó udvaraiban, a tanyák körül ültetett eperfák gyümölcse kedvelt eleséget jelentett a sertések, baromfik számára. „A tömeges s áru-gyümölcstermelés korszakában (XVIII. század második felétől) a vad gyümölcs helyébe a termesztett és húsos gyümölcsök, mint takarmányféleségek is beléptek."90 Az érés előtti hullás-gyümölcsöt, a fölöslegesnek tekintett csonthéjasokat (magtalanítás után), férges almát, körtét, epret, gyümölcstörkölyt, romlott gyümölcsöt, leves szőlőtörkölyt stb. legtöbbször az állatokkal értékesítették.91

Az állatállomány takarmányozásában megjelentek az élelmiszer-ipari feldolgozás során keletkezett melléktermékek is. „Ezek a gazdasági termékek ipari feldolgozás alkalmával keletkeznek, s számuk máris igen nagy, de az még folyton szaporodik, mert az ipar nemcsak a megszokott arányokat követi, hanem újakat is talál, amikor azután új gyári hulladékok jönnek forgalomba."92 Cselkó I. két nagy csoportra osztotta ezeket a termékeket: terimés (a gyár közelében használták fel) és koncentrált (keFEJEZETEK A XX. SZÁZAD HAZAI TAKARMÁNYGAZDÁLKODÁSÁNAK KÖRÉBŐL

84 Ua.

85 Simon T. 2000.622.

86 Újvárosi M. 1951.235-238. Csongrád környékén cigányparéjnak nevezik.

87 Ua. 41-43.

88 Ua. 240-242., lásd még: Cselkó 1.1906.144.

89 Surányi D. 2004.133-165.

90 Ua. 156.

91 Ua. 161.

92 Cse/Áró /. 1906.148.

reskedelmi) takarmányok. Az olajipari hulladékok93 közül a repce-, len-, napraforgó-, fö/rmogpogácsának volt jelentősége a századforduló hazai takarmányozásában. A malomipari hulladékok94 köre már jóval bővebb volt, a következőket foglalta magába: búzakorpa, búza takarmányliszt, rozskorpa és takarmányliszt, az emberi fogyasztásra árpából készült gríz és gerstli (gyöngyárpa) őrlésekor keletkező melléktermékeket szintén etették az állatokkal. A zabkása gyártásakor keletkező vörös és fehér liszt is abraknak számított. A kukoricakorpa, a köleshulladék, továbbá a borsó héjazásakor keletkezett hulladék kisebb szerepet játszott. A keményítő- ipád'1 elsődleges nyersanyagát a burgonya jelentette, amelyből a keményítő kivonása után megmaradt burgonyarostot, frissen vagy savanyítva etették, többnyire hízómarhákkal. A sertés is szívesen fogyasztotta felfőzött állapotban. Takarmányozásra használták még a búzakeményítő gyári melléktermékét, azonfelül a kukoricáét is. A sörgyártásból96 származott a malátacsíra, amellyel a kismalacok kivételével minden állatfajt és korcsoportot lehetett etetni. A sörtörköly általában szárítva került az állatok elé. Felhasználták97 még a szeszmoslékot, főleg marhahízlalásra. A cukor- gyártás:98 melléktermékei a legjelentősebbek, köztük is a cukorrépaszelet és a melasz, amelyeket megfelelő szárazanyag-tartalmú takarmány hozzáadásával tejelő és hizlaló takarmányként etettek az állatokkal. A silózásnál is eredményesen használták őket.

Az állati eredetű takarmányok99 legtermészetesebb képviselője a tehéntej, amely nemcsak a borjak, hanem más állatfajok fiatal egyedeinek felnevelésére alkalmas. A fölözött tej a süldőtakarmányok között szerepelt. Az írót és a savót a hússertés hizlalásánál vették igénybe. Az állatifehérje- feldolgozás Magyarországon 1905-ben kezdődött el Szászrégenben, ami az 1960-as években vált általánossá. A húslisztek tápok alkotórészeként fehérjeforrást biztosítanak a takarmánygazdálkodásban. A hazai szakemberek már a XIX. század második felétől foglalkoztak az ásványi anyagok (nátrium, foszfor, kalcium stb.) szerepével, azok pótlásával, a kutatási eredmények gyakorlati hasznosításával.100 A századforduló (XIX-XX. század) szakkönyvei közül kiemelkedik Cselkó István 1906-ban megjelent munkája, amely a gyakorlati takarmányozás minden területét átölelte. Előzményének tekinthető az a közös munka, amelyet Kosutány Tamással együtt írtak és 1894-ben jelent meg.101 Mindkettőt azért most említjük meg, mert lényegében lezárja a XIX. századot, és tartalmazza mind azt a gyakorlati ismeretet, amely a hazai takarmányozásban dívott. Ezekből a művekből megismerhető a termesztett takarmánynövények és egyéb takarmányféleségek köre, ami a növényfajokat illetően lényegében később sem változott. Ha esetleg bővült is, az nem a növényfajok számának gya119

93 Ua. 150-182.

94 Ua. 186-198.

95 Ua. 198-204.

96 Ua. 204-208.

97 Ua. 208-216.

98 Ua. 217-224.

99 Ua. 229—237.

100 Ua. 246-248.

101 Cselkó l.-Kosutány 7! 1894.)