Angi János – Lakner Lajos (szerk.): A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 2015 (Debrecen, 2015)
Történettudomány - Surányi Béla: Fejezetek a XX. század hazai takarmánygazdálkodásának körében
118 SURÁNYI BÉLA a szálas- és lédús takarmányok vetésterülete70 az 1931—40-es évek átlagát még 1966-ban is csak 98%-ban érte el. Az összes termesztett takarmány mennyisége szintén elmaradt a háború előttihez képest. Csupán a termelt takarmányok összetételében történt javulás, ugyanis növekedett a silókukorica és a csalamádé összes termése. De ez is csak a vetésterület bővülése miatt következett be, mert a termésátlag mintegy 30%-kal csökkent.71 Már 1945 előtt is jelentős különbség mutatkozott a kis- és nagyüzem takarmánygazdálkodásában, az utóbbi javára. Különösen kirívó volt ez a szarvasmarhánál, amely zömében a törpe- és kisbirtokosok tulajdonában volt.72 A közös gazdálkodás megszületéséig, illetve megerősödéséig, az állami gazdaságok már kezdettől fogva előnyösebb helyzetben voltak. Időnként nyomasztó volt a nagyüzemi szektorban az állatállomány ellátása.73 A szükséglethez képest nemcsak kevés, de rossz minőségű is volt. A réti, főleg a pillangós széna hiányzott. Általában a fehérjében szegény takarmányfélék voltak túlsúlyban. Hiányzott a lédús, különösen a szilázs takarmány. Továbbra is veszendőbe ment a kukoricaszár, sokszor gondot okozott az abrakellátás is. De azért biztató jelek is mutatkoztak.74 75 Terjedt a műszakilag fejlettebb szénabetakarítás (rendsodrás térhódítása). Javult a savanyított takarmányok aránya, gyarapodott a silóépítmények száma. Az 1950-ben kezdődő kettőstermesztési kampány1’’ a silókukoricának, a kukoricacsalamádénak és a silónapraforgónak kedvezett, mint a silógazdálkodás alapnövényeinek. Különös hangsúlyt kapott ez a mozgalom, amellyel a szarvasmarha-állomány ellátását kívánták javítani. Az 1950- es években beigazolódott, hogy „.. .a takarmánybázis kiszélesítésének hazánkban is a silózás lett a legbiztosabb eszköze."76 A vele kapcsolatos szemléletbeli változás azonban csak az 1970-es évek második felében következett be. Ösztönzőleg hatott az 1972-ben meghirdetett szarvasmarhaprogram és a növénytermesztési rendszerek takarmánytermesztési és förfos/tós/' tevékenységének a megindulása. Változatos képet mutatott a hazai silóépítmény hálózat, amely az ároksilótól a toronysilókig terjedt. Ez utóbbiak többsége fémből készült, de sok helyütt épültek betontornyok is. A silótornyok nagy létszámú tehenészeti telepek takarmányozását biztosította. A keményítőben gazdag - elsősorban silókukorica - takarmánynövények savanyítása mellett ezekben az években terjedt el a fehérje gazdag pillangósok tartósítása is, melyek fonnyasztás után kerültek a silóépítménybe. A silókukoricától megkülönböztetve, a savanyított pillangósok megnevezésére a szenázs elnevezés szolgált. Az erjedés javítására legtöbbször melaszt, szárított répaszeletet és kukoricadarát adagoltak az alapnövényhez.77 A szilázsfélék monodietikus etetése, az abrakos hizlalás a nagyüzemi tartás velejárójának tekinthető. De az 1970-es évek másodikfelében már felvetődött számos olyan kérdés, amely végig kísérte a 70 Fazekas B. 1967.116-118. 71 Ua.118. 72 Konkoly-Thege S. 1948.211, 73 Ua. 270-271. 74 Ua.272. 75 Surányi 1.1951.10. 76 Csukás 1.1956.198. 77 ML II. 1982.488-489. magyar mezőgazdaságot78 a rendszerváltásig: a) a nagyüzemekben csökkent a termesztett takarmánynövények száma; b) túlzott műtrágyázás; c) öntözéses gazdálkodás; d) növényvédő szerek, egyéb kemikáliák használata stb. megváltoztatta a tápanyagok arányát, a nyomelem-koncentrációt és kialakult egy talán olcsóbb, de mindenképpen „természetellenes" takarmányozási gyakorlat. E korszak kapcsán említést kell tennünk az iregszemcsei takarmánytermesztési rendszerről,19 amely „a tájkörzet hagyományaiból eredő állattenyésztési profil - különös tekintettel a Bonyhád-vidéki szarvasmarha-tenyésztésre - késztette az intézetet az olcsó zöld- és tömegtakarmányok termesztési módszereinek kidolgozására (melynek révén) egy hektár területen négy tehén egész évi szálas- és lédús takarmányát termelték meg." S a kutatás keretein belül a kukorica-szója kombinációjú tömegtakarmányok termesztése, szójacsalamádé-silótakarmányok művelési kultúrájának kidolgozása és gyakorlati alkalmazása a gazdálkodásban is eredményesnek mutatkozott. Népszerűsége a szarvasmarhatartó üzemekben érzékelhető volt. Az Iregszemcsei Takarmánytermesztési Rendszer a szójatermesztés széles körű hazai elterjesztését kívánta elérni, zölden - keveréktakarmányok alkotójaként - savanyított takarmányként és természetesen abrakként, a magyar állattenyésztés évtizedes fehérjehiányos takarmányellátásának megszüntetése érdekében. E nagyszabású munkában elévülhetetlen érdemei vannak a szójatermesztés hazai „apostolának", Kurnik Ernőnek. ki ÁLLATTARTÁS EGYÉB TAKARMÁNYFÉLÉI E csoportba vadon élő, egykor - ritkán termesztett is - hasznosított növényfajok, továbbá gyümölcsfélék és ipari feldolgozásuk után visz- szamaradó melléktermékeik sorolhatók. A vadon termő növényfajok között szerepel a csalán (Urtica dioica L.),80 melyet fonnyasztott állapotban etették. Leforrázva adták a pulykáknak és a sertéseknek. Magját szívesen fogyasztotta a baromfi, sőt a lókupecek is etették állataikkal, mert szőrük fényesebb lett tőle. A csibehúrt (Spergula)81 homokos vidékeken kaszálták, sőt legeltették is. A baromfTk szintén kedvelik. A házi sertés- tartásban külön hasznosították a különféle takarmányrépa-félék leveleit, különösen süldőkorban.82 Az aszatot (acat, Cirsium arvense)83 főleg lóval és sertéssel etették. Az előbbinél szalmaszecskával keverve. A tarackve, Gaál L. 1974.102. Az 1945 utáni korszak hazai takarmányozásáról, lásd: Baintner K.: A takarmányozásfejlődése Magyarországon az elmúlt 20 évben = Magyar Állatorvosok Lapja, 1965.9.385-389. A magyar mezőgazdaság helyzetéről az 1970-es évek közepén, amikor már körvonalazódott az ún. magyar modell, lásd: Honvári 1:. Magyarország gazdaságtörténete Trianontól a rendszerváltásig. Bp. 2005.656. 79 /ináét. 1975.55—73. 80 RodiczkyJ. 1882.302. 81 Cselkó 1.1906.80. A szerző szülőhelyén Csongrádon, a szőlőhegyen az 1950-es években a tavaszi keiésű csibéket a kotlóval együtt kitelepítették, és a szőlősorok között lévő csibehúrt az állatok felették. 82 Ua. 82. 83 Ua. 83.
