Angi János – Lakner Lajos (szerk.): A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 2014 (Debrecen, 2014)
Muzeológia - Lakner Lajos–Szabó Anna Viola–Szoboszlai Lilla: Képirodalom
134 LAKNER LAJOS—SZABÖ ANNA VIOLA-SZOBOSZLAI LILLA az ódon asztalfiókokból és olvasólámpákkal barátságosan megvilágított, üveggel védett asztallapokról lehet „előhívni", melléülve elolvasni az auto- gráf kéziratokat. Az ötletet azonban hamar elvetettük, mert ezeknek a kutatóhelyeknek nem csupán külsőségében, hanem aurájában is „szentély" jellege van, ami megköveteli a némaságot és a fegyelmet, ami ezekkel a szertelen és gyakran vicces kéziratokkal ellentétes üzenetet hordoz. Az olvasóterem szigorúságát ekkor egy kávéház jellegű térrel váltottuk fel, amelyben az alkotások korának megfelelő, különböző stílusú asztalokra helyeztük volna a kéziratokat, rajzokat, apró enteriőröket teremtve a nagy térben, de beláttuk, hogy bár a rajzok intimitása így hangsúlyos lenne, a bútorok sokasága más irányba terelné a látogató ügyeimét. Ezt követően Tandori névelő növénykéjéből próbáltunk meg kiindulni, és olyan installációt tervezni, ami leginkább Jankovics Marcell égig érő pa- szulyára hasonlít, melynek levélrengetege nem más, mint egy-egy rajzos kézirat. Ennek az installációnak is több hátrányát érzékeltük: a papírmasé díszletelemek látványa kockázatosnak bizonyult, elkészítése technikailag kivitelezhetetlennek tűnt. Egyre csak azt éreztük, hogy nem vagyunk képesek átlépni a múzeumi gondolkodás és bemutatás korlátáit, pedig az anyag éppen a gondolat szárnyalását kívánná meg. Egyhelyben toporogtunk, ugyanazokat a bevált installációs sémákat jártuk körbe. Föl kellett ismernünk, hogy (nem csak mú'tárgyvédelmi okokból, amelyeknek biztosítása híján meg sem kaptuk volna a munkákat4) le kell mondanunk az eredeti rajzokról. Világossá vált: ahhoz, hogy az általunk kitalált koncepció működhessen, s a kiállításnak legyen üzenete, a rajzoknak, festmények4 A Medgyessy Múzeum Kortárs Galériájában, ahol a Déri Múzeum felújítása miatt a kiállítást rendeztük, nem lehetett az állandó páratartalmat és fényviszonyokat biztosítani, ami például Kazinczy Ferenc féltve őrzött rajzainak bemutatásához elengedhetetlen lett volna. nek és fotóknak még ha másolatként is, de grafikailag megtervezett, egységesformában kell megjelennie. Végső kétségbeesésünkben jutott az eszünkbe, hogy egy a múzeumi szemlélettől meg nem fertőzött, kívülről érkező, más művészeti területen alkotó és gyakorló tervező művész segítségét kérjük formálódó és sután artikulálódó ötleteink megfogalmazásához és megvalósításához. A megnyitó előtti utolsó hetekben kerestük meg a Wesselényi-Garai Andor - Ferencz Marcel építész alkotópárost, a 12. Velencei Építészeti Biennálé magyar pavilonjának tervezőit, akik éppen e munkájuk miatt tűntek alkalmasnak a feladatra.5 Ferencz Marcel el is vállalta a felkérést, és megbeszélésünk után néhány órával küldött egy verses kiáltványt, egy ars poeticát, amelyben megfogalmazta saját elképzelését irodalom és építészet kapcsolatáról, a tér és a szövegek egymásra hatásáról. Ebből az alapállásból kiindulva a Medgyessy Múzeum hatalmas terébe egyetlen óriási, térbeli könyvet tervezett. A terem két vége között kifeszített két, párhuzamos, 30 méter hosszú acélsodronyra grafikai csipesszel lógatta a könyv hatalmas lapjait, amelyekre a rajzok és szövegek nyomatai kerültek. A látogató a könyv olvasása közben bebújhatott a lapok közé, tologathatta azokat, előre és hátra lapozhatott, összefüggéseket és párhuzamokat kereshetett, és a kiállítás(ok) végén haza is vihette a kiolvasott könyv oldalait.6 A könyv 235 lapját Süli-Zakar Szabolcs képzőművész tervezte meg, ő adott a könyvnek egységes tipográfiai arculatot, a gyakran bélyeg nagyságú rajzokat az ő merész grafikai megoldásai tették hangsúlyossá és látványossá. És nem feledkezhetünk meg az Alföldi Nyomda jó szelleméről, Pék Imréről sem, aki minden részletre figyelő gondosságával és lelkesedésével maga is alkotótársunkká vált. A Névelő növények - rajzoló szépírók kiállítás-sorozat egyfajta térbeli illusztrációt teremtett, melyet grafikai-irodalmi térkísérletnek is tekintettünk. A térhasználat mellett az installáció sajátossága volt, hogy az interaktivitás erőltetett kultusza nélkül vonta be a látogatókat - a szó szoros értelmében - önmaga terébe. A látogató „megdolgozott" az él5 A Biennálé pavilonjának installációja az építészeti rajzot állította a középpontba, „ce- ruzaerdejével" a látványtervre, a fantáziaképre, az építészet művészet voltára hívta fel a figyelmet - ezért gondolta Szoboszlai Lilla, hogy ők lehetnek a mi embereink. 6 A kiállítás mindhárom bemutatójavégén megrendeztük azt a performance-jellegű eseményt, amelynek során a megjelentek kiválaszthatták, leakaszthatták és hazavihették a nekik tetsző könyvlapokat. A könyvtest így minden alkalommal megsemmisült, de lapjai új életre keltek: belőlük mindenki létrehozhatta saját kiállítását, saját könyvét, saját olvasatát. Az Alföldi Nyomda mindháromszor újra nyomta az oldalakat.
