Angi János – Lakner Lajos (szerk.): A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 2014 (Debrecen, 2014)
Muzeológia - Lakner Lajos–Szabó Anna Viola–Szoboszlai Lilla: Képirodalom
KÉPIRODALOM 135 ményért, a hagyományos kiállítások elfogadásra épülő—ekként szükségképp egyoldalú - üzenete a néző és műtárgy közötti párbeszéddé alakult. A látogatók egy része legalább kétszer-háromszor visszatért megnézni a tárlatot, mert egy alkalommal be sem tudta fogadni a térkönyv lapjai által nyújtotta információkat. A kezdetben egyenletes laperdő - akár egy olvasott könyv a használat során - idővel eldeformálódott: a lapok közti sűrűsödések és ritkulások jelezték, hol álltak meg többen az olvasásban, és mely részeket ugrottak át. Ez a számunkra szimpatikus bemutatási mód jelentette ugyanakkor a kiállítás legtöbbet kritizált pontját is. A befogadók számára ugyanis különösen vonzó az eredeti tárgy. A múzeum és az eredetiség szinte szinonimaként szerepelnek a látogatók tudatában. Erre a tárlatra belépve azonban megdőlhetett ez a bizonyossága, hiszen itt nem láthatott a szó szoros értelmében vett, múzeuminak gondolt) műtárgyakat. A kiállítási installáció maga képezett egyetlen önálló, sokrétű, sokértelmű műtárgyat, még ha talán csak térképészeti értelemben is: az üres téren merészen átívelő „tárgy" önmagát avatta jellé. (Érdekesen értelmeződött ez a tárgyiasul Budapesten, amikor a Fuga Galériában készültünk bemutatni a kiállítást. Annak a térnek az adottságai azt kívánták meg, illetve tették lehetővé, hogy a lapokat ne a debreceni nagyságban, 70x100-as méretben, hanem a magas plafontól a földig nyúlóan, több méter hosszú csíkokra nyomtattassuk. A könyv-jelleg is jobban érvényesült így, jobban el lehetett benne bújni, és könnyebb volt a lapozhatóság is. Nem számoltunk azonban a lapok ez által megnövekedett súlyával, rosszul számítottuk ki a huzalok teherbíró képességét - és a már csaknem teljesen felrakott kiállítás egy hatalmas robajjal leszakadt. Az első sokk után nem győztünk betelni a látvány lenyűgöző hatásával: a lezuhant, szabályosan tekeredő papírtömeg egy halott bálnára emlékeztetett, olyan hatásosan, hogy felmerült: így nyissuk meg a kiállítást, vagy legalábbis ezt is mutassuk meg. A mi kiállításunk ugyan nem lett volna így látható, de anyagából létrejött egy másik minőség, egy művészeti akció, egy térjáték, egy szobor.) A Névelő növények, a kiállítás, mint önálló műtárgy, annak révén jött létre, hogy alkotóelemei szoros egységet alkottak: a térjáték létrehozatala megkívánta a könyvlapokat, a könyvlapok pedig a szerkesztettséget, hogy felületükön összemetsződjön a nyelvi és képi médium. Ezek találkozása pedig feltételezte a kép- és szövegválogatásba belefektetett időt. A műtárgy tehát maga a gesztus, a válogatás és bemutatás a szerkesz- tettség révén artikulálódó gesztusa. Belátható, hogy ennek a kissé bonyolult összefüggésnek a felismerése egy ártatlan és felkészületlen látogató számára, aki nincs kellő tapasztalattal felvértezve a modern művészet befogadásához, vagy aki nem azt kapta, amit egy múzeumtól várt, kissé riasztónak hathatott. A kiállítás élvezetéhez azonban nem volt szükséges mindezt végiggondolni, ahogy ezt nem is vártuk, hiszen e jelentés számunkra is csak a kész kiállítást látva vált világossá. Azoknak sem volt talán igazuk, akik, akár a múzeumon belül is, pusztán azért, mert a kiállításon másolatokat láttak, megtagadták tőle a múzeumi státuszt, és úgy gondolták, az ilyen bemutatónak inkább egy galériában, üzletközpontban vagy egy iskolában lenne a helye. Hiszen a másolatok akkor lesznek érdekesek, ha egy ismeretlen világ közvetlen megtapasztalásának illúzióját keltik. Ehhez a tapasztaláshoz azonban nem kell rekonstruált egyiptomi sírkamrákba belépni vagy egy szétbontott emberi test részeit közvetlen közelről tanulmányozni. A másolat esetünkben is a közel kerülés élményéhez segített hozzá: az eredeti rajzok felnagyítva és értelmezői közegbe állítva kerültek így a látogató elé, olyan részleteket mutatva meg, amely fölött másként elsiklott volna a szem, olyan összefüggéseket teremtve az írói életművekben, amelyek másképp nem kerültek volna előtérbe. Szerettük volna, ha a kiállítás több emberhez eljut, mint ahányan Debrecenben látták, szerettünk volna benne többet játszani,7 és szerettünk volna több elemzést, kritikát és vitát.8 A kiállítás viszonylagos mellőzöttsége azonban nem azt jelenti, hogy sikertelen lett volna, vagy szemléletét elvetendőnek gondolnánk.9 A kiállítás új minőséget hozott létre, amennyiben maga is önálló alkotás volt; mintegy önálló művészeti projekt; a látogatót, ha hagyta magát, elszakította hagyományos befogadói attitűdjétől, s talán ráébresztette, hogy egy kiállítás nem pusztán egymás mellé helyezett tárgyakból áll, hanem érdemes a tárgyakat egymás mellé helyező gondolatot is megkeresnie - és ezt még egy vidéki múzeum látogatója sem spórolhatja meg. Lajos Lakner - Anna Viola Szabó - Lilla Szoboszlai Picture literature Exhibiton Artennial Plants [Névelő növények] promises drawings, pieces of art in frames on the walls. Yet it produced "sheets on the washing line" that could be approached through physical activities, so they became an artefacts instead of displayed items. This particular way of presentation reached the point when the visitor had to chose between cognition or rejection. An uninhibited, open and couragous approach towards the displayed objects offered the rich experience of "tangibility." Despite its frigteningly huge pages, the space-book generated the very sense of intimacy which is projected by objects of original size. However, if exhibited by themselves, they would not have created the same memorable effect. 7 A kiállításban Láposi Terka, a Vojtina Bábszínház művészeti vezetője tartott gyerekeknek játékos foglalkozásokat, de sajnos csak két alkalommal, a megnyitó és a záró eseményen; és rendhagyó tárlatvezetésekre is csak a megnyitón, a Múzeumok Éjszakáján került sor, akkor viszont tömeges részvétellel. 8 A kiállításról - vidéki múzeum tárlatáról lévén szó - szokatlan módon, négy elemzőbemutató írás jelent meg, fontos fővárosi lapokban: BERTA Erzsébet Ágota, Szerződés a rajzolókkal, ÉS, 2012, július 13. (Ehhez a lapszámhoz a teljes képanyagot a kiállítás rajzaiból válogatták); CSANÁDY Pál, Firkáló szépírók kiállítása egy térölelő óriáskönyvben, Metszet építészeti folyóirat, 2012, július-augusztus; DÉKEI Kriszta, Térkönyv, Magyar Narancs, 2012, szeptember 13.; HEGEDŰS Orsolya,,, Vadhajtások". A debreceni Déri Múzeum két kiállításáról, Balkon, 2012/7-8. 9 Aki lemaradt volna, a képanyagot ezután otthon is nézegetheti, mert ezen évkönyvvel egy időben jelenik meg a belőlük szerkesztett album. Lásd: SÜLI-ZAKAR Szabolcs terv., Névelő növények, Debrecen, Déri Múzeum, 2014.
