Angi János – Lakner Lajos (szerk.): A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 2014 (Debrecen, 2014)
Kulturális antropológia - Szabó Anna Viola: „Meg akarom fogni a színt, de lehetetlen”. Szabó Elek fényképei
122 SZABÖ ANNA VIOLA 13. kép Az ottományi park csábító mélye gyermek képzeletét megragadhatja - csakúgy, mint a jelmezbe öltözések, amikor hol Bugyi Sándor, hol Szent Miklós, hol az aktuális operetthősnő ruháját ölti magára a megjelenített apa. Sokszor megemlítődik a tény, hogy Szabó Elek Ady jogásztársa volt az egyetemen,32 33 de ezt csak egyszer használja fel a szerző az apa jellemzéséhez, a többi esetben mintegy állandó jelzőként sorolódik fel. „Hányszor mesélte büszkén és szégyenkezve, hogy valami nagy mulatság után hogy lovagolta meg Adyval együtt a hősi emlékmű oroszlánját" - s ebből hosszabb távú következtetést vonva le:-„emlékezései, az együtt töltött kávéházi estékről való beszámolás mögött megfogal- mazatlanul, de mindig érzékelhetően ott volta más létforma utáni sóvárgás, s önmaga gyöngeségének felismerése: nem volt bátorsága, nem moccant semerre sem arról az útról, amelyre szigorú [...] apja állította"? Sajátos ugyanakkor, hogy ezt a lelke mélyén őrzött kedves kalandot az Adyról szóló „hivatalos" emlékezéseiben34 nem említi Szabó Elek, pedig szót ejt az „esti kiruccanásokról". Lehetséges, hogy a kőoroszlán meglovaglásának kaland32 Okút, 9-10, Régimódi, 376, Für Elise, 90, Ne félj, 149, Apóm táncot jár, 71. 33 Okút, 10. 34 SZABÓ Elek, A debreceni diák, [1951] In, KOVALOVSZKY Miklós szerk., Emlékezések Ady Endréről II, Budapest, 1974,139-145. ja csak a regénybeli „Szabó Elekkel" esett meg? S legenda éppen úgy, mint Ady másik lovaglása, az operaházi szfinxen (ha nem ugyanabból a forrásból származik)? A „sóvárgásnak" mindenesetre szép példája. Komplikáltabb az „aranypénzes emlék" esete, amelyet két ízben mesél el részletesen, de minden apró részletben eltérően a szerző, mindig más eredményre jutva. 1.„Felnőtt, olyan igazi, legokosabb felnőttkorában sem lett, mély, kényes műveltsége kincsei birtokában sem, volt egy finom, sárga, bőr levéltárcája [...], annak egy rekesztékét minden reggel megnézte, halálosan komolyan várva, hogy megismétlődik legénykorának egy bűvös pillanata, mikor hasonló pénzzavarral küzdve, hasonlóan reménytelenül felnyitotta, s egy ré- ges-régen elfelejtett, valamelyik nagybátyja által odacsempészett aranyat talált a kis bőrnégyszögben. Hogy imádkoztam, hogy csak egyszer, egyetlenegyszer találja meg, amit keres, de nem lelte meg sohasem, és külön istencsodája volt, milyen könnyen elviselte, milyen örök derűvel megbékélt mindenért, eltelve a világ ingyen való csodáival és szépségeivel, esővel, fával, könyvvel, muzsikával, szokatlan ajtókilinccsel, múzeumban függő képekkel vagy akár egy meglepő formájú gombbal, ásványdarabbal?5 35 Ókút, 17.
