Angi János – Lakner Lajos (szerk.): A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 2014 (Debrecen, 2014)
Kulturális antropológia - Szabó Anna Viola: „Meg akarom fogni a színt, de lehetetlen”. Szabó Elek fényképei
„MEG AKAROM FOGNI A SZINT, DE LEHETETLEN"- SZABÖ ELEK FÉNYKÉPEI 121 u. kép Szabó Elek egy rokonával az ottományi parkban. Bal oldalon illetéktelen alak kivakarva képesek megjeleníteni apja személyiségét.28 A képek gyakran ábrázolnak korcsolyázókat, de ez is csak tényközlés, adat a gondtalanság, az ifjúság világának képéhez; Szabó Elek testvérei és „ifjú hölgyek" karéjában áll a jégen, meg „lampionok és botra szúrt pereckoszorúk között állnak a siklásra előkészített fakutyák''.29 Az igazi hangot ezek a képek majd az Apám táncot jár című, mesebelien csillogó novellában kapják meg, amelyben szimbólummá emelkedik a jégtánc szituációja, az apa fájdalmas magányának s megfékezett repülni vágyásának, de repülni tudásának, mint az egyetlen átadható örökségnek szimbólumává. (A novella, nézőpontjával, mintha az Ókútból maradt volna ki, illetve némiképp a „galléros köpönyeg" történetének, a varázslatos apa elvesztésének lehetőségével először szembesülő gyerek fájdalmát megidéző szövegnek az újraírása). A képek megint csak a szerző belső képeinek felelnek meg, az ő lelkének válaszolnak, amely mindig ugyanazt idézi fel, így az olvasó számára „Szabó Elek" jelleme nem gazdagodik, de fel se tárul, a fikció szerint „soha senki se tudta kitalálni, mi lakik voltaképpen a kis emberben. "í0 A „valóságos" fényképeket félretéve, nézzük meg azokat az apró történeteket, amelyek az apa jellemzését szolgálják, hiszen ezek maguk is a múlt fényképeiként, felvillanó filmkockákként jelennek meg, s noha se nem gyarapodnak, se nem változnak, regényről regényre más kontextusba kerülve, mindig más értelmet nyernek, a szerzői szándéknak megfelelően. Anélkül, hogy a regényírói képzeletet megkísérelnénk rekonstruálni, feltételezhetjük, hogy a szóban forgó történetek olyan családi legendák, amelyek foszlányokként, hallomásból juthattak a szerző tudomására, minden kötőelem nélkül, a levegőben lógva, de amelyek az évek alatt kerek kis képekké formálódtak, mint egy közmondás, amely bárhová beilleszthető, s amelyek éppen valószínűtlenségükkel remekül használhatóak „Szabó Elek" játékos és tünékeny alakjának megrajzolásához. Többször olvashatjuk, így a fenti, korcsolyázós novellában, az Ókútban és az önéletrajzban is a kínai álarcos történetet,31 ez azonban magában áll, csak mint az apa gyermeki természetének példája, vagy olyasmi, ami a 28 Vö., Régimódi, 394- Szabó Magda szemléletére jellemző, hogy amikor egyetlen egyszer szót válthattam vele, foglalkozásomról értesülve, megkérdezte, szerintem igazat mondanak-e a fényképek? Amikor erre könnyelműen igennel feleltem, többet nem szólt hozzám. 29 Okút, 148., Régimódi, 394,348. 30 Régimódi, 350. 31 „Egyetemista korában még a Kossuth utcán hajdani házukban élve [...] gyakran állt álarcoson [az ablakban], s hol néger, hol kínai ábrázatot rögzítve a fejére, ki-kihajolt, úgy figyelte az arra járók reakcióit." Ckút, 14.
