Angi János – Lakner Lajos (szerk.): A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 2014 (Debrecen, 2014)
Irodalomtörténet - Bakó Endre: Herczeg Ferenc debreceni fogadatatása és kapcsolatai
no BAKÖ ENDRE hegedű, a Lélekrablás c. műveket. Felteszi a kérdést: „Van-e bennük maradandó érték? Az újraolvasás kételyeket támaszt. Herczeg nem tud igazán művészien bánni a lélektani realizmus eszközeivel..." Maradandót akkor alkotott - véli Barta János - amikor „az úri Magyarországot még a gúny, a szatíra szemüvegén át tudta nézni." A Kéz kezet mos, (1903), Andor és András (1903), a Huszti Huszt (1909) c. műveit sorolja ebbe a kategóriába. „Ez az a Herczeg, akinek talán-talán még van mondanivalója a mi korunknak is. Egy csaknem hatvanéves írói pályának félszáz kötetnyi elbeszélő és drámai alkotásaiból elég kevés az, amit alig tíz évvel az író halála után kezünkbe vehetünk." Ebben azonban van valami megnyugtató is - teszi hozzá: az elsüllyedt társadalom elvitte magával felépítményét is. Bár a dolgozatíró nézőpontja bevallottan nem mentes a korszellemtől, értékítélete ma is megállja a helyét. Igaza van Barta Jánosnak: Herczeg Ferenc nem tehetségtelen író, de nem is kiváló. A szocializmus időszakában ideológiai okok is közrejátszottak abban, hogy műveit sokáig indexre tették. Manapság, amikor tisztán esztétikai szempontból mérlegelhetjük, teljesen világos, hogy kultikus méretű feltámasztása lehetetlen, de egy-két regénye olvasható és színművei közül egyik-másik megállná helyét mai színpadon is. Ma leginkább az érthetetlen, hogy a kortársi kritika Herczeg társadalmi, történelmi és lélektani realizmusát hangoztatta, holott semmilyen értelemben nem volt realista, ellenben az elkésett romantika tipikus képviselőjének bizonyult, egy hamis hősi magyar mítosznak, a kifényesített katonai vitézségnek és a dzsentri életforma nosztalgikusának. Azt írja a Honalapító című, igen gyengécske regényének fő alakjáról, Szitnyay Györgyről: a gavallér és a kaszinótag sablonja szerint gondolkodott. Ez őrá illik legjobban! Endre Bakó Ferenc Herczeg's reception in Debrecen and his relationships Ferenc Herczeg Ferenc (1863-1954) a Catholic writer of German descent was a most favourite theatrical author in the Reformed city of Debrecen with rural roots. What is more, he was an honorary citizen of Debrecen from 1926, which can be explained by the fact that his plays were highly successful from the beginning and his novels were also popular. He visited the city and played here several times, and he cultivated a cordial relationship with the city leaders and the university professors. The first Herczeg monography was also witten by a Debrecen scholar (Ferenc Zsigmond), while Professor Károly Pap (Chair of Csokonai Circle) considered him the greatest Hungarian writer that had ever lived. His system of relationships was surpassed by those of Zsigmond Móricz and László Németh only.
