Angi János – Lakner Lajos – Magyari Márta (szerk.): A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 2013 (Debrecen, 2013)
Természettudomány - Dudás Miklós: A magyarországi kerecsen sólyom (Falco cherrug cherrug) populációjának helyzete és a Hortobágyi Nemzeti Park működési területén előforduló állományának védelme
A MAGYARORSZÁGI KERECSENSÓLYOM (FALCO CHERRUG CHERRUG) POPULÁCIÓJÁNAK HELYZETE 23 A 8o-as évek végére a hazai fokozottan védett kerecsensólyom állomány az aktív védelem hatására lassú növekedésnek indult, s elindult egy folyamat, hogy a fészkelő párok lehúzódtak fokozatosan az alföldi területekre. S ezeken, a művi élőhelyeken látványos térhódítást tapasztaltak a szakemberek. Ezek a megfigyelések is kellőképpen bizonyítják az egyes ragadozó madárfajoknak a kiváló alkalmazkodó képességét, hogy a jóval zavartabb hegyvidéki sziklai fészkelő helyeket elhagyva, (ami, korábban az utolsó menedékhelyek voltak e fajnak) benépesítették a síkvidéki füves pusztákkal tarkított mezőgazdasági területeket, ami tulajdonképpen a kerecsensólyom tradicionális élőhelye. Vetési varjút zsákmányoló kerecsensólyom (Fotó: Balázs I.) Néhány éve vastraverz tartóoszlopokon két halászsas (Pandion haliaetus) pár is foglalt revírt és fészket is építettek, de sikeres költés nem történt. Hazánkban a XIX. század végén költött utoljára ez a fokozottan védett faj. Nyugat-Európában ilyen típusú traverzeken számos pár költ. A 90-es évek elején, amikor is sikerült bizonyítani az első kerecsen- sólyom párok költését a magasfeszültségű légvezetékek tartóoszlopain, akkor elkezdődött egy szisztematikus állomány felmérési program, mely még napjainkban is tart. A feltárt adatok alapján a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatósága és az OVIT szakemberei egy közös megállapodás értelmében elkezdtek egy műfészek kihelyezési programot a 750 KV-os légvezetékek tartóoszlopaira Jász-Nagykun-Szolnok, Hajdú-Bihar, és Szabolcs-Szatmár-Bereg megye területén. A műfészkek kihelyezését az indokolta, hogy ezek a fészekfoglaló sólyomfélék nem építenek saját fészket, hanem más fajokéban költenek. Ebben az esetben a dolmányos varjú és a holló fészkeit foglalják el, mert ezek a madarak előszeretettel építik fészkeiket az oszlopok vasszerkezetei közé. A sólyomfélék által elfoglalt fészkek az évek során lassan lepusztulnak, mivel a sólymok nem "tatarozzák"újra. így sorra szűnnek meg a fészkelőhelyek, illetve növekszik a sikertelen költések száma a széthulló fészkekben. Továbbá más jellegű "balesetek" is előfordulhatnak, ugyanis a varjúfélék a fészeképítés során előszeretettel használnak fészekanyagként műanyag bálamadzagot, ami a fészekcsészébe kerülve, nem csak a sólyomfiókák, hanem még a szülőmadarak lábaiba is beleakadhat, ami a pusztulásukat is előidézheti. A legelső műfészektípus háromszög alakú volt és pontosan beilleszthető a tartóoszlopok kereszttartó vasidomai közé. Ebben az időszakban aprószemcséjű sóderrel lettek feltöltve a fészkelő alumíniumtálcák. A következő fészkelési szezon végén derült csak ki, hogy ez a megoldás nem tökéletes, ugyanis a sóder eltömte a tálca aljzatán lévő sűrű perforációt, aminek az lett a következménye, hogy a nyár eleji nagy zivatarok során felgyűlt a tálcákban a csapadék, s emiatt sok fészkelés hiúsult meg, a fiókák, vagy a kotlott tojások kihűlése következtében. A másik probléma az volt, hogy a sóder rövid idő alatt összeállt- cementálódott a madarak ürülékétől és a behordott táplálékmaradványoktól, ami szintén növelte az esélyét annak, hogy tartósan megmaradjon az odahullott csapadék. Ezért szükségessé vált, hogy a műfészkeknél bizonyos módosítások történjenek. Az első lépésben a tálcáknál a sódert le kellett cserélni azonos szemnagyságú gyöngykavicsra, valamint, új megoldásként, hogy az időjárás viszontagságait tovább csökkentsék (erős szél, hirtelen lehulló csapadék stb.) tetőszerkezettel látták el a tálcákat, illetve a jövőben csak ilyen kialakítású fészkelő „boxokat" helyeznek ki a szakemberek, ami biztonságosabbá teheti a költések sikerességét. 2006-tól kezdődően egy országos kerecsensólyom védelmi Life program indult, aminek következtében még további 340 darab „kőltőbox" lett kihelyezve az ország különböző tájegységein húzódó magasfeszültségű távvezetékek tartóoszlopaira. Fedett kőltőbox 3 fiókával (Fotó: Balázs I.) Ezen technikai módosítások után egy újabb „ismeretlen" problémával találták szemben magukat a szakemberek, ugyanis a fedett, vagyis az időjárási viszontagságokkal szembeni védettebb „költó'boxokban" mégis hasonló volt a költési siker, mint a fedetlenekben. Hazánkban 1930-ban készült el a legelső 120 kV-os légvezeték, azóta 220 és 400 kV-osok, sőt a Hortobágy szélén egy 750 kV-os is megépült, ami Szabolcs-Szatmár- Bereg és Jász-Nagykun-Szolnok megyéket is érinti. Az elektromos erőtereknek a negatív biológiai hatását csak a hetvenes években kezdték el komolyabban kutatni, itt is elsősorban a humán vonatkozásaira helyezték a fő hangsúlyt. Az élő szervezet az elektromágneses térben egyaránt viselkedhet vezetőként, szigetelőként, generátorként. Az élő szervezet maga is elektromágneses belső és külső tereket hoz létre. így a károsodás lehetősége annál nagyobb, minél több az élő szervezet által elnyelt energia mennyisége. A testi sejtek viszonylag jól regenerálódnak, míg az ivarsejtekben gyakrabban fordulhat elő kromoszómaaberráció (kromoszómatörés), illetve az idegrendszer (neuronokbán) működésében az ingerület átterjedésénél okozhat zavarokat. A mágneses erőtér befolyásolja az ionok mozgását is a sejtmembránon keresztül. Felmerülhet a kérdés, hogy egy ragadozó madár esetében, amely éveken át napjában többször is ki és berepül nagyfeszültségű lég
