Angi János – Lakner Lajos – Magyari Márta (szerk.): A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 2013 (Debrecen, 2013)
Történettudomány - Takács Péter: Kölcsey és Wesselényi politikai barátsága
100 TAKÁCS PÉTER A vadászat, a sport, az önművelés és a létkockáztatás bravúros kísérleteiből Wesselényit a Széchenyivel kötött barátság citálta a magyarországi közélet tereire. Érinteni fogjuk, de itt nincs terünk részletezni, hogy a hazai demográfiai, gazdasági, természetföldrajzi, infrastrukturális és társadalmi viszonyok (a Habsburgok által sértegetett alkotmányos keretek között) milyen mértékben sürgették és kényszerítették a polgárosodás és modernizáció ütemének gyorsítását. Annyi bizonyos, hogy a Nyugathoz való felzárkózás vágyánál sürgetőbb kényszert jeleztek a hazai demográfiai, társadalmi, foglalkozásbeli, a tulajdon- és rendezetlen természetföldrajzi viszonyok miatti konfliktusok szaporodásai.6 Efféle tapasztalatokban bőven volt része Kölcseynek is, Wesselényinek is. A Magyar Királyságban nyitott szemmel járó közszereplők mindegyikének. Egyre több ember lelkiismeretét zavarta a természetjogot fitymáló, azt az emberi társadalom létezésén és struktúráján kívülre szorító ideológia. Mólóban volt ugyan, de az érdekeltek közül még sokan vallották, hogy a nemesi kiváltságokat isteni eredetűnek, ezért megváltoztathatat- lanok. Ez utóbbiak - akkor konzervatívoknak, gúnyosan pecsovicsoknak nevezettek - a tételes jog minden módosítását Isten akarata ellen való törekvésnek tartották. Ebből a társadalmi és jogi állapotból egyesek az Újtestamentumban kinyilatkoztatott - Isten előtt minden ember egyenlő - felebaráti szolidaritás erősítésével, mások a francia forradalom (szabadság, egyenlőség., testvériség) ideológiájának a törvényerőre emelésével keresték a kiutat. Kölcsey és Wesselényi - mint a jelesebb reformerek mindegyike, egymástól függetlenül is - a természetjog alapjára helyezkedve kívánták az egyenlőséget és szabadságot megvalósítani. Létfilozófiájuk az ókori demokrácia egyenlőségtanába, és athéni gyakorlatába gyökerezett. Ehhez társult a fény századának racionalizmusa. A szekularizáción még túl nem jutott, az urbanizált életmódot hallomásból sem ismerő magyarországi társadalomban csak a kiválasztottság dogmáját elvető, a szabadság, egyenlőség, testvériség korszerűnek vélt politikai dogmája helyett a keresztény felebaráti szeretetre építő gondolatok és érzelmek mozgósításával lehetett sikeres a polgári nemzetállam megteremtésén munkálkodni. A romantikus hó'skultusz és historizmus divatján túl, a nemzethalál vízióját rettegéssé erősítő herderi jóslat fordította Kölcsey és Wesselényi - és nemzedékük legjavának - figyelmét a történelmi múlt felé. A múltból önmaguk nemességének az erényei tükröződtek vissza. Őseik két évszázadig - ha tetszik, ha nem -, a keresztény-keresztyén civilizációt is védték. Az ország kipusztult peremterületein egy másfajta értékrendű civilizáció menekültjei telepedtek meg, akiket a Habsburg-dinasztia saját uralmának a biztosítására használt. Wesselényi-Kölcsey életének jelen idejére csey: Vanitatum vanitas. In. Remény s emlékezet. 18-51.; Vajda Viktor: Kölcsey mint moralista. Kecskemét, 1896.89-97.; Hatvány Lajos: „Phidias amit farag, berovátkolt kődarab." In. Uő.: Irodalmi tanulmányok. Bp. 1960. II. 81-82.; Horváth Károly: A Hymnus és a Vanitatum vanitas. Literatura, 1985.1. sz. 37-64.; Széles Klára: Kölcsey és Reviczky. In. A Hymnus költője... 65-70. 6 A csekei Kölcsey fivérek konfliktusai, határperei és viszályai még feldolgozatlanok. Jellemzésükre a szomszédos Szabolcs vármegyei Tiszabercel példáját idézzük: Für 2000.504. az ortodox görögkeleti civilizáció lemorzsolta a vérrel foglalt és védett királyság területének majdnem felét. Ugyanakkora Habsburg-dinasztia tunyasága és tehetetlensége miatt az ország keleti határain világhatalommá növekedett a jövőjét a pánszláv ideológiára építő cári Oroszország. A saját udvarháza kerítésén túllátó Kölcsey, a falvaiban az ortodox görögkeleti civilizáció mentalitásával naponként találkozó Wesselényi gondolatait és tetteit ezek a veszélyek befolyásolták. Az ellenük való védekezéshez mindkettőjüknek szükségük volt történelmi ismeretekre. A „históriára hasonló módon reagáló képzeletük mellett” köznapi életmódjuk, kedvteléseik, az élet biológiai örömeihez a viszonyulásuk, testalkatuk feltűnően különbözött. Wesselényi szangvinikus, robbanékony ember volt. Hamar eljárt a keze, s ezt kocsisa, vadásza, írnoka... gyakran megszenvedte. Mindenkor kényszeresen győzelemre tört. Örök bizonyítás volt az élete. Céllövésben, kard- és tőrvívásban, lovaglásban, kocsizásban, úszásban, gyaloglásban legyőzhetetlenségre törekedett. Mintha a gyermekkorában az őt gyakran számonkérő apjának akart volna bizonyítani, hogy bátorságban felnőtt hozzá. Fizikai erejéről legendák keringtek. A nők önmaguknak is örömet szerezni, ágyát megosztani messzi földről felkeresték. Az italt sem vetette meg, a testet aszaló diétának sem volt híve. író barátja, Jósika Miklós ilyennek látta:„középtermetű, vaskos férfiú, sűrű, barna hajjals velős, habár nem szorosan véve szép vonásokkal - rendkívüli orgánummal volt megáldva, mely nagy mélysége dacára sok érccel bírt, s igen kellemesen hangzott, mindamellett, hogy az embert megrázta. Pompás szónok volt, nagymestere a hangsúlyozásnak - és nem túlzott kézmozdulatoknak, egyébiránt a legférfiasabb alak, kit csak gondolni lehet"1 Kölcsey az 1832-ben kezdődő diétán így írta I e:„A murányi bajnok maradéka középtermetű, de széles és vastagizmú férfiú. Hangja erős és dörgő; alkalmas egy tengeri zajos csatában, vagy a populus rex legcsapongóbb gyűlésében fülen és keblen uralkodni. Beszédét elvről elvre szokta vezetni; egyszerre nem önti ki magát, hogy másod és harmad ízben ismét újakkal állhasson fel; kifejezései erősek, de sokszor cifrák, s nem ritkán metszők.'* Kölcsey saját külsejét is „megfestette." A portrét Kazinczynak küldte el 1814-ben: „az én belsőm tűzzel teljes - írta -, de külsőm, ezen nyomorult alkotmányú test, mindenre alkalmatlan. Szerfelett puha vagyok, s ezen rövidlátású szem, ezen többnyire zúgó fej azt teszik, hogy félve lépjek minden társaságba, hol nagyon ismeteres emberekre nem találhatok. E nélkül régen kerestem volna itt, a vármegyében magamnak hivatalt, csakhogy munkát- lan ne legyekHasonlít ehhez Bajza 1826-ban Toldy Ferencnek küldött portrévázlata: „Különösb alakot még soha nem láttál... Egy két ujjnyival magasabb nálam, igen sovány s gyöngéd alkotású; feje s Sokratesz feje azon-egy. Az az előre domborodó koponya, mely egész arcára árnyat vet, az a kopasz fő, mely csak körös-körül nőtt be hajjal, mintha meg volna koronázva; az az orr és áll - nézd meg valahol Sokratesz büsztjét [mellszobrát], Jobbik szemét éj borítja, a balt annyira behunyva tartja, hogy nehéz 7 Jósika Miklós: Emlékirat. Magyar Helikon, 1977.362-363. 8 Országgyűlési napló, 1833. január 21.423. 9 Kölcsey Kazinczynak, Álmosd, 1814. április 3. Kaz. Lev. XI. 309-311.
