Magyari Márta (szerk.): A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 2011-2012 (Debrecen, 2012)

Természettudomány - Molnár Zsolt–Hoffmann Károly: A hortobágyi pásztorok növény és növényzetismerete. III. Élőhelytípusok és jellemzésük

A HORTOBÁGYI PÁSZTOROK NÖVÉNY- ÉS NÖVÉNYZETISMERETE

49

gyep: az aljnövényzet, kicsi, legeltessük, a rét kaszáló, lapos, vizes/begyepesedett a kert, udvar, a legelőre nem mondják /legelő/mint a mező/legelő / egy, kimegyek itt a pusztába, messzire van egy-egy fa / ilyen átlag legelő, ősgyep (cickórós gyep)). Néhányan a gyep szót ismerik, de jelentését nem. További hasonló jelentésű szavak: páskum - a közös! (legelő'); puszta - nem kaszálják nagyon; pusztaság - Hortobágy. Sík - a síkon született, a hortobágyi nagy legelőt hívták így (egyetlen adat).

A legelő maga a gyepterület, ahol legeltetnek, kaszálnak. Gyakran használják, külön nem kérdeztünk rá. Cickórós gyepeket gyakran egyszerűen legelőnek neveznek, külön neve nincs (cickórós gyep terepen: nem tudunk nevet adni, nincs neve -ez a legelői, olyan partoldal (a lapos felé) /lankásan a laposból emelkedő cickórós: jó legelő (név nincs); sűrű csen- keszes gyep: jó legelő, sok tippan van I cickórós gyep: ilyen rendes... (legelő)).

A rét szó egyik jelentése szintén hasonló: a puszta, a legelő, mint terület általában (a gyepi rész/a legelő!/az egész cakli-pakli/nagy legelő, pusztaság, nem ültetnek, nem vetnek bele/vegyes mező, ahol legel a jószág / (ahova) a hajtóút szájából kimegyünk (az egész puszta mocsarastól) /az egész, ahol legeltet/ a nagy legelők). Máskor kaszálható, magasabb füvű, üde-vizes gyep vagy mocsár (lásd ott).

Magát a pusztát hívják ugyan Hortobágynak (lásd fent), de ha a Hortobágy jön szóba, inkább az egyes puszták és települések neveit említik (pl. Szelencésen, Pentezugban, Mátán). Mások még tartják, hogy a debreceniek által egykor birtokolt terület a Hortobágy (pl. a nagyivániak szerint a Nagyiváni-puszta nem a Hortobágy része). A Hortobágy szó kapcsán talán már senki sem értelmezi ezt csak a folyóra, pusztákat is értenek alatta (vö. a Hortobágy, mint a teljes pusztaterületet jelentő szó XIX. századi fejlemény, Ecsedi 1914). De termőhelyjellemzéskor a tavirózsa és vízitök taxonoknál előkerül, hogy a Hortobágyba, de más mocsári fajoknál is használják e szót (a Hortobágyaljban/a Hortobágy alatt).

Itt említjük meg a mező szót, amely a hortobágyi pásztorok nyelvén a legelő, kaszáló földfeletti biomasszáját jelenti, beleértve minden lágyszárú növényt. Minden évszaknak meg vót a maga mezője /rengeteg mezőt ismer az ember, látásbúi! / bodorkás mező (Trifolium spp.), harmattartós mező (Agrostis), hátmező keserűmező (Eleocharis), lapos(i) mező, lapos mező, parés rész, perjemező, perjés mező (Alopecurus), bundaszőrmező, Pistahajú mező (Poa angustifolia), porcsinos (Polygonum aviculare), savanyú fű/mező, mételyes fű, sósmező, szelidmező, tarackmező, tarlómező, tejes mező, telekmező, tippan mező (Festuca pseudovina), ugarmező, (bárányjürmös mező (Artemisia santonicum), eredeti vadmező, vadabb mező, vegyes mező, vegyes tippanos mező, ezeken kívül bizonyos fajokat is felsoroltak, amelyek a mező szempontjából fontosak: bogáncs, cickafarok, csalán, csattogófű (Bolboschoenus), csetkáka, fenyér (Agrostis), folyófű (Convolvulus), gyermekláncfüves, gyíkínyes, kákák, kanálikós (Capsella), katókás, kutyakapor (Tripleurospermum perforatum), libatip- pan (Poa bulbosa), mogyorófű (Lathyrus tuberosus), nádas, pipaszúrkáló (Alopecurus), sárkelet, sás, sósparéj (Atriplex tatarica), a mancsifű (Lolium) valódi mező! stb.). A mezők jellemzése kapcsán az alábbiakat mondták: a tippan mező az első, arra iszik, azzal tűr, kemény mező/eredeti vadmező,

nem vetett fű, tippantól kezdve mindenféle, változatosabb, nagyobb a tápérték/azért jó a tippanmező, mer mindig tiszta, amikor megújul, nem kell az avart harapni vele, nem válogassa/Pistahajú mező, kegyetlen nehéz lekaszálni, jószág szereti, ősgyep / az őszi mező savanyú, gyenge, nincs benne erő, „libának való fű ez!"/ a szelidmező, amit folyamatosan tud legelni, a vadabb mező el van gazosodva / a bodorka is hasznos, abbúlkéne sok / a kutyakapor, állandóan tudtak rá inni, borzasztóan tejtermelő növény, tejmező / ugarmező ami fel vót törve, (majd) visszacsapódott/tippan, ezaz első mező; Szent György napján, ha kalapáccsal verik a füvet visszafele, akkor is kinő. A széna olykor a mező szinonimja, jelentheti a még lábon álló füvet is (derékig ért a széna).

A szikes talajok (gyepek és szántók) egyik összefoglaló neve a fehér főd (fehér főd = legelő (a lapos rész is) /borzasztó fehér főd, a vetőbúzát sem adja ki / legelő, lapos rész is / lentről jön felfele a felszínre a szíksó a fődbü! a házon is, a templom falán is/ fehér szik: szíksó, na, eső lesz! ha fehér: baj van, nem lesz esői / fehér szik tetején / ha felszántsa, apró búzát lehet termelni, árpát, borsót). A tarka főd a szikes és nem szikes talajok mozaikjára vonatkozik, ezt már érdemes lehet beszántani. A galléros főd jellegzetessége szintén a mozaikosság - egyik magyarázata szerint a fekete kabátra kihajló fehér gallér a névadás háttere (egy kis jó, kis szikes gyep!/szántó /szikes, sósabb, fekete főd / egyik helyen jobb, másik helyen rossz / itt egy fekete porong, ott szikes, várjunk még a szántással/szik fót van benne/egyik helyen barna, másik helyen szikes, nem kapásnak való, tavaszi búza, árpa, lucerna/kövér főd/szántó is, szürkével vegyes, próbáljuk szántani/egyik helyt jó, másik helyt nagyon rossz). A kifejezést sokan nem ismerik. Szintén gyakran nagyobb kiterjedésű szikes mozaikra vonatkozik a bíbicbaszta főd kifejezés, de ezt a legszíkesebb gyepekről szóló fejezet elején tárgyaljuk.

Az év nagyobb részében vízzel borított élőhelyek: mocsarak, laposak, fertők, nádasok

A pusztai vizes élőhelyek legáltalánosabb neve a lapos. Ahol egész nyáron /sokáig áll a víz, nem lehet vagy nem érdemes kaszálni, legelőnek is csak korlátozottan, leginkább aszályos időkben használják. Részben szinonimjai a következők: aljas(abb) hely/rész/főd, laposas/lapossas/ lapályos hely, vizenyős hely, vizes terület, lápos terület. Többes számban gyakran laposak (és nem laposok). Jelentésben nagy mértékben átfed az alábbiakkal: mocsár, fertő, zsombikos, fenék, ér. Általánosabb megközelítésben a már réti jellegű (ecsetpázsitos, bodorkás) laposszél is beletartozik a laposba. Az élőhelynév kapcsán az alábbi fajokat említették meg: sás, gyíkíny, nád, perje, csetkáka, sárkelet, pipaszúrkáló, csattogó, káka, komócsin, bodorka, csengővirág, háromélű sás, kutyaherélő sás. Amikor egy-egy faj termőhelyére kérdeztünk rá, az alábbi fajok kerültek ebbe a csoportba: Typha latifolia, Bolboschoenus maritimus, Schoenoplectus lacustris, Carex spp. (magassások), Glyceria maxima, Phalaris arundinacea, Iris pseudacorus, Phragmites australis, Butomus umbellatus, Eleocharis palustris, Salix fragilis, Lythrum virgatum. A laposak pásztorok általi jellemzései: mocsaras, ingoványos; ritkán szárad ki, egész őszig nem szárad ki / amibűl sose kopik ki a víz / feneketlen kotú, csak giz-gaz, jószág nem