Magyari Márta (szerk.): A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 2011-2012 (Debrecen, 2012)
Természettudomány - Molnár Zsolt–Hoffmann Károly: A hortobágyi pásztorok növény- és növényzetismerete. I. Szikesek, rétek, mocsarak és löszgyepek növényei, valamint az őshonos fásszárúak és erdei lágyszárúak
7 Molnár Zsolt—Hoffmann Károly A HORTOBÁGYI PÁSZTOROK NÖVÉNY- ÉS NÖVÉNYZETISMERETE I. Szikesek, rétek, mocsarak és löszgyepek növényei, valamint az őshonos fásszárúak és erdei lágyszárúak Tikos Béla ohati erdőmérnök emlékének BEVEZETŐ A Hortobágyon részletes etnobotanikai kutatást eddig csak Tikos Béla ohati erdőmérnök végzett körülbelül 1900 és 1950 között (Tikos 1950,1951). Babai Dániel kollégánk 2008-ban lelt rá cikkére. A következő nyáron egy ismerős pásztortól meg is kérdeztük, ismeri-e ezeket a növényeket. Meglepő módon közel ötvenet ismert. A másnapi terepbejáráson sok növényt már fajra pontosan is be tudtunk azonosítani. Az illető nagy növényismerete azért is volt meglepő, mert az elmúlt 25 évben terepmunkáink során sok tiszántúli pásztorral beszélgettünk, kérdezgettük a pusztai fajok általuk használt nevét, és az a benyomásunk alakult ki, hogy legtöbbjük növényismerete „felszínes". Ráadásul ezt a tapasztalatot mások is megerősítették. Hazánkban már sokan és sokfelé gyűjtötték, elemezték a népi növényneveket, a pásztorok szókincsét, a hagyományos gyephasználat néprajzát (pl. Herman 1914; Györffy 1922; Szabó és Péntek 1976; Paládi-Kovács 1979; Gub 1996; Rab 2001; Vörös 2008; Molnár és Babai 2009; Rácz 2010). Ezek a munkák fontos módszertani alapot jelentettek számunkra. A Hor- tobágyról is több átfogó munka született, ezek segítettek, hogy a táj múltjáról is átfogó képet szerezhessünk (Zoltai 1911; Ecsedi 1.1914; Kovácsné és Salamon 1976; Kovács és Baráti 2007). Bár magunk is több, mint 20 éve folytatunk botanikai és tájtörténeti kutatásokat az Alföld szikesein (Molnár 2003, 2007). Az első eredményeken felbuzdulva intenzív és tudatos adatgyűjtésbe kezdtünk. Alig 10 pásztorral való beszélgetés után kiderült, hogy a Tikos Béla által megtapasztalt és dokumentált tudás még napjainkban is létezik, bár az ún. hagyományos ökológiai tudás itt is megfigyelhető eróziója (vö. Rotherham 2007) miatt sokkal több embertől kell összegyűjteni a neveket és a hozzájuk kapcsolódó tudást, és ez nyilván sokkal több időt is igényel. Kutatásainknak azonban nem pusztán „leletmentő" célja volt. Természeti örökségünk (pl. ősi szikes pusztáink) megőrzéséhez és természetvédelmi kezeléséhez is nélkülözhetetlen, hogy alapos ismereteink legyenek a mai tájról, a növényzetet kialakító folyamatokról (Berkes et al. 2000; Molnár et al. 2009), a Hortobágy esetében pl. a korábbi legeltetési módokról (vö. Ecsedi Z. et al. 2006). Hogy a „hagyományos" tájhasználati módokat valóban kellő mélységben megismerhessük, ismernünk kell azon emberek tudását is, akik ezt végezték, azaz a Hortobágyon legeltettek. Kutatásaink fő célja tehát a pásztorok növény- és növényzetismeretének minél alaposabb vizsgálata volt. A következő kérdésekre kerestünk választ: (1) milyen vadon termő növényfajokat, vegetáció- és élőhelytípusokat ismernek a pásztorok; (2) hogyan nevezik meg őket; (3) mit tudnak róluk, hogyan ismerik fel őket; és hogy (4) honnan szerezték ezt a tudást. Az alábbi cikkben a szikesek, rétek, mocsarak és löszgyepek fajait, valamint az őshonos fásszárúakkal és erdei lágyszárúakkal kapcsolatos eredményeinket mutatjuk be. A sorozat következő cikke (Molnár és Hoffmann 2011a) a telkes helyek, mezsgyék és szántóföldek fajait, valamint a nem őshonos fásszárúakat tartalmazza. A népi növényrendszerezésről külön cikkben számolunk be (Molnár 2011). Ezeken felül további tanulmányokat készítettünk a vegetáció- és élőhelytípusok (Molnár és Hoffman 2011b), valamint a növényzet kezelése és változása kapcsán (Molnár és Hoffmann 2011c). Tudatosan nem gyűjtöttünk adatokat a termesztett fajokról, valamint a gyógynövények felhasználásáról, mert csak olyan népi tudás gyűjtését tartjuk kellően megalapozottnak, amely esetében saját ismereteink is kellően mélyek (a gyógyításhoz, gyógynövényhasználathoz és a növénytermesztéshez sajnos nem értünk). Irodalmi forrásunk kevés volt: Tikos Béla erdőmérnök kiváló cikkei (Tikos 1950,1951), valamint kevés szórvány adat (pl. Papp József könyve, Papp 2008 vagy a Cívis szótár, Kálnási 2005). Eredményeink - reméljük - nem csak a botanikában és természet- védelemben lesznek hasznosíthatóak. Úgy érezzük, hogy a Karácsony Sándor (1939) által vázolt „magyar észjárás" növényzeti oldalához is adalékokkal szolgálunk, hiszen a magyar nép ilyen jellegű vizsgálata még csak szórványosan történt meg (pl. a Sárközben, Andrásfalvy 1973 és Ka- lotaszegen, Péntek és Szabó T. 1985). A cikk stílusát (és publikálási helyét) is tudatosan választottuk. A hortobágyi pásztorok tudását leginkább a Hortobágy környékén munkálkodó kollégák hasznosíthatják. A gyűjtött anyagot fajonként és azon belül témacsoportonként rendezve részleteiben adjuk közre. A beszélgetések során lejegyzett sok-sok idézet hű közreadása nem öncélú: (1) egyrészt ezáltal archiválásra kerülnek olyan gondolatok, amelyek fokozatos kihalása, fakulása sajnos elkerülhetetlen; (2) a sok idézet segíti a gyűjtött anyag továbbértelmezését, más irányú felhasználását, az esetleges hibás értelmezések kiszűrését; (3) mivel szinte minden érdemi adatot publikálunk, szemi-kvantitatív továbbelemzésre is lehetőséget adunk; (4) végül úgy érezzük, hogy ha a pásztorok gondolatait egyféle szintetizálás után saját szavainkra fogalmaztuk volna át, a gondolatok egy része egyszerűen „meghalt" volna, elvesztette volna jellegét, „ízét".
