Magyari Márta (szerk.): A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 2011-2012 (Debrecen, 2012)
Irodalomtörténet - Bakó Endre: Ilyés Gyula és Debrecen
224 BAKÓ ENDRE széjét.66 Az irodalomtörténeti eseménynek számító közlés hátteréről csak annyi információ áll rendelkezésre, amennyi Juhász Béla tanulmányában olvasható: „A lap lírai közleményeinek a szenzációját azonban Szabó Lőrinc hozza: A huszonhatodik év című szonet-ciklusának 32 darabja, sőt további két verse és két műfordítása jelent meg rövid idő alatt az Alföldben. E publikációkkal párhuzamosan került a lap hasábjaira Illyés Gyula Szabó Lőrinc-tanulmánya is."67 Illyés és a folyóirat kapcsolata azonban később nem fejlődött szoros együttműködéssé; az író elsősorban fővárosi folyóiratoknak adta írásait, illetve a vidéki lapok közül a szegedi Tiszatájjal alakultak ki rendszeres munkakapcsolatai. Legközelebb a Medgyessy Ferencről írott levele látott napvilágot (1964), majd egy év múlva három verssel emelte a folyóirat színvonalát. (Mátyás temploma, 1592 egy téli hajnalán, Hajdúk. 1965/3.3-4-) Barta Jánosnak azonban nem tetszettek a versek: „.. .mint szerkesztő igen kényelmetlenül éreztem volna magamat, ha nekem kellett volna eldönteni: megérdemli-e Illyés Gyula három verse, hogy közöljék őket, - pláne kiemelt helyen, ugyanez áll Lányi Saroltára. Az Alföld szépirodalmi részét kétségtelenül külső anyaggal, külső, ha lehet nagy nevek bevonásával kell gazdagítani, de íme: előfordulhat, hogy ez is visszafele sül el."68 Nincs nyoma, hogy ez a vélekedés zavart okozott volna az író és a szerkesztőség kapcsolatában, - hiszen a folyóirat részéről a figyelem a költő munkássága iránt lankadatlanul tovább élt. De lly- lyés-vers legközelebb csak 1971-ben (Száraz mosoly) bukkant fel újra a lap hasábjain. 1971-től azonban a közlések száma megszaporodott, s immár intenzívebben tartott a költő haláláig, majd halála után is. 1983-ban például 24 (!) költeménye jött az Alföldben. Irodalomtörténeti közhely, hogy 1956-ban valóságos szenzációt okozott Illyés Kézfogások c. verseskötete. Ezt a könyvét már a forradalom után, az Egy mondat a zsarnokságról ismeretében megjelent egyetlen 1957-es Alföld számban két, egymás mellé tördelt, elmélyült, terjedelmes kritika is méltó módon fogadta. Bata Imre a kötet versanyagát a halállal való hiteles szembenézés és az élni tudni minden körülményben eszmei program dialektikus szintézisének fogta fel. „Illyés Gyula a magyarság lelkiismerete, arra ad példát, - ezzel a kötetével különösen - hogyan kell szeretni az életet, hogyan kell úgy szenvedni, hogy megmaradjon az erő, hogyan kell egy életen át hűnek lenni a néphez, amelyből vétettünk. És mert nagy költő is, hát sok minden más van benne."69 Koczogh Ákos azt a harmóniát tartja a kötet legfőbb értékének, ahogyan az egyéni kitárulkozás összefonódik a nemzet, az országok gondjaival, ahogy verssé teszi az életet, tanítássá az egyszerű tapasztalatot. Egyszóval, „Mint valami mai anyagelvű Vejnemöjnen, ura az igének."70 A folyóirat repertóriumai azt mutatják, hogy a következő évtizedekben a debreceni kritikusok közül Ablonczy László, Bata Imre, Boda István, Görömbei András, Juhász Béla, Kun András, Márkus Béla, Cs. Nagy 66 Szabó Lőrinc, vagy boncoljuk-e magunkat elevenen? 1956/2.55-72. 67 Bevezető az Alföld-repertórlm 1950-1969 c. kiadványhoz. Bp. 1972.13. 68 Barta János: Alföld, 1965.1966/3.61. 69 Illyés Gyula verseiről, a Kézfogásokról. 1957.89-93. 70 u. 0. Ibolya, Pálfy G. István, Takács Péter és főleg Tamás Attila érdeklődésének középpontjában állt Illyés életműve. Ők az évek során több, de legalább két tanulmánnyal vagy közleménnyel járultak hozzá az életmű értelmezéséhez. Móser Zoltán fotóművész pedig sok fényképpel gazdagította az 1977/12. számot, köztük több lllyés-portréval és emlékhelyek fotóival. A tanulmányok, kritikák, interjúk részletes ismertetése nem lehet feladatunk, csak egy-két érdekesebb megjegyzést ragadunk ki, elsősorban olyanokat, amelyek eltérnek a közmegegyezésnek számító, feltétlen elismerő, kánontól. Bata például úgy vélte, hogy az ötvenes évek elején drámái reprezentálták Illyés életművét, a plebejus nemzeti koncepciónak állított emléket bennük. Az új versekben túllépett a nemzeti koncepción, az egyetemes emberi irányába. Korának egyik közérzet tendenciája a válságélményből fakadó halál-komplexus. „Primérebb líra lehetséges, de jövősebb aligha" - üzeni a kritikus azoknak, akik az újabb verseket szürkébbeknek tartják, mint a Kézfogások darabjait.71 Tamás Attila a Teremteni c. összegző kötetről szólva azt a megállapítást tette, hogy a kötet elejének rendbe szerkesztett ciklusa követi a kor rezdüléseit, „Részleteiken túl azonban csak ritkán vallanak nagy költőről." Szerinte a Haza a magasban c. kötet magaslatait részleges művészi elbizonytalanodás követi, az utóbbi innen indul és a legmagasabb szintekre érve zárul72 Említést érdemel, hogy a szerkesztőség az 1982. évi 11. számban egy gazdag blokkal, (nyolc tanulmány) fejezte ki tiszteletét a 80 éves Illyés Gyula iránt. A legtöbb írásnak már a címe is árulkodik a tartalomról, az emelkedett hangnemről és a szerzők értékpozíciójáról: Élő klasszikusunk - Illyés Gyula (Domokos Mátyás); Népének fáklyája (Pálfy G. István); A népvezér és a töprengő (Tamás Attila); Egy író, akinek udvaroltak (Márkus Béla); Példa és modell (Boda István); „Az utolsó törzsfő" (Cs. Nagy Ibolya). Tamás Attila - noha József Attila mellett Illyés életműve volt „irodalmi bibliája" - igyekezett megőrizni tudósi objektivitását. Naplójegyzeteit olvasva nem hunyt szemet Illyés kompromisszumkészsége felett. „Sohasem titkolta: nem fönntartás nélkül, de híve volt a tisztességes, az esetleg okos kompromisszumoknak. Hogy aztán mennyi mérlegelés húzódik meg egy-egy kompromisszum hátterében?"73 Fölöttébb érdekes, mert aktuális - a szakmai-esztétikai megközelítésen is túlmutató - kérdéseket tárgyal további három dolgozata a Csokonai Kiadó gondozásában megjelent tanulmánykötetében. (Illyés Gyula és a szocializmus, Illyés Gyula és a hit kérdései, Gondolatok az lllyés-életmű korszerűségéről). Az utóbbi egy masszív egyetemi tapasztalattal indul: „Szembe kell nézni azzal a ténnyel, hogy Illyést a felnövő fiatalok közül csak kevesen érzik igazán korszerűnek"74 Az lllyés-életművet talán mindenkinél jobban ismerő professzor néhány költemény elemzése során bizonyítja ennek ellenkezőjét, vagyis a költő korszerűségét. Attól tartunk azonban, a fiatalok többsége nem annyira a korszerűség vélt hiánya, inkább más tényezők miatt fordult el Illyés életművétől. Meglehet, egyes korábbi lírai korszakainak tartalmát érdekte71 Illyés Gyula új verseiről. 1961/5.77-82. 72 Teremteni. 1973/12.56-60. 73 Széljegyzetek Illyés „naplójegyzetei"-hez. 1991/8.77. 74 Értékteremtők nyomában, Debrecen, 1992.192.
