Magyari Márta (szerk.): A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 2011-2012 (Debrecen, 2012)
Történettudomány - Takács Péter: Adalékok Liszt Ferenc és Wesselényi Miklós kapcsolatához
158 TAKÁCS PÉTER A Liszt freywaldaui látogatása okozta élmény a naplóbejegyzések tanúsága szerint is érzékelhető hatással volt Wesselényire. Betegségtudata háttérbe szorult. Fantáziája megélénkült, és újabb tevékenységi teret keresett ötleteinek. Első dolga volt végiggondolni, hogyan viszonozhatná méltóan az előadóművész látogatást. Az a két-három izgalmas nap, amikor a Wesselényi szállásán megszólalt Liszt bensőséges zongorajátéka, majd a Neisseben adott koncert, előtte a művésszel elköltött reggeli, aztán a közös vacsora némi izgalmat kölcsönzött az ismétlődő egyhangúság miatt a gyógyulás reményét vontatottan teljesítő hétköznapokba. A zongoraművész ráirányuló figyelme kimondatlanul is jó érzéssel töltötte el a tevékenységi térről leszorított politikus hírnévre vágyó lelkét, és ez érezhetően felvillanyozta Wesselényit. A sport és a politikai élet perifériájára szorított, a nemzetformáló cselekvéstől nehezen oldódó bírói ítélettel és reverzálissal eltiltott, néhány éve még az Hiúságtól fáklyás zenével bálványozott, az 1838-as árvízi mentésért nemzetközi hírnevet szerzett, az Európa-szerte olvasott újságokban dicsért hős kényszerű magányát átmenetileg oldotta Liszt jelenléte. Az immár Párizstól Szentpétervárig rajongott művész megjelenése azon szándékkal, hogy találkozzon az önkéntes száműzöttel, amúgy sem tartozott a köznapi dolgok sorába. Az a Liszt Ferenc kereste fel az árvízi hőst, a politikai üldözöttet, a sors által sújtott hallatlan erejű és akaratú sportembert, lóversenyzőt, vívót, párbajozót, akinek a magyarságát az a Vörösmarty minősítette nem múló értékű ódában, aki ugyanakkor és ugyanabban a műfajban, ugyanazon történelmi tett okán énekelte világgá az ő árvízi hőstettét is. Bár bizonyára az ifjú Teleki Sándornak és az erdélyi Bethlen Ferencnek a biztatására vállalta a Szentpétervárra vivő útjában Freywaldau felé a kitérőt Liszt, de ez semmivel nem csökkentette a látogatás jelentőségét. Sőt - az 1840-es évben a császári udvar fenntartásai miatt kudarcba fulladt nemesítő szándék10 * - némi politikai tartalmat is kölcsönzött Liszt látogatásának. A tiszteletadással vegyes kíváncsiság a politikai üldözöttnek is szólt, amellett, hogy az árvíz károsultjainak az életét mentőt is jutalmazta. Nem csökkenti a látogatás értékét az sem, hogy Lisztnek az érdeklődését a híres párbajozóról keringő legendák is motiválhatták. A polgári magyar nemzet megszületéséért folytatott küzdelem nyitányának a pillanataiban ezek a motívumok összefonódva és egymásra torlódva fokozták a zeneszerző és előadóművész látogatásának a jelentőségét. A magyarságtudatára ébredt zeneszerző tette hódoló tiszteletét a magyarságáért üldözött politikus kényszerlakhelyén. így történt ez akkor is, 10 Liszt Ferenc 1840-edik évi nemesítési kísérletéről bőséges irodalom számol be. Legutóbb, és a vonatkozó források majdnem teljességének közlésével: Liszt tanulmányok. Dömötör Zsuzsa, Kovács Mária és Mona Ilona dolgozatai, Zeneműkiadó Bp. 1980.: Dömötör Zsuzsa - Kovács Mária: Liszt Ferenc magyarországi hangversenyei 1839-40. 9-79.; Mona Ilona: Liszt és a reformkor 1839-40.83-153. Lásd még: Eckhardt Mária: Liszt Ferenc válogatott levelei 1824-1861. Bp. 1989. (magyar fordítások.); Hankiss János: Liszt Ferenc válogatott írásai I.; Dr. Nádor Tamás: Liszt Ferenc életének krónikája. Zeneműkiadó, Bp.1975.; Övári József: Liszt Ferenc. A magyar zeneszerző közérthető életrajza. I. kötet A zeneszerző élete. Püski, Bp. 2003.; Somssich Andor: Liszt Ferenc élete, Bp. 1925. ha a látogatásnak nem támadt azonnal sajtóvisszhangja, s a történészek azóta sem méltatták érdemben Liszt gesztusát, sem Wesselényi reagálását a megtiszteltetésre. A zenetörténészek és Liszt életrajzírói mindenkor figyelmesebbek voltak. Az emberi lét teljességére - abban a szív dobbanásaira, az érzelem megnyilvánulásaira - a művészek és az alkotásaik méltatói mindig jobban odafigyeltek, mint a logikájukat és mondanivalójukat a politikai széljárásokhoz inkább igazító historikusok. A két ember - Wesselényi és Liszt - sorsa a pesti árvíz okozta katasztrófa során romantikus jelképességgel és az önzetlen felebaráti segítség szintjén összefonódott. A halálos vészből kimentett emberi életeket csak az elgépiesített 20. század utolsó évtizedeitől forintosítják a számítógépek imádatában felcseperedett közgazdászok. A19. század harmincas-negyvenes évtizedeiben, mikor Pestet három nap alatt elsöpörte a Duna jeges áradása, Isten forintosíthatatlan értékű teremtményeinek a megmentőit tisztelték Európa-szerte azokban, akik segítették őket. A mentés közben fáradozók többsége a rendiség kategóriáiról is megfeledkezett. A tragédia a rendi szempontokat a felebaráti könyörületesség és szeretet alá rendelte. A humánumnak ezen a szintjén sodródott egymás mellé 1838 tavaszán Wesselényi Miklós és Liszt Ferenc. Időben egymáshoz közel keletkezett, és egymástól műfajilag sem idegen két Vörösmarty-vers - Az árvízi hajós és a Liszt Ferenchez - is tanúskodnak erről. Az osztrák császárt és magyar királyt hazafiságával szomorító Wesselényi, és a zongoravirtuózként elhíre- sült Liszt Ferenc lelki rokonságára a költő érzett rá leginkább. A két vers inspirálója a Jókai által is megjelenített tragédia, az 1838- as pesti árvíz volt. Az epikus Jókai ilyennek láttatta a katasztrófát: „Három nap és három éjjel tartott az Isten látogatása Pest felett. Három nap és három éjjel hangzott siralom és jajszó a főváros kapuin belül... Az egész országon végigsiklott a rémkiáltás: »Nincsen Pest!«. A gyönyörű, a kedves város, melyre öröm volt gondolni, hová minden ember úgy ment, mintha haza menne, melyhez a legboldogabb jövendő reményeit köté minden honfi, mit képzeletében még szebbnek tudott alkotni a jövendőben, mint amilyen eddig vala, honnan szellemi nagyságát, anyagi jólétét várta eljö- vendőnek a nemzet, az ország középpontja, a nép szíve, íme nincs többé; nincs, nincs, nincs.. ,"11 Az emlékezők és a történészek gyakran intonálják a katasztrófa nyitányát a Wesselényi naplójából kölcsönzött jelenettel is: „... kezdettek a házak omlani s düledezni. Ezeknek ropogása, romlása, a víz közt emelkedő porfellegek, rémítő sikoltás, sírás, ordítás borzasztó képeit mutatta a dúló enyészetnek.. ,"12 11 Jókai Mór: Kárpáti Zoltán c. regényének vonatkozó fejezetéből. 12 Wesselényi család levéltára, Wesselényi Miklós naplója. OL, Mikrofilmtár, 5495— 5496. tek.; Az árvízi naplót először a Vasárnapi Újság közölte folytatásokban, majd részleteket közölt belőle Dr. Kardos Samu a Báró Wesselényi Miklós élete és munkái I- II. k. Bp. 1905.1.329-340.; 1938-ban Vajthó László a Wesselényi Miklós Fiú Felsőkereskedelmi Iskola tanára adta ki a Magyar Irodalmi Ritkaságok sorozatban. Legutóbb 2001-ben Kövér Árpád tanár szerkesztésében a Wesselényi Miklós Műszaki Szakközépiskola és Szakmunkásképző jelentette meg.
