Magyari Márta szerk.: A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 2010 (2011)

TÖRTÉNETTUDOMÁNY - Takács Péter: Őrlő (lisztelő) szerkezetek Bihar megyében a 18. század utolsó harmadában

88 TAKÁCS PÉTER vallanak." S ] A malomgátakkal megemelt Hollód vize a Szipnusz, illetve Hagymádfalva határán lévő réteket is elárasztotta. 5 2 A lakosok, a jobbágyokat birtokló földesurak panasza a megyéig rendre, annak tehetetlensége miatt gyakran a Helytartótanácsig is eljutott. A ren­di közigazgatás és igazságszolgáltatás vontatottsága miatt az írásba fog­lalt panaszok gyakran landoltak a király asztalán. Innen az országgyűlés elé kerültek. 1723-ban „a hatalmaskodás büntetése alatt" még csak a föl­desurakat, vámtulajdonosokat tiltották el, hogy a „a malmokhoz menő vagy onnan visszajövő... ufű5oM"vámot szedjenek. 5 31751-ben azonban már törvény született „az országban a közönségre káros malmok megszün­tetéséről" A királyi adminisztráció és a diétái követek a sokasodó pana­szok és a köznapi tapasztalatok alapján meggyőződtek arról, hogy a folyók gyakori kiáradását „a rajtok keresztülhúzott malomgátak" okozzák, ami miatt „az ország több folyója hajózás és tutajozásra" alkalmatlanná vált. Ezért elrendelték, hogy a földesurak, az uradalmak és a Kamara is „a fo­lyó medrében elhelyezett malomgátjaikat hordják el, és a malomhoz külön medret ásván, a folyóvíz egy részét úgy vezessék el, hogy az elvezetés sem áradást ne okozzon, sem az innen vagy túlról közlekedő hajóknak akadá­lyul ne szolgáljon" Az országgyűlés a megyei hatóságokra bízta a „köz­ártalmas malmok" elrontását. A hatóságok azonban csak arra alkalmas mérnökök, „hozzáértő emberek" döntése alapján járhattak el, olyan for­mán, hogy az őrlési kapacitás is megmaradjon, a folyón tutajok, hajók is le-fel járhassanak. 5 4 URASÁGI, VÁMFELES, VÁMRÉSZES ÉS TAKSÁS MALMOK BIHAR MEGYÉBEN A közép- és a koraújkorban a malmok megépítése „nem volt olyan egyszerű, mint ahogy az első pillanatra látszik - állította Jakó Zsigmond -, hanem ész, megfeszített munka és állandó szorgalmatos gondviselés kel­lett hozzá. A malomhoz szükséges vizet sokszor hosszú, bonyolult csator­narendszeren át vezették a kívánt helyre, vagy pedig gátakkal, zúgókkal duzzasztották fel a sekélyvizű eret. A barkácsoló magyar paraszt lelemé­nyessége, populáris mérnöki tudománya kellett ahhoz, hogy a sok malom mellett egy újabb is kapjon vizet, anélkül, hogy a többitől elvenné azt." s s A hegyi falvakban - ahol a fáradság megérte, és volt faragó ember, ha a malom nem is tartott el egy molnárt, csak növelte a faragáshoz értő gazda jövedelmét - a legtöbb helyen épült egy-két, de néhol több pa­takmalom. Az Érmeiléken is, a Mezőségen is találtak, vagy malomcsa­torna ásásával „teremtettek" a földesurak vagy a falulakók, az állataikat kímélő vállalkozó kedvű emberek, malombérlők egy-egy vízikerék tele­51 Uo. III. 119. 52 Uo. m. 235. 531723: xv. tc. 7 §. 54 1751: XIV. tc. 55 Jakó, 1940.12. A vízimalmok építéséről, technikai jellemzőikről és fajtáikról: Pongrácz Pál, 1967. pítésére alkalmas helyet. Ahol ez nem adatott meg, ott szárazmalmokra kényszerültek a település lakói. A malomhely kiválasztásának, a malomárok megásásának szaktu­dást vagy több nemzedéken keresztül felhalmozódó tapasztalatot kívá­nó feltétele, az ácsmesterség művészi szintű tudása mellett volt még a malomépítésnek egy megkerülhetetlen szubjektív és egy alkotmányjo­gi kritériuma is. A malomtartási jog földesúri haszonvétel, de az őrlést biztosító kötelezettség is volt. A malom megépítéséhez azonban a szak­tudáson kívül tőkére, beruházási összegre is szükség volt. Egy nagyobb teljesítményű, több kövű malom megépítése, üzembe helyezése tetemes összegbe került. Robotban, kalákában sem a falut, sem a földesúr jobbá­gyait nem lehetett a malmok megépítésére kötelezni. Legfeljebb a gátak, a malomhoz vezető utak, hidak karbantartása, a szükséges építőanyagok - gerendák, deszkák, lécek, kövek stb... - hosszúfuvarban történő hely­színre szállítása jöhetett szóba. 5 6 Az őrlési jog tulajdonosai - arisztokraták, közbirtokosok, uradalmi gazdatisztek, városi közösségek - szívesen húz­tak jövedelmet a regáléjogból, de a hagyományokat nem törhették meg. Azért sem, mert Mária Terézia megtiltotta a földesuraknak, a regáléjo­gok birtokosainak, hogy visszaéljenek hatalmukkal, és a saját malmuk jö­vedelmét gyarapítva, akadályozzák a malomválasztásban a jobbágyokat. A nemesi, uradalmi és egyházi tőkegyűjtést, felhalmozást két évszá­zadig háborúk akadályozták. A török kiűzése és a kuruc-labanc harcok és fosztogatások után az egyháznak is, a kincstárnak is, a magánosoknak is nemcsak a malmokat, mindent újjá kellett építeni. Ezek között a kény­szerű és mellőzhetetlen beruházások között sorrendben nem kerülhet­tek hátra a malmok. A matematika és a reáliák iránt fokozódó érdeklődés következtében, és az állandó hadsereg és államigazgatás számára meg­szervezett had- és bányamérnöki, térképészeti és földmérői képzés ered­ményeként az uradalmaknak, egy egyháznak és a Kamarának a nagyobb, előzetesen megtervezett, pontosan lokalizált malmok építésének műsza­ki feltételét megteremteni nem okozott különösebb gondot. A viszonylag jelentősebb őrlési haszonnal kecsegtető mezőségi telepü­léseken az uradalmak gazdatisztjei is, a közbirtokos földesurak is igyekez­tek a sokkal kisebb összegű beruházást igénylő szárazmalmokat maguk megépíttetni, malomkővel felszerelni. Ha a szárazmalom építésének, üze­meltetésének bonyodalmát nem vállalták fel, a malomjogot adták bérbe. Esztendőnként egy vagy legfeljebb másfél forint bérleti díjért a 18. szá­zad utolsó harmadában Bihar megyében bárki magához válthatta egy szárazmalom működtetésének a jogát. Abban bárki búzáját, gaboná­ját őrölhette egész évben kedvére. Ló vagy öszvér kellett hozzá, és némi mesterségbeli tudás, hogy ha tört, romlott a malom, megreparálhassa, hogy liszt nélkül ne maradjanak a gazdasszonyok. Szorult esetben, ha a szárazmolnárnak nem voltak lovai, öszvérei, az őrölni szándékozó gazdák a saját lovukat vezették a kerengőbe. Ilyen esetben természetesen jelen­tős mértékben csökkent a malomvám. A maguk építtette malmokat a föl— 56 Ilyen szolgálónépi fuvar igénybevételével épült éppen az 1760-1770-es évtized for­dulóján a Kamara hatkövű malma és nagy teljesítményű kallója a Bihar vármegyei Ó­és Újpalotán.

Next

/
Thumbnails
Contents