Magyari Márta szerk.: A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 2010 (2011)

TÖRTÉNETTUDOMÁNY - Takács Péter: Őrlő (lisztelő) szerkezetek Bihar megyében a 18. század utolsó harmadában

ŐRLŐ (LISZTELŐ) SZERKEZETEK BIHAR MEGYÉBEN A18. SZÁZAD UTOLSÓ HARMADÁBAN 81 nek, a gabona, illetve kenyér és tészta fogyasztásának a zavartalanságát, és azt milyen energia felhasználása mellett cselekedték. A malom szerin­tünk ugyanis a megszületése pillanatától több volt, mint technikai vív­mány. Mi a malmot ugyanis a maga számára megélhetési javakat termelő ember alapvető létfeltételének, egy meghatározott népsűrűség fölött nél­külözhetetlen és pótolhatatlan létezési eszközének tekintjük. A köréje fo­nódó legendák, mitológiák és az emberi élet tisztelete is ezt erősíti. Nem tartjuk véletlennek, hogy a középkorban a korszerű malomépítés technológiájának terjesztése körül a szerzetesek buzgólkodtak legszorgal­masabban. Áttételesen ugyanis a kenyér-transzcendens mitológiai sze­repén keresztül - szervesen beépült az európai civilizációt megteremtő keresztény kultúrkör hitvilágába és misztériumába is. Az áldozás és úr­vacsora-vétel immár kétezer évesnél hosszabb ideje gyakorolt szertar­tásának rendszeres ismétlődése közben - a borral együtt - civilizációs értékrendünk lelki, szellemi és erkölcsi tartalmának a szintézisét segítet­te és segíti máig megvalósulni a hívő emberek életében. Az emberi léte­zésnek talán ezt a biológiai és filozófiai lényegét szintetizálta a magyar nyelven gondolkozó ember, amikor lényeglátó és elvonatkoztató képessé­gével a gabonát, s az abból a malom közreműködésével készült kenyeret egyszerűen csak életnek - Isten áldásának! - nevezte, és a gondatlan­ságból, vigyázatlanságból földre hullott darabjait nemcsak felvette, ha­nem meg is tisztította és - bocsánatot kérő gesztusként - csókkal illette és elfogyasztotta. Visszaterelve azonban gondolatainkat Bihar megye 18. századi való­ságába, a tájföldrajzi lehetőségek és kényszerek közepette az ott élő em­berek (ha nem is a ma emberének fogyasztásra orientált célszerűségét előlegezték meg) úgy rendezték be hétköznapi világukat, hogy a meg­termelt vagy a tájföldrajzi adottságok diktálta kényszerű árucsere foly­tán megszerzett, a létezésükhöz nélkülözhetetlen gabonaféléket - bárhol vertek is tanyát - lehetőleg elérhető közelségben - a végzetes elgyengü­lés és éhhalál bekövetkezte előtt - lisztté őrölhessék. Amennyiben akadt egy malomács, alkalmas patak, az őrléshez szükséges energiát megkí­sérelték az áramló vízből nyerni. Ahol vízimalom nem épülhetett, ott szárazmalmot ácsoltak. Bihar megye azonban bővelkedett vízi energiát szolgáltató patakokban, folyókban. ENERGIASZÜKSÉGLET ÉS ENERGIAFELHASZNÁLÁS A KORAÚJKORBAN Bár a vontatottan polgárosító városfejlődésnek és a települések urba­nizációjának a jelei a 14. századtól már nálunk is kitapinthatók voltak. 12 Nyugat-Európa egyes régióiban azonban a Kárpát-medence népsűrű­ségét két-háromszorosan meghaladó demográfiai viszonyok miatt a társadalmi munkamegosztás jelentős mértékben eltolódott az ipari és kereskedelmi tevékenység javára. Ennek folyományaként részben a né­pességtöbblet, részben az aktívabb ipari és kereskedelmi tevékenység miatt az ugyanolyan mennyiségű lakosra eső energiaszükséglet is meg­haladta a Magyar Királyságban élők és tevékenykedők energiaigényét és szükségletét. A szokványos energiafajták népesség-arányú felhasználá­sa között azonban alig volt eltérés. A két legfontosabb energiaforrás a fa elégetése és az állatok (lovak, szarvasmarha, öszvér, szamár) vonóereje volt. Ehhez társult a folyók, patakok, lefolyásos tavak vízi energiája. Ezt egészítette ki a mindig és mindenhol kéznél lévő emberi erő. Európában elterjedt még egy, a magyarok termelési gyakorlatában inkább csak a 19. század második harmadától hasznosított energiaforrás: a szél. Ez utóbbi­nak a mennyiségileg még nem értékelt felhasználása a tengerparti orszá­gok hajózásában és egyes régiók - Németalföld - vízszivattyúzásában ós manufaktúráinak ipari forradalom előtti „gépesítésében" volt nagyobb jelentősége. 1 3 A14. század végétől, inkább a 15. század elejétől kalkulál­hatjuk a lőpor hadászatban, majd a bányászatban használt erőkifejtését. Ami - a gőzgép feltalálása és ipari alkalmazása előtt - a szélerővel pá­rosítva a tengeri ágyúnaszádok formájában tette lehetővé a legnagyobb mértékű energiakoncentrációt. 1 4 A koraújkori Európa nyugati és déli államainak társadalmi szokása­it és múltját vallató Fernand Braudel komoly figyelmet szentelt Európa energiaszükségletének a feltérképezésére. A forrásokból, technológiai le­írásokból, az üzemelő gépi kapacitásokból, az igavonó állatok becsült szá­mából és egyes térségek demográfiai jellemzőiből úgy ítélte meg, hogy az ipari forradalmat megelőzően, a 18. század végén - a szél és kőszén ekkoriban még csak néhány iparosodottabb térségben használt, de sta­tisztikailag nem értékelt alkalmazásán kívül - az általa vizsgált európai társadalmak 24-25 millió lóerő energiát használtak a javak termeléséhez és a létük szervezéséhez. Ebből az energiamennyiségből 10 millió lóerőt a fa sokféle célú elégetésével nyertek. Tíz millió lőerőt szolgált az álla­tok vonóereje. Egy milliónyit a munkálkodó emberek testi ereje. Két-há­rom millió lóerőt pedig a tenger felé siető folyók, patakok, lefolyásos tavak vízikerekeket forgató energiája. Ehhez társult az szélkerekek és hajóvitor­lák „befogtaszél." Végül a puskapor robbanásakor felszabaduló energia. 15 Braudel a kocsiba fogott két ló energia kifejtését egy lóerőre becsülte, és szerinte az ekét vontató hat ökör másfél lóerőnyi erőkifejtéssel szántot­ta a földet. Egy ember munkavégzés során kifejtett energiáját 0,03 lóerő­nyinek becsülte. Szerinte egy-egy patakmalom vízikerekét 0,5-0,6 lóerő forgatta. Ennyivel szivattyúzta a bányából a vizet, s ennyi energiát fejtett 12 KubinyiAndrás: Városhálózat a késő középkori Kárpát-medencében. In.: Bártfától Po­zsonyig. Városok a 13-17. században. Szerk.: Csukovits Enikő - Lengyel Tünde. (Társa­dalom- és művelődéstörténeti tanulmányok 35.) Bp. 2005.9-36.; Uő.: Városfejlődés és városhálózat a középkori Alföldön és az Alföld szélén. (Dél-alföldi évszázadok 14.) Szeged. 2000. 13 Magyarországon a szél energiáját egyes kirívó esettől eltekintve, csak a 19. század elejétől hasznosították statisztikailag követhető mértékben. 1811-ben mindössze 11 szélkerék, 1894-ben már 712 szolgáltatott energiát különböző célú (malom, daráló, olajütő, maghámozó, kendertörő stb...) gépeknek. Pongrácz Pál, 1967.170-196. 14 Braudel, 1985. i. m. 15 Uo.

Next

/
Thumbnails
Contents