Magyari Márta szerk.: A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 2010 (2011)
IRODALOMTÖRTÉNET - Orosz György: A mi Urunk Jézus Krisztus legeslegszentebb nyelvének tisztelete a magyar és a német keresztény népi jámborságában
A Ml URUNK JÉZUS KRISZTUS LEGESLEGSZENTEBB NYELVÉNEK TISZTELETE A MAGYAR ÉS A NÉMET KERESZTÉNY NÉPI JÁMBORSÁGÁBAN 177 cul ütötték, leköpdösték, szembeköpték, tisztátalan lélek lakozott-e vagy sem, ennek eldöntésére jelen írásomban nem vállalkozok. Ezt rábízom mindenki hitbeli avagy hiten kívüli meggyőződésére. A ponyvanyomtatvány második szövege, azaz „A második fájdalom", arról tudósít, hogy ugyanaz a zsidó Dany felszólította Krisztust a nyelve kiöltésére, s miután ez megtörtént, letört egy nagy tövist a töviskoronából 4 1 és azzal általdöfte Jézus nyelvét, aki ilyen módon némaságra ítéltetett. Lássuk, hogyan folytatódik a történet. Jézus a kegyetlen zsidóra jóságosan nézett és fájdalmasan sóhajtozott. Szíve mélyén sajnálta a gonosztevőt, mert ki-ki érdemei szerint üdvözül vagy jut az örök kárhozatra. Tehát a Messiás nem haragudott Danyra, hanem szemének szuggesztív erejével próbálta őt jobb belátásra bírni. Itt nem egyszerűen szem-kontaktusról van szó, hanem „bibliai nézésről". Herbert Haag így ír erről a „szem" szócikkben a „Bibliai lexikonban": A látás, illetve nézés, tekintés lehet általánosabb vagy képes értelmű. Kifejezhet megértést, valakivel való törődést. Ennek ellentéte a szemet huny, elfordítja szemét, azaz: 'nem törődik vele'. Ha Isten lát valakit vagy valamit, azt nem egyszerűen antropológiai értelemben kell vennünk, hanem a valakiről vagy valamiről való gondoskodást, a vele való törődést is magában foglalja 4 2 Isten Fia Isten szentséges nyelve megcsúfoltatott. A nyelve átdöfését a látvány alapján hajlamosak vagyunk valami különlegesen kegyetlen tettként felfogni. Jézus, a megtestesült Ige (Logosz) 4 3, földi tanítóskodása során Isten szavát hirdette. Dany nyilván attól tartott, hogy az általa Isten Fia Istenként el nem ismert Messiás még a keresztfán is beszélni fog a kivégzésre összegyűltekhez, netalán némelyeket meggyőz és a maga oldalára állít, ezért beszélőképtelenné tette Öt: a hangképzés egyik legfőbb szervét, Jézus nyelvét megbénította. Hogy miért éppen a Messiás nyelvével bánt el, ez megmagyarázható a Biblia nyelvről való felfogásával. Herbert Haag így mutatja be a „Bibliai lexikonban" a nyelvet az idevonatkozó szócikkben: Az Ószövetségben a nyelv úgy szerepel, mint a bűn forrása. A nyelvvel a bűnös terjeszti a bűnt. A nyelv éles kés, rágalommal sebez. Az álnok nyelv a romlást hozó szavakat kedveli. Félelmetes fegyver, ostorcsapás, késhez, kardhoz, íjhoz és nyílhoz vagy kígyóhoz lehet hasonlítani. 4 4 Dany, bár ez a tette ha mégoly kegyetlennek is tűnik, a saját ószövetségi vallásértelmezése szerint bánt el Jézussal: beléfojtotta a szót. Ekkor olyasvalami történt, ami ugyancsak meglepő. Egy másik zsidó, neve ismeretlen, meglátta a tövist Jézus nyelvében, és Dany tettét túlságosan gonosznak mondta, kihúzta a tövist és a földre dobta. Beszédes bizonyíték ez arra vonatkozóan, hogy ama időkben nem minden zsidó gyűlölte Jézust, és nem minden zsidó akarta az Ő megfeszítését. Voltak közöttük olyanok is, akik kedvelték Krisztust, Messiásként elfogadták, vagy ha el nem is fogadták, a tanításával mindenképp szimpatizáltak. Ez a Névtelen alapvető emberi bátorságról is bizonyságot tett, mert az adott körülmények között volt 41 SEIBERT 1986:307-308. 42 HAAG 1989:1657-1658. 43 HAAG 1989:1125-1127. 44 HAAG 1989:1338. mersze Jézussal könyörületből jót cselekedni. A ponyvanyomtatványból megtudjuk, hogy ez a zsidó irgalmassága révén elnyerte az üdvösséget. Egyet kell értenünk Erdélyi Zsuzsannával, hogy ezen vallási ponyva leképezi a megfeszítettek, Jézus és a két lator között történteket. A bal lator, a kereszten haldokolva, káromolja Krisztust, a jobb lator pedig megvallja Öt, amiért eljut az üdvösségre. Ezt maga Jézus közli az utóbbival. „Mária két titkos fájdalma" ponyvanyomtatvány mindkét szövege végén záradékot találunk, amelyek többlet-juttatást ígérnek, ha ezeket az "imákat" elmondják, elolvassák avagy felolvastatják. Az első szöveg záradéka szerint, ha felidézik Mária ezen szenvedéseit és ezt megtoldják az Ave Maria egyszeri áhítatos elimádkozásával, az égi Anyától sok kegyelmet lehet elnyerni. A második szöveg záradéka azt közli, hogy Isten kegyelmét el lehet nyerni a Jézussal jót cselekvő névtelen zsidó áhítatos tisztelésével, illetve Krisztus közli, hogy nagy kedvét leli abban, ha az emberek eme tövisszúrást tisztelik, valamint ha megcsókolják a földet és elmondanak egy-egy Miatyánkot és Üdvözlégyet. Nem kell ide bűnbánat, se gyónás, se papi feloldozás, mégis lehet üdvözülni: a szövegek tartalmánakfelidézésével és a záradékban foglalt cselekvési útmutatók szerinti ténykedéssel. Az eredeti német szövegben szereplő „die Gnade" szó következő jelentéseit adja meg Gerhard Wahrig az egynyelvű német értelmező szótárában: 1. 'megbocsátó jóság', 'Isten könyörületessége', 'bűnök Isten vagy az Öt képviselő pap általi megbocsátása'; 2. 'üdvösség' 4 5. A nevezett szövegek záradékának tanúsága szerint tehát a történések felidézése, a megadott, elvégzendő utasítások teljesítése révén Istennél ki lehet eszközölni a bűnök bocsánatát és az üdvözülést. A záradék Szűz Máriát ráadásul még olyan hatáskörrel ruházza fel, amit ő nem birtokolhat: „... ugyanaz az ember tőle sok kegyelmet nyer el". Máriának, a szöveg tanúsága alapján módjában áll a bűnöket megbocsátani és a bűnösöket üdvözíteni, ami a keresztény teológia szerint abszurdum. Erdélyi Zsuzsannának a vallási néprajz területén végzett tudományos kutatásai nyomán tudjuk, hogy a záradék Európa-szerte az archaikus imádságműfaj közös jellemzője. E stiláris elemnek jutott a legnagyobb szerep a szöveghagyomány fennmaradásában. A nép szentül hitte, hogy ha az előírás szerint jár el, imája foganatos lesz, azaz a kilátásba helyezett eredmény nem marad el. A záróformulák az egyházi személyek körében ellenzést, indulatot váltottak ki. De az egyház ellenzése jogos volt. Ezek a záradékok valamiféle önfeloldozást, pap nélküli, szentség nélküli bűnbocsánatot hirdettek. 4 6 Ezek az archaikus imaszövegek a keresztény népi vallásosságban igen fontos szerepet töltenek be. A funkciójukról nevezett folklorista a következő összefoglalást adja. Az archaikus imádságok elmondói nem kérést fogalmaznak meg, hanem a Krisztussal való azonosulásra készülnek, és átélni, de legalábbis felidézni kívánják a Megváltó halál-eseményét. A szenvedésbe való alámerüléssel igyekeznek elnyerni a záróformulában megígért kegyelmeket. 4 7 45 WAHRIG1978:1592. 46 ERDÉLY11991:27-134.; ERDÉLYI 2001:35-37. 47 ERDÉLY11998:692-748.
