Magyari Márta szerk.: A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 2008-2009 (2010)

TÖRTÉNETTUDOMÁNY - Kecskés Tibor: Gubacsapó mesterek a reformkori Debrecenben (Egy debreceni céh társadalomföldrajzi feltárása)

62 KECSKÉS TIBOR Korszakunkban az inasok számának folyamatos apadása, illetve stagnálása figyelhető meg. A dolgozattémája miatt fontosnak tartom hangsúlyozni, hogy a mesterek és legények egymáshoz viszonyított aránya utal a mesterek anyagi helyzetére is. Általánosságban elmondható, hogy más, az ország fejlettebb vidékein lévő városokhoz képest Debrecenben alacsony volt a legényeknek (és az inasoknak) a mesteremberekhez viszonyított száma. Jellemző adat, hogy még a legnagyobb jövedelemmel rendelkező mesterek is rendszerint csak egy legényt és egy inast foglalkoztattak. Két legény vagy inas alkalmazása már ritka, kivételes esetnek tűnik A kevesebb jövedelemmel rendelkező (és ezáltal alacsonyabb adózási osztályba sorolt) mesterek közt csak elvétve találunk olyat, aki legényt vagy/és inast tudott alkalmazni. Egy 1828-as összeírás szerint (az összes szakmát figyelembe véve) Debrecenben a legények mesterekhez viszonyított aránya kevéssel 30% alatt maradt, ami a szabad királyi városok közt az egyik legalacsonyabb mutatót jelentette. Komáromban közel 88%, Esztergomban pedig 97% volta legények mesterekhez viszonyított aránya az 1828 évi regnicolaris összeíráskor (Eperjessy G. 1988). Ugyanekkor Pozsonyban 500-zal haladta meg a legények száma a mesterekét. Szintén meghaladta a reformkorban a legények száma a mesterekét Sopron, Győr, Kassa és Pest városában. A kevésbé iparosodott (kevésbé fejlett) városokban általában magasabb volt az egyedül dolgozó mesterek számaránya. Eperjessy (a szakmák száma miatt) Debrecent az iparilag fejlettebb városok csoportjába sorolta. Debrecenben az 1828-as összeírás szerint 67 féle szakma képviseltette magát (Eperjessy G. 1988). A korszakban végzett felmérésekre hivatkozva kijelenthető, hogy: „Debrecen népe nem alkotott homogén patriarchális nagycsaládot, sőt igen komoly társadalmi-gazdasági különbözőségek észlelhetők ebben a társadalomban" (Szendrey 1.1961). A különböző adóösszeírások segítségével tudjuk talán a legkönynyebben megragadni a város lakosai, a mi esetünkben a céhbe tömörült iparosok közt meglévő gazdasági (vagyoni) különbséget. A város lakosságának társadalmi rétegződését leghívebben az adókategóriák tükrözik (Szendrey 1.1961). Debrecen városa az adózó kézműves mesterembereket szakmánként adóosztályba (classis) sorolta. A legmagasabb jövedelműeket az egyes, míg a szegényebbeket a magasabb sorszámú classisokba sorolták. Az illetékes szervek egy-egy céhen belül általában 4-5 dassist állítottak fel, azonban a kevés mestert foglalkoztató iparágak esetén ennél kevesebb, míg a nagyobb, népesebb szakmák esetén több dassist is kialakíthattak. Ugyanakkor, nem minden foglalkozás esetén tudjuk, hogy mi volt az egyes osztályokba sorolás alapja (Szendrey 1.1961). A classisok számát évente felülvizsgálták, és ha kellett egy-egy céhen belül csökkentették, vagy növelték számukat. A gubacsapó mestereket pl. a század első évtizedeiben még 5 adózási osztályba sorolták. 1830ban, létszámuk növekedésével párhuzamosan, már 6 dassisba nyertek besorolást. Érdekes, hogy a classisok számát később (a '40-es évek végén) sem csökkentették, noha, ekkorra már jelentősen visszaesett a gubacsapó mesterek száma. Fontosnak tartom megjegyezni, hogy a céhen belül betöltött tisztségek alapján nem következtethetünk a jövedelmi viszonyokra. Nem feltétlen a legnagyobb jövedelemmel rendelkezők közt kell keresni a tisztséget viselőket. Erre utal, hogy „...egyes céhatyamesterek több esetben segéd és inas nélkül tengődő egyének voltak, akiknek jövedelme messze alatta maradt az I. osztályba tartozó céhmesterek jövedelmének" (Komoróczy Gy. 1973). Ennek a jelenségnek az egyszerű magyarázata abban rejlik, hogy az egyes tisztségekkel járó feladatok sokszor inkább nyűgnek, tehernek bizonyultak. Ezektől pedig a vagyonosabb mesterek (is) szívesen és könnyebben megszabadultak. B 1. classis • 2. classis • 3. classis • 4. classis • 5. classis ü 6. classis 2. ábra Gubacsapó mesterek megoszlása a különböző dassisokban (1830) Általánosságban elmondható, hogy a mesterek túlnyomó többségét az alsóbb adózási osztályokba találjuk. 1830-ban például a gubacsapó mesterek több mint 80%-a (83,3%) a legalacsonyabb jövedelemmel rendelkezőket magába foglaló ötödik és hatodik dassisba lett besorolva. A mesterek 8,6 %-a tartozott a negyedik és 4 %-a a harmadik adózási osztályba. Az első és a második adózási osztályokba, ahová a legmagasabb jövedelműeket sorolták be, a mesterek alig 2-2 %-a tartozott. A mesterek megoszlása a különböző classisok közt más szakmák esetében is hasonló képet mutat. Annak ellenére, hogy a mesterek egyenlő arányban viselték a céhszervezet közös terheit, „az egyes mesterek között. .. számottevő vagyoni különbségek voltak" (Varga Gy. 1981). A mesterek munkájának hatásfokát (a jövedelem mértékét) nagymértékben növelhette egy-egy ügyes kezű, tapasztalt legény vagy/és inas segítsége. A dolgozat célkitűzése(i) szempontjából nem mellékes tehát, hogy a jövedelmük alapján adózási osztályba sorolt mesterek mellé dassisonként hány legényt és inast soroltak be.