Magyari Márta szerk.: A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 2008-2009 (2010)

TÖRTÉNETTUDOMÁNY - Kecskés Tibor: Gubacsapó mesterek a reformkori Debrecenben (Egy debreceni céh társadalomföldrajzi feltárása)

GUBACSAPÓ MESTEREK A REFORMKORI DEBRECENBEN 63 1. 2. 3. 4. 5. 6. classis classis classis classis classis classis 3. ábra Mesterek, legények, inasok egymáshoz viszonyított aránya (1830) A legények és inasok száma az adózási osztályba-soroláshoz igazodva változott, „ami arra mutat, hogy maguk a céhek a munkaerő elosztásánál a mesterek vagyoni helyzetére voltak tekintettel és egyeseknek legényeket nem juttattak..." (Komoróczy Gy. 1973). Amíg a gubacsapó mesterek közel fele (44%) a legkisebb jövedelemmel rendelkezőket magába foglaló hatodik dassisba volt besorolva, addig ezek a mesterek a legényeknek csak elenyésző hányadát (4,6%) foglalkoztatták. A hatodik classisba sorolt mesterek gazdasági helyzetét (és versenyképességét) jól szemlélteti, hogy az 1830-as adóösszeírásnál az ebbe az adózási osztályba sorolt 138 mester közül csak egyetlen egy mester alkalmazott inast! Az ötödik classisba sorolt mesterek esetében is csak kevesen engedhették meg maguknak, hogy munkájukat segítendő, legényt vagy inast tartsanak. Az ebbe az adózási osztályba sorolt mesterek csupán 14-e engedhette meg magának, hogy legényt illetve alig 9 %-a, hogy inast tartson. Valamivel jobb a helyzet a negyedik classisba sorolt mesterek esetében. Legényt a mesterek 66.6%-a, míg inast 44.4%-uk tartott. Az előbbiekkel ellentétben az első három classisba sorolt mesterek esetében nem találunk olyan kézművest, akinek munkáját ne segítette volna legalább egy legény. Az első két classisban minden mesternek volt egy inasa és a harmadik classisban található tizenhárom mester közül csak kettőnek kellett nélkülöznie inas segítségét. Elmondható tehát, hogy azokban a classisokban, ahová a tehetősebb mestereket sorolták be, több legényt és inast foglalkoztattak, míg a szerényebb jövedelmű mestereket magába foglaló classisokban alig-alig találunk olyan mestert, aki legényt vagy/és inast alkalmazott volna. Természetesen a fentebb elmondottak tovább növelték az amúgy is jobb gazdasági helyzetben lévő mesterek versenyképességét szegényebb társaikkal szemben. Fontos megjegyezni, hogy a céhszabályok értelmében szabadon egyetlen mester sem fogadhatott fel segédet. Továbbá, „a legények elosztása az atyamester hatáskörébe tartozott. A céhmesterek szubjektivizmusa nem egyszer meggátolta hozzáértő legények beosztását olyan mesterek mellé, akik előtte ellenszenvesek voltak, illetve bármilyen vonatkozásban sértették egyéni érdekét" (Komoróczy Gy. 1973). A mesterek vagyoni helyzetéről (jövedelmi viszonyairól) árulkodik, hogy saját tulajdonban lévő házban vagy annak hiányában más házában laktak-e? A levéltári összeírások „lakó" névmegjelöléssel illetik a saját lakóingatlannal nem rendelkező mestereket. Debrecenben a vizsgált korszakban mindvégig magas volt azoknak a gubacsapó mestereknek a száma és aránya, akik valamilyen oknál fogva nem tudtak saját házat venni ill. azt fenntartani. 1820-ban a mesterek csaknem fele (47%-a) nem a saját házában lakott! A '40-es évek elejére arányuk jelentősen csökkent, de még mindig bérlőként lakott a városban a gubacsapó mesterek több mint egyharmada (38,4%). Természetesen ebben az esetben is tetten érhető az egyes dassisok közti különbség. 1. 2. 3. 4. 5. 6. classis classis classis classis classis classis 4. ábra Mesterek és lakók számának egymáshoz viszonyított aránya a különböző classisokban (1840) 1840-ben, a fenti ábra szerint, az első három classisban szereplő mesteremberek mindegyike a maga házában lakott. A negyedik classisban is csupán egy mester volt a 21-ből, aki más házába volt bejegyezve, mint lakó. Ezzel szemben az ötödik classisban a mestereknek már több mint 1/5-e nem rendelkezett saját ingatlannal. Az utolsó, hatodik classisba sorolt mesterek közel 60%-a élt lakóként más házában! Számításaim szerint a saját házában élő gubacsapó mesterek aránya a Hatvan és a Cegléd utcai városrészben volt a legmagasabb. Az 1845-ös adóösszeírások szerint a Hatvan utcai mesterek 2/3-a, és a Czegléd utcai mesterek több mint fele (55%) a saját házában élt. Ez az arány a Varga utcai mesterek esetében kereken 40% volt. Az ellenpólust a Csapó, Piac és Péterfia utcákon lakó gubacsapó mesterek képviselték. A Csapó utcai mesterek alig több mint egyharmada, a Piac utcaiaknak pedig valamivel több, mint 30%-a lakott a saját házában. A Péterfia utcai mesterek közt a legalacsonyabb a saját házában lakók aránya. Az ebben a városrészben élő mesteremberek alig 27%-a mondhatta el magáról, hogy a saját házában lakik. Azt tudjuk, hogy Debrecen településföldrajzilag „két részből tevődött össze: a belső városból és a hóstátokból vagy külső városokból, s ez a tagoltság bizonyos mértékig társadalmi tagozódást is jelentett" (Szendrey 1.1961). A 5. sz. ábrán a (az 1845-ös adóösszeírás adatait felhasználva) a különböző classisokba sorolt gubacsapó mesterek lakhelyét tüntettem fel. A térképen szereplő lakóingatlanok helyét (a forrásokban szereplő adatok ellenőrzése után) én magam jelöltem be. Ugyanakkor fontosnak tartom megjegyezni, hogy a lista, különböző okok miatt (beazonosíthatatlan telekszámok, bizonytalan tulajdonosnevek stb.) nem teljes! Az előbb leírtakból következik, hogy az ábráról nyerhető információ (annak hiányosságai miatt) csak tájékoztató jellegű lehet! Az ábrán csak a város árkán belül lakó és saját háztulajdonnal rendelkező mesterek lakhelyét tüntettem fel! Nem került feltüntetésre sem az