Magyari Márta szerk.: A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 2008-2009 (2010)
TÖRTÉNETTUDOMÁNY - Takács Péter: Adalékok Bihar megye lakosságának sóellátásához a 18. század utolsó harmadában
ADALÉKOK BIHAR MEGYE LAKOSSÁGÁNAK SÓELLÁTÁSÁHOZ A18. SZÁZAD UTOLSÓ HARMADÁBAN 49 nem mindenütt sózták a jószágokat rendszeresen. Máshol meg szikes legelők voltak, ahol kivirágzott a kálisó, és a szarvasmarhákat gyakorta arra hajtották. Teljesen só nélkül azonban ezek a marhák sem élhettek. Ha a szamarak, öszvérek számát elhanyagolhatónak vesszük is, a lovak, juhok, kecskék, szarvasmarhák sózása sehol sem maradhatott el. Télen a szikesen legelő marhák számára is kellett pótolni a sóhiányt. 100 Ugyancsak gondosabban kellett sózni a hízásra fogott, eladásra szánt sőréket, a fejős és ellős teheneket. A legnagyobb gondunk azonban nem ezek sózásával, sokkal inkább számuk megállapításával van. A18. században a majorsági, városi és mezővárosi árutermelés lassú kibontakozása - részben az állandó katonaság élelemmel, részben a felszerelésükhöz szükséges nyersanyag előteremtésével, másrészt az örökös tartományok városainak, manufaktúra ipari munkásainak élelemmel való ellátása, a Habsburg birodalom egészének életszínvonalbeli emelkedése - Bihar megye térségében, a belső és Partiumbeli ellátásra termelő Bihari Mezőség gabonatermelésének és az Érmeilék borkultúrájának kivételével az állattenyésztést lendítette fel. Ennek számadatai azonban megközelítően pontos összeírás hiányában ismeretlenek. Az adóztatott lakosság adó alá vont állatairól még csak-csak készültek ilyen-olyan hitelességű jegyzékek, de a majorsági gazdálkodás állatállománya, a nemeseknek a jószágaikban „heverő piacképes vagyona," szarvasmarha- és lóállománya, még inkább a feltehetően jelentős mértékben növekvő juhállománya nemcsak ismeretlen, hanem alkotmányjogilag is megismerhetetlen volt. Mindezek ellenére becsléssel megsaccolható az állatlétszám. A becslés alapja a lakosságszám és a törvényhatóság területének ágazatokra vetített hasznosítási aránya. Bihar megye 1848 előtti területe 1760 ooo-i 780 000 katasztrális holdnyi nagyságú volt. 10 1 Ezen a területen 1784-1787 között 347369 ember élt. Feltételezhetően a rendelkezésre álló terület kétharmadát szántóként, szőlő és kertként, erdőként, mocsárként, sziklás területként, terméketlen és semmire nem használható határrészként, belső fundusként használták a korabeliek. Egyharmada az állattartást szolgálta. A rét és legelő, a fűnyerésre - legeltetésre, kaszálásra hasznosítható erdős ligetek, a sertések és juhok makkoltatására használható tölgy- és bükkmakk termés mellett a szántóvető foglalkozás árpa és zabszalmája, a terjedő kukoricavetések szára, az allodiumokon, földesúri majorságokban szórványosan előforduló tudatos takarmánytermelés - bükköny, lucerna, lóhere, csalamádé, takarmányrépa - hozama mind az állattartást segítette. A rideg és házkörüli állattartás arányainak eltolódása az igázható és tejelő jószágok javára ugyancsak tapasztalható. Megnövekedett az áruszállító és vonóerő iránti igény is. Mindezek és más kényszerek és lehetőségek azt eredményezték, hogy a lehetséges feltételeket adott szin100 Béres András: A jószág sózása, sózóvályú. Ethnográfia, 1965.; Balogh István: Marhadög és orvoslása Debrecenben a XVIII. században. Néprajzi Közlemények, 1959.; István Lajos: A korondi sós víz és használata. Népismereti dolgozatok. Bukarest, 1978.; Állatorvosi zsebkönyv, Napi víz és sószükséglet, 614-615.0.; Takarmányozástan, Sókészítmények, 237-238. o.;Surányl Dezső: Mezőgazdasági termelés az ókori Palesztinában. In.: Agrártörténeti Szemle, 18. évf. 1974.149-162. 101 Benda Gyula: Statisztikai adatok a magyar mezőgazdaság történetéhez 1767-1867. Számok és történelem 1. KSH. Bp. 1973.65-66. ten érdemes és már szükséges is volt az állattartás céljaira maximálisan kihasználni. Ez a terület pedig becslés szerint 586 667-593 333 katasztrális hold volt. Feltételezve, hogy az 1770-es, 1780-as évtizedben két emberre jutott egy szarvasmarha, Bihar megyében 170-180 ezer szarvasmarhát tarthattak az emberek. Ha egy-egy szarvasmarha fűigényét egy hold legelőn és egy hold réten tudták biztosítani, még akkor is maradt 239 298 hold legelő a lovak, juhok és kecskék számára. A széna és a füvek iránt kevésbé igényes lovak feltehetően 40-50 ezres száma - abrakkal, zabés árpaszalmával pótolva - „eltengődött" 60-70 ezer holdnyi legelőn és réten. Maradt a juhok és kecskék számára százhetven-száznyolcvanezer holdnyi legelő. Egy hold rét és egy hold legelő négy apróbarmot Jutalmasan eltartott." Feltételezhető azonban, hogy 250 000-300 000 juhnál és kecskénél nem volt több ezekben az évtizedekben. Maradt tehát legalább harminc-ötvenezer hold rátartás a legelőt és rétet illetően. Akkor még nem is szóltunk a bükkök, de főleg a fenyvesek kivételével legeltethető erdőkről, azoknak szükségből használt lomb és avartakarmányáról. Az ismertetett becslés alapján, az állatok számára szükséges só menynyisége, a már korábban említett sóigényüket figyelembe véve a következőképpen alakult: lovaknak 200 000-250 000 kg, juhoknak, kecskéknek 500000-600000 kg, a szarvasmarháknak 1020000-1080000 kgtól 1360000-1440000 kg-ig. Ez mindösszesen a minimálisan szükséges 1720 000 kg-tól a maximális igényeknek megfelelő 2 290 000 kg sómennyiség. Középarányt véve 2005000 kg. Ez megközelítő pontossággal 35803 bécsi mázsa és 65 font. Tizenkét, illetve tíz bécsi mázsájával 2983-3580 szekérre terhelhető mennyiség lett volna, ha Élesd és Nagyvárad sóháza tutajon, hajón, talpakon, szályakon nem kapott volna utánpótlást. Közbevethető, hogy a sószegény magyarföldön többnyire a szikes határrészekre hajtva a marhákat, pótolták a sószükségüket. Ismertek a Hortobágy szikes legelőfoltjai, s több falu lakossága is szóba hozta szikeseit az úrbérrendezéskor. Biharban Mezősas esküdttestülete panaszolta, hogy szántóföldjeik „hellyel-hellyel szikesek és igen szűkön vannak," úgyhogy más határon kell szántaniuk és vetniük. 10 2 Arról azonban nem szóltak, hogy szikeseiken pótolnák jószágaik sóigényét. A káraik között emlegették Torda lakói is a szántóföldjeik nyolcad részének és rétjeik egy részének szikességét. 10 3 Hasonló okból panaszkodtak Selind, 10 4 Udvari, Váncsod és Vekerd lakói 10 5 is, de arról mindenütt hallgattak, hogy ezt az adottságot marháik sózására hasznosítanák. A hallgatás természetesen nem jelenti azt, hogy nem éltek a lehetőséggel. Ha azonban hízásra fogták a sőrét, s elletni szándékoztak teheneiket, szaporítani juhaikat, jó gyapjút akartak nyírni, több tejet fejni, nem pótolhatták a szikes földek gyakran kálisót virágzó ásványával a nátriumkloridot, és nem spórolhatták meg a sóra szükséges krajcárokat. 102 Bársony - Papp - Takács, 1.263. 103 Uo. 1.274104 Uo. 1.161. 105 Uo. 1.277., 279., 280.
