Magyari Márta szerk.: A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 2008-2009 (2010)
TÖRTÉNETTUDOMÁNY - Takács Péter: Adalékok Bihar megye lakosságának sóellátásához a 18. század utolsó harmadában
48 TAKÁCS PÉTER ból ítélve, e tájon csak 10 bécsi mázsányi ásványt terheltek egy-egy szekérre, s a nehéz utakra még így is kevés vállalkozó akadt. A Belényes környéki falvak lakói nem voltak bőbeszédűek a sószállítást illetően. Leggyakoribb reakciójuk a kérdésre csak annyi: „Belényes közel... (Vársonkolyos); nem messzire vagyon (Balabény)." Még gyakoribb válasz volt azonban, hogy „sóhordással nem kereskedünk;.. .sót hordani nem szoktunk, azért abból pénzt nem keresünk" (Kerpest, Kimpány, Kocsuba, Koroj, Krajnicsesd, Krajova, Kumanyesd). Kerpenyéthez sincs „oly közel sóház. .., ahonnét sóval kereskedhetnének." A sóhordással kereshető szekeres napszámbért nem igényelték Kislaka fuvarosai sem, „hanem a váradi sóháztól némely lakosaink a béli vásárra kereskedés végett lóháton szoktak hordani"sót. A só fuvarozását is vállalták Fornáca szekeresei, akikhez a „halmágyi és belényesi depositórium, vagyis sóház két mérföldnyire lévén, magunk számunkra pénzen vehetünk, és szekerezésre mehetünk!' Hasonló értelmű Kalugyer lakóinak a vallomása is: „Halmágyrul - Régeny mellett - aki akar, sót hozhat, ki pedig Belényesből bír - két mérföldnyire - vehet." A só fuvarozásáról hallgattak, de a só önmaguk számára és kereskedelmi haszonra történő vásárlásáról Pojána lakói is vallottak, bár Belényest e célból ők is elkerülték: „Halmágyhoz is négyórányira vagyunk, honnét a depositoriumból pénzen sót venni és hozni szoktunk magunk szükségire és kereskedésre, noha köves és nehéz utakon kelletik járnunk." Aztán - ugyancsak a haszonvételek között - rá is erősítettek: „Halmágyról kereskedésre és magunk szükségére sót az odavaló sóháztól hordunk." 9 8 ki útviszonyok miatt fuvarozni nem tudtak ugyan, de a sókereskedelemből származó haszonról nem óhajtottak lemondani Vaskóh-Szelistyén sem: „Sóval kereskedni szoktunk, melyet lovainkon hol Halmágyról, hol Belényesből, a sóházból hordunk, azt Vaskón eladjuk." A só nélkülözhetetlenségét és 18. század végi fizetőeszköz szerepét igazolja, hogy mint a középkorban az uralkodók a hozzájuk hű egyházi intézményeknek - püspökségeknek, káptalanoknak, apátságoknak -, vagy világi zászlósuraknak és egyéb rangú szolgálattevőknek jutalmul, fizetésül sókockákat adományoztak, a 18-19. század fordulóján a közszolgáknak, pászotoknak, cselédeknek, kocsisoknak a rendszeres járandóságai között szerepeltették a sót. Krajnicsesden a „districtualis nótáriusnak esztendő által fizettek 1 rénes forintot sóra, fára 13 krajcárt, fél pozsonyi mérő búzát. Vidék kocsisának" pedig a pénzjárandósága mellett „3 pozsonyi mérő búzát, egy icce sót... " adtak. Kerpesten a „vidék kocsisának 1 rénes forintot 42 krajcárt, 3 fertály pozsonyi mérő búzát, egy icce sót" adtak a községüknek tett szolgálatokért. Egyebek mellett ugyancsak megkapta az „egy icce sót" a Kimpánynak szolgálatot tevő kocsis is. Befejezésül érdemes belehallgatni Kapocsány esküdttestületének és bírójának a vallomásába: a „vidék kocsisának 5 és fél pozsonyi mérő búzát, egy icce sót, ezeken kívül, mikor a vidék lovait sor szerint tartjuk, enni adunk vidékünk lovainak." Nem térnek ugyan ki rá, de a „vidék lovainak sor szerint tartásához" hozzátartozott azok sózása is. BIHAR MEGYE LAKÓINAK SÓSZÜKSÉGLETE Az eddigiek során megkíséreltük egy-egy sóház ellátó körzetének az emberi lét szükségleteihez nélkülözhetetlen sóforgalmát mai mérték és bécsi mázsa szerint megbecsülni. Ezt meg kell tennünk a megye lakosságának, és csak nagyon felületesen megbecsülhető állatállományának a sószükségletét illetően is. Ami az emberek létfenntartásához szükséges mennyiségű sót illeti, viszonylag könnyű helyzetben vagyunk. Megközelítően 5-10%-kal felfelé kerekített számsorral megkapnánk a II. József uralkodása alatt megtartott első népszámlálás tévedéseit korrigáló valóságos lakosságszámot. Ettől most eltekintünk, mert a sószükséglet életkortól és testsúlytól is függő. Ugyanakkor a különböző életfunkciók során elveszített só táplálkozás során történő visszapótlására - az ételek sózása mellett - minden háznép több kiló sót használt savanyításra, ételek tartósítására, húsok, szalonnák sózására, tejtermékek készítésére, macskája, kutyája, háziállatai táplálására az ételmaradékok hasznosítása során. A valóságot leginkább közelítő adatsorok feltárása és a számítási művelet egyszerűsítése okán, a II. József népszámlálói által megadott minden személyre, csecsemőtől az aggastyánig négy és fél kiló sót mérünk ki egyegy esztendőre. Feltételezve, hogy amennyivel átlagban többet használt el Bihar megye társadalma, azt meg tudta szerezni csempészéssel. Feketén a tutajosoktól, szekeresektől, az sóaknákig merészkedők a sóvágóktól. Nem Esze Tamás volt az utolsó sócsempész. Móricz Zsigmond apja is próbálkozott ilyesmivel. Szükségből-szegénységből pótolni tudták a szegények és fösvények sós kutak és források vizéből. S ha esetleg tévednénk is egy-egy személyt illetően néhány dekát, megéri az emberi létfenntartásnak, mint a valós történelmi folyamatok alapjának ezt a nélkülözhetetlen mechanizmusát végiggondolni, vagy legalábbis a végiggondolásra kísérletet tenni. Az 1784-1787-es népszámlálás Bihar megye területén lévő egyetlen szabad királyi városban, 21 mezővárosban, 448 faluban és 88 lakott praediumon összesen 67365 családban 347369 lakost talált." Ha ennyi embernek a hústartósítási, savanyítási, tejtermék készítési és táplálkozási, tehát az egészségmegőrzéssel és táplálkozással kapcsolatos szükségletét egyenként négy és fél kilójával számoljuk, akkor - mai mértékkel mérve évenként 1563160 kilogramm étkezési- vagy porsóra volt szükségük. Ez megközelítőleg 27914 bécsi mázsa. A fuvarozók szekereinek terhelhetőségétől függően - tizenkét és tíz bécsi mázsát számolva szekerenként 2326-2791 szekérre volt felterhelhető. AZ ÁLLATOK SÓSZÜKSÉGLETE Az emberek által esztendőnként elfogyasztott sóhoz hozzá kell adnunk az állatok számára szükséges sót. Itt azonban meg kell jegyeznünk, hogy 98 Bársony - Papp - Takács, III. 2004.189-190. Bársony - Papp - Takács, III. 2004.189190. 99 Dányi-Dávid0. Bihar megye és szabad királyi Debrecen városa.
