Magyari Márta szerk.: A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 2008-2009 (2010)
TÖRTÉNETTUDOMÁNY - Takács Péter: Adalékok Bihar megye lakosságának sóellátásához a 18. század utolsó harmadában
ADALÉKOK BIHAR MEGYE LAKOSSÁGÁNAK SÓELLÁTÁSÁHOZ A18. SZÁZAD UTOLSÓ HARMADÁBAN 45 depositoriumból szoktunk hol Debrecenig, hol Szolnokig s néha Pestig is tavaszonként sót hordani"® Debrecenhez nem, de annál több köze volt Somlyóhoz Margittának. A szőlőművelésben és fazekas mesterségben jeleskedő, évenként hat országos sokadalmat, és minden pénteken hetivásárt tartó mezőváros lakói éltek a szabad sóforgalmazás jogával. „Olykor-olykor a hárommérföldnyire lévő" Somlyóról „némelyek sót szoktak hozni, s a piacon kevés nyereséggel font számra eladni." 7 0 A Bihar megyében 1769-1771 között zajló úrbérrendezési munkálatok előzetes vallomásaiból úgy tűnik, hogy a királyi sókamara a sószállításra önként jelentkezőkön kívül - szükség esetén - az említett megye kebeléből a sárréti és az érmelléki falvak fogatosait rendelte ki a debreceni sóház feltöltésére. 7 1 A NAGYVÁRADI SÓHÁZ Debrecen legalábbis Zsigmond uralkodása óta frekventált helye volt az élethez és az egészséghez nélkülözhetetlen só raktározásának és forgalmazásának. Bihar megyét illetően hozzá hasonló karrier jellemezte Nagyváradot a katolikus püspökség Szent László által történt megalapításától. A város ekkor virágzásnak indult karrierje - minden viszontagság ellenére - az 1660-as török foglalásig felfelé ívelt. Erős vára nemcsak Erdély kapuját őrizte. Biztos védelmet jelentett a Sebes-Körösön tutajozott, Nagyváradon raktározott sónak is. 1660-ban azonban a törökök kivetkőztették keresztény - keresztyén civilizációjából, és iszlám köntöst húztak rá. A sót azonban a mohamedánok és állataik sem nélkülözhették. Hiányában ők is kiszáradtak. Az elmúlásnak adták át testüket a lázas török gyerekek, a hasmenéses janicsárok és a sokat zokogó háremhölgyek is. Anorexiásak lettek és gebévé soványodtak a pasák és a bégek lovai is. Tutajozták hát 1660 után is a sót a Sebes-Körösön, és raktározták Váradon, árulták a vásárokban, hetipiacokon és a boltokban zsidó kereskedők, mohamedán kufárok, balkáni szerbek és görögök. Szekerezték a szultánnak vagy a váradi pasának adózó falvakba, ahol fontonként mérték a lakosságnak és kockánként állataiknak. A törökök kiűzése után Váradon a katolikus püspökség szervezte újjá az életet, négy csorbult jogú - Nagyvárad, Váradolaszi, Váradvelence és Váradváralja - településre kurtítva a hajdan szabad királyi város autonómiáját. Bennünket ezúttal az elmostohásított töredék szabadságokból csak a kézműveseknek, kereskedőknek, céhes mestereknek otthont adó - a korábbi végvár belső teréből és a hozzátartozó 100 holdnyi rétből álló Váradváralja érdekel. 7 2 A váradi dombok alatt elsiető Sebes-Körös e városrész alá ringatta a sóval, deszkával, léccel, épületfával rakott tutajokat, a kikötésre alkalmas portusig. Innen hordták aztán a napszámosok kézen, háton, lovon és szekéren a 15 ezer bécsi mázsa sót befogadó sóház 69 Bársony - Papp - Takács, 1.237. 70 Bársony - Papp - Takács, 1.131. 71 Bársony - Papp - Takács, I. k. 72 Borovszky Samu: Bihar megye. Arcanum - CD. kamráiba, vagy rakták egyenesen az árusok, kereskedők szekerére a porés kősót. A „districtus offkiolatus" két sótisztje és három szolgája évenként összesen 780 forint 45 krajcár honoráriumot húztak a kincstártól. 73 Nem tartoztak a legjobban datált hivatalnokok közé, de a munkájuk is a jövedelmükkel volt arányos. Legfeljebb 1836-ban jöttek zavarba, és vergődtek kétségek között, amikor július 10-én a várossal együtt a sóház két raktára is leégett. 7 4 Váradról parancs szerint nem kellett az 1741-ben lokálisan hasonló ellátási feltételt teremtő sóházak egyikébe sem tovább szállítani a sót. Az ide betárolható 15 ezer mázsát a négy csonkolt jogú város lakossága és a váradi püspökséghez tartozó falvak ellátásra szánták. Alighanem a II. András által 1233-ban a püspököknek tett eskü hagyományához tértek itt vissza, amikor a király esküvel erősítette meg, hogy amennyiben az egyház által szállított sót nem váltja magához az év meghatározott periódusáig az állam, az egyház szabad rendelkezése alatt marad a betárolt só. 75 Feltehetőleg királyi engedmény és segély volt ez a katolikus Habsburg uralkodónő részéről a török kiűzése és Várad visszafoglalása után az újjászervezendő püspökség megsegítésére. 7 6 A Váradváralján lévő sóraktárat a királyi sókamara rendelkezése szerint folyamatosan Élesdről töltötték fel sóval. A többnyire a kolozsi és tordai sóaknákban vágott sókockákat és porsót szekerekről a Sebes-Körösön tutajokra rakták, és azokon úsztatták Élesdig. Onnan tovább szekéren és vízen Váradig, ahol egy bécsi mázsa sót 3 forint 9 krajcárért lehetett megvásárolni. Négy krajcárral olcsóbban, mint Debrecenben. 7 7 A SebesKörös ringatta talpakon, lábbókon, szályakon és tutajokon, kisebb hajókon érkező szállítmányokra rásegített a sókamara a Kolozs megyei falvak lakóinak sófuvarozási hajlandóságával, és a szükséges fogatok állami kirendelésével. 7 8 A sókamarai logikát követve - ahol Debrecen ellátására az érmelléki és sárréti járások fogatosait rendelték ki - Várad raktárainak feltöltésére elvileg a nagyszalontai és a nagyváradi járások igás állatokkal rendelkező gazdáit kellett volna kirendelni. Ennek azonban alig találjuk nyomát az úrbérrendezés során kivett paraszti vallomásokban. A Szalontai járásban véletlenül sem említették, hogy ilyen kötelezettségük lett volna, vagy a só szállításából hasznot húzhatnának. A Váradi járás két községe is inkább tagadólag nyilatkozott az ilyen tevékenységből szerezhető haszonvételről. Szőlős jobbágygazdái feltételes módban említik ezt a lehetőséget: „Élesd 3 mérföldnyire lévén hozzánk, onnan hozhatnánk pénzért sót Váradra." Azt 73 Tarnóí Miletz Imre sókamarás 1773-as elszámolása. OSZK Térképtár TM 5044.; TakácsUdvari, 1993.). 303-324. 74 Fényes Elek, 1851. 75 Paulinyi Oszkár. A sóregále kialakulása Magyarországon. Századok, 1924.627-647.; Dr. iványi Béla: Két középkori sóbánya-statutum. Századok 1914.10-30., 98-113., 187-195. 76 Bunyitay Vince i. m. 77 Tarnói Miletz Imre sókamarás 1773-as elszámolása. OSZK Térképtár TM 5044.; TakácsUdvari, 1993- 303-324. 78 Takács Péter szerk: Kolozs vármegyei parasztvallomások 1820-ból. Források Erdély Történetéhez 6/A-B. Debrecen 2006.
