Magyari Márta szerk.: A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 2008-2009 (2010)

MUZEOLÓGIA - Zeke László: Pál utcai fiúk, 101

340 ZEKE LÁSZLÓ küzdenek meg a grundért. (Nevezzük nevén: JÁTSZÓtérért.) A tér, ahol játszhatnak így válik szimbolikussá: az életüknél is fontosabb dologgá. Molnár Ferenc „játéka" nem ér véget a regény utolsó szavával. A mű születése óta eltelt évszázad alatt csak magyarul 77 kiadást élt meg. 1910-től bejárta a földkerekséget: harminchét nyelvre lefordították. Mások tovább „játszottak a gondolattal": színdarabot, filmet készítettek a történetből. Alakult zenekar, adtak ki bélyeget, tananyaggá lett (kötelező és ajánlott irodalomként számos helyén a világnak), műelemzések születtek, diafilm, hangoskönyv készült, szobrot állítottak a regényhősöknek. Az Internetes kereső 0,12 másodperc alatt 210.000 találatot hozott be. A közelmúltban a regény versenyre kelt a Nagy Könyv című televíziós vetélkedőben. Még Debrecenben is terveztük, hogy a Ludas Matyi Meseparkban felépül a grund, vagy annak egy részlete... Most pedig azt látjuk, hogy kiállítás is készült, vándor-kiállítás lett belőle... Annak vagyunk tanúi, hogy Molnár Ferenc „játékából" (a Tanulók Lapjában, egy budapesti diáklapban folytatásban megjelent írásból) hatalmas, csodálatos játékszerekből épült, virtuális elvarázsolt kastély lett. Csupa izgalmas, csodálatos zug, tükörfolyosó, rejtekajtó! Az élet úgy meséli tovább a Pál utcai fiúk történetét, mint Seherezádé az Ezeregy éjszaka meséita Szultánnak, amikora történet belsejében (egy mellékszálon) újabb történet bontakozik ki, az eredeti mese pedig mintha soha nem akarna véget érni. Mitől ilyen népszerű és jó ez a játék? Miért szeretünk részt venni benne? Miért állunk most itt a kiállítás megnyitóján 101 évvel azután, hogy kitalálta, leírta a szerző? Szerintem egyszerűen azért, mert jókedvvel és szeretettel készült a könyv. Hiszek abban, hogy az írásmű úgy és olyan hangulatban olvasható, ahogyan és amilyen kedvvel készült. Ahogy egy bánatos arc látvány szomorúvá tesz minket (a sors „stigmáit" ösztönösen olvassuk egymás arcán), ugyanúgy „átsüt" az író hangulata a megfogalmazott gondolatok mögött. Szondi Lipót világhírű tesztje pszichiátriai kórképek pontos diagnosztizálására használható ma is azon az elven, hogy melyik portré szimpatikus számunkra és melyik nem. Ugyanígy érezhető a Pál utcai fiúk olvasása során, hogy nagy lendülettel, vígkedvű szeretettel íródtak ezek a sorok, ezért aztán ugyanígy olvashatóak is. (Ezt támasztják alá irodalomtörténészek kutatásai és a szerző saját vallomásai is; eszerint a mű néhány hét alatt született.) Hogy sokan szeretnek mind a mai napig játszani a Pál utcai fiúkkal, abban nagy szerepe van az író kristálytiszta technikájának is. Letisztult, egyszerű szerkezet, precíz, pontos mondatok, kifinomult arányérzékkel. Mindez [Lázár Ervin gondolatát, jelzőit kölcsönözve) a „legalapvetőbb írói szaktudás: az éles megfigyelés és pontos leírás birtokában"; semmi „ködsűrítő modernkedés". A csiszolt gyémánt: a briliáns is azért olyan szemet gyönyörködtető, mert a pontos, precíz csiszolás, a kristálytiszta anyag és logikus szerkezet különlegesen töri a fényt és olyan pompában tárja elénk, mint semmilyen más tárgy. Abban, hogy Molnár Ferenc nyilvánvalóan kedvét lelte a mű írásában (s így mi is az olvasásában) annak is fontos szerepe volt, hogy huszonhét éves fiatalemberként írta. Saját gyermekkorára még a közelmúlt távlatából tekint vissza. Az emlékek elevenek, hangvétele még erőlködés nélkül kamaszos, ugyanakkor emlékeit még nem torzítja negédesen sóvárgó nosztalgia. A Pál utcai fiúk hangulatában megvan az a hamisítatlan, diá-