Magyari Márta szerk.: A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 2008-2009 (2010)

BÚCSÚ DANKÓ IMRÉTŐL - V. Szathmári Ibolya: Dankó Imre múzeumi munkássága

DANKÓ IMRE MÚZEUMI MUNKÁSSÁGA 323 dőívek segítségével pedig az említett tematika mai napig igen jelentős forrásanyaga is egyben. Múzeumi kiállításokkal, előadásokkal már itt is szervezte a vidék kulturális életét. Emlékezetesek maradtak a „Régi magyar fegyverek" és ,Hegyaljai tájak - Hegyaljai emberek" című kiállításai. A „Múzeumi napok" keretében szervezett előadások, előadás sorozatok „Szülőföldünk története" címmel (Szegilong, Cigánd, Tiszakarád, Ricse, Vajdácska, Bodroghalász, Olaszliszka, Zemplénagárd, Erdőbénye, Semjén, Tolcsva, Végardó, Vámosújfalu, Kenézlő) pedig az ismeretterjesztésen túl a múzeum hírnevét is öregbítették. A Dankó Imre nevéhez fűződik a rendszeresen megjelenő múzeumi kiadvány, a „Sárospataki Rákóczi Múzeum Füzetei" sorozat beindítása. Első köteteként Dankó Imre munkája 1955-ben a „Sajó-Hernád-mellékihajdútelepek" címmel látott napvilágot. Dankó Imre ezen jelentős etnikai-etnográfiai tanulmánya 1991-ben második, bővített kiadásban is megjelent. A füzetsorozat harmadik száma „Széphalom" címmel ugyancsak Dankó Imre feldolgozása volt. Dankó Imre 1957-ben távozott a sárospataki Rákóczi Múzeumból, de kötődése ehhez a helyhez is szinte egész életében megmaradt. Minderről maga így emlékezik a 2000. december 7-én kelt levelében, melyet az akkor jubiláló intézménynek küldött: „A Múzeumnak nehéz időkben, a kezdeti időszakban 1954-57 között az igazgatója voltam. Sárospatakról való távozásom után sem szakadtak meg kapcsolataim sem a várossal, sem a Múzeummal. Ezer és ezer szál köt Sárospatakhoz ma is. Rendszeresen visszajárok Patakra, a Múzeum által rendezett számos tudományos és közművelődési konferencián, tanácskozáson vettem részt és bekapcsolódtam a Múzeum oly értékes közművelődési tevékenységébe." Ezt a kapcsolatot egyebek között az 1995-ben megalakult „Bodrogközi Művelődési Egyesület" aktív tagjaként is a legutolsó időkig fenntartotta. BAJA (1957)

4 Dankó Imre 1957-ben került Bajára, a Türr István Múzeumba. A bajai múzeum történetében ezek az évek szintén a múzeumszervezés utáni időszak évei voltak, az itt dolgozó muzeológusok gyakran változtak. Dankó Imre itteni ténykedése is igen rövid ideig, egy évig tartott, de annál termékenyebb volt - írja róla Szojka Emese a bajai múzeum 50 éves fennállására készült Emlékkönyvben.

5 Muzeológusi feladata a várostörténeti anyag rendezése volt. Bár tárgygyűjtéssel alig foglakozott, mégis neki köszönhető egy igen korai időszakot képviselő, népi ékszer együttes megvásárlása. A lázsiásból és eljegyzési gyűrűkből, valamint ezüst karkötőből álló, Érsekcsanádról származó gyarapodás mai napig a múzeum néprajzi gyűjteményének egyik legjelentősebb kollekciója. 4 Dankó Imre rövid bajai tartózkodásának időszakáról Merk Zsuzsa, Szojka Emese és P. Szalay Emőke munkáiból tudunk részletesebben. 5 Szojka Emese im. 65. A rövid időszak publikációs tevékenysége is imponáló. Bizonyára a várostörténeti anyag rendezése is hozzájárult ahhoz, amint azt ő maga írta: ,Sajnálattal kell tapasztalnunk, hogy Baja városáról keveset tud az országos közvélemény...", hogy összeállítsa Baja helytörténeti bibliográfiáját, mely a Bajai Türr István Múzeum Kiadványai sorozat 2. számaként jelent meg „Baja irodalma" ámm\. A 600 címszó alatt kb. 1000 adatot magába foglaló munka a helytörténeti kutatás szempontjából alapvető fontosságú. Emellett néprajzi tanulmányokat is készített kifejezetten bajai népszokásokról. Ilyen a helyi nevezetességű „Jánoska eresztésről" írott munkája, mely szokás a vízimolnárok védőszentjének, Nepomuki Szent Jánosnak az ünnepéhez kapcsolódik. Másik helyi vonatkozású dolgozata az aprószentek napi suprikálásról szól. De feltehetően itt született az almaszimbolika magyar vonatkozásairól készített tanulmányának alapgondolata és kiindulópontja is, amit a múzeum adattárában őrzött, idekapcsolódó kéziratai (pl. „A nőfoglalóalma,ajabuka"án\\l munka) bizonyítanak. Feldolgozásai bizonyítják, hogy ez idő alatt kezdett behatóbban foglalkozni a nemzetiségiek néprajzával, nevezetesen a délszláv szokásokkal, mely érdeklődése egész életén át elkísérte. GYULA (1958-1964)

6 Dankó Imre a rövid Bajai kitérő után, 1958-ban Gyulára ment, az ország egyik legrégebbi múzeumának az élére. Mint muzeológusnak először az Erkel Ferenc Múzeumban nyílt alkalma arra, hogy igazán kiteljesedjék. Dankó Imrét 1958. szeptember elsejével nevezték ki a gyulai múzeum igazgatójává, s tulajdonképpen váltott elődjével, Lükő Gáborral, aki az ő helyére került Bajára. Az új gyulai és az új bajai múzeumigazgatót régi kapcsolat fűzte egymáshoz, mert már a háború végén mindketten a fiatal debreceni értelmiségieket tömörítő Ady Társaság munkájában vettek részt, továbbá Debrecenben „Lükő Gábor és Balogh István segítségével kerültem a múzeumügy, a muzeológia közelébe" - írja Dankó Imre. A bajai múzeum igazgatása előtt Dankó Imre már hasonló feladatot látott el - jelentős eredményekkel - Túrkevén és Sárospatakon is, s mint maga vall erről „Valami olyan vélekedés alakult ki velem kapcsolatosan, hogy könnyen mozgatható vagyok, jó szervezőkészséggel rendet tudok teremteni, fejleszteni, építeni vagyok képes a gondjaimra bízott intézményt. Már Sárospatakon kitűntem azzal is, hogy értettem a szerkesztéshez, a nyomdai munkálatokhoz." Az előző sorokat alátámasztandó nemes célkitűzésekkel és a rá oly jellemző nagy energiával látott hozzá gyulai múzeumi munkájához. Megkezdte a leltározási hiányosságok felszámolását, a raktári helyzet javítását, hiszen, mint maga írja „a sok évi alkalmatlan helyen való tárolás a tárgyak nagy részét tönkretette." Az áttekinthetőbb raktári rend kialakításával sikerült megnyernie egy termet az időszaki kiállítások céljára, továbbá fotóés restaurátorműhelyt hozott létre. Kiszélesítette a múzeum gyűjtőkörét, 6 Dankó Imre gyulai éveiről Havassy Péter, a gyulai múzeum vezetője készített feldolgozást a 80 éves Dankó Imre tiszteletére az Ethnika Kiadó által megjelentetett, már említett ünnepi kötetben.