Magyari Márta szerk.: A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 2008-2009 (2010)
AGRÁRTÖRTÉNET - Surányi Béla: Hortobágy és a magyar szürke szarvasmarha
HORTOBÁGY ÉS A MAGYAR SZÜRKE SZARVASMARHA 297 a Hortobágy-folyón túli területek téli legeltetése fölött, ami szokásjogként élt még a XX. század elején is. A város vezetése határozta meg a legeltetés rendjét is. 7 71820 előtt a gazdák térítésmentesen használták a közösségi tulajdonban lévő legelőket, ezután viszont legelőbért kellett fizetni. 1836-ban megszabták a legelőre kihajtható állatok számát is. „ A birtokok arányosítása során 1867-ben olyan legeltetési szabályzat született, amely nem veszítette érvényét akkor sem, amikor a Hortobágy maradt Debrecen egyetlen legelője. " 78 A rendelet összefüggött a birtokok arányosításával, s végrehajtására az állam utasította a várost. A kezdeti panaszáradat ellenére, a következő évtizedekben szabályozta a puszta használatát. A városhoz tartozó 42.500 kat. hold kiterjedésű hortobágyi legelő - a számítások szerint - 28.354 nagyállatot vagy 141.770 kisállatot volt képes eltartani. 7 9 Ennél azonban jóval kevesebb állat legelt a Hortobágyon: 1868-1870: 22.269 db számosállat 1878-1880: 22.461 db számosállat 1895: 22.596 db számosállat Számosállatonként], s kat. holddal számoltak, noha az általános gyakorlat egy kat. holdat vett figyelembe. Az évről évre csökkenő állatlétszám a legelő gyenge állateltartó képességére utalt. Amikor az 1920-as években felkérte a város Bíró Jánost, 8 0 hogy tegyen javaslatot a Hortobágy hasznosítására, megállapította, hogy a pusztának mintegy 16 %-a minősíthető csak jónak, 26 %-a közepes, 29 %-a gyenge és 29 %-a pedig silány minőségű takarmányt nyújt az állatoknak, vagyis a területnek csak 40 %-án van elfogadható mennyiségű és minőségű fűtermés, esetleg szénatermőterület. Nem beszélve arról, hogy Debrecen hortobágyi legelőjét bérleti díj ellenében a környező települések állatai is hasznosították. 8 1 Mindez annak ellenére történt, hogy a Tisza szabályozásával a Hortobágy vízellátása, így a terület állateltartó-képessége jelentősen megcsappant. 8 2 A XVIII—XIX. szá77 Ua. 78 Ua. A fűbér fizetése az alábbi szempontok szerint történt: 1. / városi házzal nem rendelkező adófizető - cseléd, külvárosi háztulajdonos kivételével - 5 nagy állatot vagy 25 juhot, vagy sertést legeltethet, az Ökörföld kivételével. 2. / állandó Debrecenben lakó háztulajdonos, akinek egy nyilas földnél (9.000 nöl) kisebb ház utáni földje van 8 nagy jószágot vagy 40 juhot vagy sertést legeltethet. 3. / amennyiben egy nyilasnál nagyobb ház utáni földje van, minden nyilas után 8 nagyállat vagy 40 juh vagy sertés legeltetésére jogosult. 4. / debreceni házzal bíró cserekaszálói birtokos minden régi boglyás kaszáló után legeltethet 3 nagyjószágot vagy 15 sertést vagy juhot. 5. / házzal bíró, állandó városban lakó tanyaföld birtokos minden nyilas föld után 8 nagyállat vagy 40 sertés vagy juh legeltetésére van lehetősége 6. / bármilyen nagyságú tanyafölddel vagy cserekaszálóval is rendelkezik a gazda 184 nagyállatnál vagy 920 juhnál vagy sertésnél több állatot nem hajthat ki a legelőre. Lásd: Veress L. —Aradi Cs. -Dunka B. : A Hortobágy hasznosítása. = Magyar Tudomány 2000. XLV. 12.1473. 79 Ua. 348. Egy számosállat = 500 kg súlyú élőállat. 1 db ló= 1 db marha= 5 db sertés=io db juh= egy számos állat. Lásd részletesen: Hajas J. -Rázsó I. : Mezőgazdaság számokban. Bp. 1969.1467-1468. 80 Bíró J. (1928): 279. Hat hónapos legeltetési idényt véve alapul jó legelőből 1,5, közepesből 2,0, gyengéből 3,0,, silányból pedig 4,0 kat. holdat számolt egy számosállat részére. 81 Orosz I. (2004): 348. 82 Veress L. -Aradi Cs. -Dunka B. (2000): 1472) zad fordulójára kialakult legeltetési rend 8 3 szerint a juhok a Hortobágy folyó keleti partján legeltek, de itt kapott legelőt az ökörgulya, később pedig a városi ménes is. A ménesek és a gulyák a folyótól nyugatra, a sertéskondák a tiszafüredi határ szomszédságában lévő mocsaras részeket kapták takarmányszerző területként. Az őszi hónapokban a juhok a Hortobágy folyótól nyugatra eső pusztán is legelhettek. A kihajtás időpontját meghatározták. 1882-től a juhokat március 15. után lehetett kihajtani. A lovak és a sertések április elsejével kaptak helyet a pusztán, a marhák pedig április 15-tel kerültek a legelőre. A Hortobágyon már a XVIII. századtól korlátozták, sőt tiltották a teleltetést, mivel a tél felé haladó hónapok esős időjárása miatt a felázott talaj tiprása kárt okozott a vegetációban. Fontos kérdés, hogy a XIX. század második felében milyen arányt képviselt a pusztai külterjes állattartás. 8 4 Az 1870—1890-es évek között átlagosan a lovak közel felét, a marhák 60-70 %-át, a juhok esetén kezdetben mintegy 80 %-ot, később több, mint 40 %-ot, a sertéseket pedig egyre kisebb arányban (45%-ról visszaesett 13%-ra) tartották hagyományos módon. A XIX. század második felében az említett arányok nagy ingadozást takartak. 8 5 Összességében Debrecen lóállományának fele járta a pusztát, a másik fele igásállatként jött számításba. A szarvasmarhák nagyobb hányadának, a juhok zömének tartása a pusztához kötődött. Leginkább a sertésállomány másmóájá változott. A többi állatfajhoz képest a ház körüli tartásra, a kukoricával történő hizlalásra tevődött a hangsúly. A debreceni sertéstartás függetlenítette magát a legjobban a Hortobágytól. A baromfitartás „észrevétlenül" de jelen volt a város állattartó kultúrájában, a ház körüli tartásra szorítkozva. Végeredményben elmondható, hogy 1944-ig Debrecen állattartása megközelítőleg egyet jelentett a Hortobágy állattartó kultúrájával. Ez a megcsontosodó, hagyományos állattartás sokaknál - számos tudományterület művelői körében - téves következtetések levonásához vezetett, 86 szerencsére, jelentős részük már tisztázódott. A hagyományőrzés, a múlt örökségéhez való szívós ragaszkodás éreztette hatását a Hortobágy hasznosításának javítására irányuló tervek megítélésében is. Nagy részük az állattartó gazdák ellenállásán dugába dőlt. Minden változástól ódzkodtak, félvén attól, hogy állatállományuk vallja kárát. 8 7 A szakemberek, köztük Kaán Károly, a már említett Bíró János, SzentannaiSámuel, Békessy László stb. véleménye egybecsengett, amit leginkább Kaán K. 8 8 véleménye tükröz: a város „ hortobágyi tengernyi legelője 39- 337 kat. hold terjedelmével ma egy mutatványos fényűzés, mely a maga mivoltában Európa-szerte egyedülálló. Annak a mai körülmények között való fenntartását sem a város közössége magángazdasági érdekeivel, sem a nemzetháztartási érdekkel ma már összeegyeztetni nem lehet. Legkevésbé alkalmas arra, hogy a benne szunnyadó nagy vagyon értékének csak hozzávetőlege83 Ua. 84 Orosz I. (2004): 348. 85 Ua. 349. 86 Ua. 350. 87 Surányi B. (1988): 97-127. 88 Kaán K. (1927): 271.
