Magyari Márta szerk.: A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 2008-2009 (2010)
AGRÁRTÖRTÉNET - Surányi Béla: Hortobágy és a magyar szürke szarvasmarha
298 SURÁNYI BÉLA sen és valamiképpen is arányba hozható hasznát nyújtaná. " BékessyL. 8 9 - a debreceni gazdasági akadémia tanára - rámutatott, hogy a hortobágyi ember sem a tanyaföldön, sem a kaszálón nem termel takarmányt, a legelőre hagyatkozik. Valójában a kaszálók csak névlegesen kaszálók, zömében már feltörték azokat, ahol rozsot és kukoricát termelnek. A Hortobágyon a puszta csak papíron ad takarmányt az állatnak. A terület hasznosításának javítására irányuló törekvések alapeleme közé tartozott az állat-takarmány kérdéskör, amiben jó néhány javaslat született és ez a rét-legelőgazdálkodásra vonatkozott. 9 0 Időszerűségét az első világháború után kialakult helyzet idézte elő. 1918 után - legalább is szemléletben - felértékelődött a magyar földvagyon. Megváltozott a szántóföldi ágazatok aránya, módosult az állatállomány takarmánytermő bázisa. Üj értelmezést kapott a mezőgazdaságilag hasznosíthatatlan területek fogalma. A területvesztés érzékenyen érintette az ország természetes gyeptakaróját. A havasi legelők elvesztek, megszűnt annak lehetősége, hogy az alföldi uradalmak, városi birtokok takarmány-szűkében állataikat felhajtsák a havasi legelőkre vagy innen szénát vásároljanak. A rét-legelőgazdálkodás megújításának szándéka - pl. a zöldmező-mozgalom - beleillett az Alföld gazdálkodásának korszerűsítésébe. Újra számba veszik a még meglévő „tartalékokat", közte a Hortobágyot is, amelynek bajaira addig nem sikerült gyógyírt találni. Mint ahogy Kövendy Domokos 1905-ben benyújtott tervét a törvényhatósági bizottsági tagok leszavazták, úgy Bíró János elképzelései sem váltak valóra, aki a legelőkerületek kialakítása mellett tette le a garast. Egy-egy kerület részére a legelők öntözését és az aszályos időkben ottani szántóföldön termesztett takarmányok kiegészítő etetését javasolta. 1942-ben az Földművelésügyi Minisztérium - Battha M javaslatára - Ohaton „őshonos" fajták, köztük a magyar szürke marha, tenyészeteit szándékozott létesíteni, sőt tervbe vették arab fajtájú ménes telepítését is, ami szervezeti szilárdságának erősítését szolgálta volna. Mindezt a háború vihara elsodorta. 9 1 A MAGYAR SZÜRKE MARHA A HAZAI ÁLLATTARTÁSBAN A XIX-XX. század fordulójára 9 2 jelentősen csökkent az addig uralkodó szerepet játszó magyar fajta aránya. Egyre nagyobb méreteket öltött visszaszorulása: Év magyar szürke tarkamarha (keresztezett) egyéb me: % Szimentáli 1869 92,0 8,0 0,0 1895 64,0 26,7 9,3 1911 30,1 62,8 7,3 1935 14,7 80,6 4,7 1942 9,4 83,4 7,2 A fajtaváltással együtt változott a hasznosítási irány is. Az 1895. évi 35%-s tehén, továbbá 23%-s igásökör és tinóarány az 1930-as évekre 50 %-,illetve 8 %-ra módosult. 1895-ben az állomány átlagos tejtermelése 830 liter/darab volt, ami a két világháború között a duplájára nőtt. A minimális mértékű takarmánytermesztés és a tehenek igázása miatt a tejtermelés nagysága nem változott. Hasonló képet mutatott a vágóállattermelés is. Vágásra főleg feljavított ökrök, kiselejtezett tehenek kerültek. „A múlt század (XVIII. század) végétől mostanáig (XIX. század közepéig) jóformán elszaporodott az országban több jeles külföldi szarvasmarhafaj (ta) is. (...). Az úgynevezett csiramarha, melly nevezettel a magyar minden nem magyar fajta marhát illet, mennyire elszaporodott, különösen a Felföldön (Felvidéken). " 9 3 A XIX. század végére a szarvasmarha-tenyésztés 9 4 főként a nagyobb parasztgazdaságok jellemzője. Leáldozott a vállalkozó jellegű, nagyméretű külterjes marhatartás világa. A paraszti állattartás sarok-kövévé vált. Kialakul - főleg a 10-20 kat. hold közötti gazdaságok - az a birtoknagyság, amelynek a szarvasmarha jelenti a gazdálkodás alapját: igaerő és trágyatermelés, továbbá tej- és hústermelés. Vagyis az igázás volt a fő haszonvételi forma. S mint érdekesség, hogy az 1914 előtti évtizedekben az ökrök 10-12 %-a már nem a magyar szürke fajtához tartozott. 9 5 A tej iránti érdeklődés és a legelőterület csökkenése járult hozzá a legnagyobb mértékben a magyar szürke fajta visszaszorulásához. 1895-1911 között 9 6 a Dunántúlon 68,8%-kal az Alföldön 43,8%-kal, É-Magyarországon 46,8 %-kal csökkent állományának nagysága. A színes fajtákkal szemben abban is hátrányt szenvedett, hogy az új fajtáknál jóval korábban érvényesült a tudatos tenyészirány, ami pl. a bonyhádi tájfajta megszületését eredményezte. 9 7 1866-ban 9 8 került terítékre a tervszerű keresztezések megindítása a magyar szürke marha és a külföldi fajták között, ami egyes tájakon és az uradalmakban nagy lendülettel folyt. Ez általánosan elfogadott tenyésztési célnak is tekinthető, hiszen a gazdák a magyar marhát leginkább Igavonásra használták, a tejtermelésre a külföldi fajták és a hazai marha keresztezéséből származó utódokat szánták. Tisztában voltak vele, hogy a kizárólag trágyatermelésre tartott jószágok - hagyományos gulyák nem hajtanak hasznot. A nyugati fajták" a két világháború között végleges győzelmet arattak. A magyar szürke marha tejelőképessége, testalkata, fejlődési erélye öszszességében nem javult. Nemcsak a fajta szorult vissza, hanem az állományon belül a tehenek aránya is, 10 0 hiszen részesedésük nem érte el a 7%-ot. A magyar fajta tehénállomány túlnyomó részét az Alföldön tar89 Békessy L. (1905): 1-7. 90 Surányi B. (1988): 113. 91 Veress I. -Aradi Cs. -Dunka B. (2000): 1477. 92 Mo. Állat. (1998): 14. 93 Korizmics L. -Benkő D. -Mórocz I. ( 1855294-296. 94 Gaál L. (1966): 39395 Ua. 394. 96 Ua. 398. 97 Éber E. (1961): 237. 98 Ua. 99 Ua.433. 100 Ua.434. : 377. ,383. ,393- ,397- ,402.