Magyari Márta szerk.: A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 2008-2009 (2010)
AGRÁRTÖRTÉNET - Surányi Béla: Hortobágy és a magyar szürke szarvasmarha
296 SURÁNYI BÉLA Ä sir kiiliä leflíli a ÜÍ v bpltő legelő A xvm -XIX SZÁZADBAN kaszálóval vegyes erdő -vyHATÀRHASZNÀLAT DEBRECENBEN árkon belüli belváros főútvonal folyó 4. ábra Határhasználat Debrecenben a XVIII—XIX. században. Forrás: Debrecen története 1699-1849. II. tása. Nemcsak az erdős-puszták kaszálóit, hanem a határ más részein lévő réteket is művelésbe vették. Ez a szántóterület bővülés egybeesett a nagy környezet-átalakítással, köztük is elsősorban a Tisza-völgy rendezésével. 7 1 A debreceni határban a művelési ágak között a szántóbővülés - amint már említettük - a gyepterületet, kisebb mértékben az erdőt kurtította meg. 7 2 A külső legelők felosztása és feltörése a külterjes állattartás miatt szóba sem került. A századfordulóra a Hortobágy-völgyét ár- és belvízmentessé tették. Ezzel azonban a Hortobágy-pusztának mint a debreceni állattartás alapvető takarmánytermő területének problémája korántsem oldódott meg, ugyanis gazdasági hasznosításának 7 3 - bizonyos részein folytatandó földművelés reményében - másik akadályát a szikesedés jelentette. Összességében elmondható, hogy Debrecen állattartása a Hortobágyra, az erdős-pusztákra és a belső legelőre épült. Szerves kapcsolat a Hortobágy és az erdős-puszták között volt. A Hortobágyról bevert jószágokat akkor sem helyezték el a városi telken lévő istállóban, ha ilyennel rendelkezett is a gazda. 7 4A belső legelő kiesése nem érintette a nagypuszta és az erdőspuszták kapcsolatát, 7 5 ugyanis a kezes állatok korábban sem maradtak kint a téli időszakban a városhatár keleti pusztáin. A nyugati határrészen szaporodó tanyák ( házutáni és a cenzusos földön) jószágállományát a tanyai istállókban helyezték el a téli hónapokban. A városban egyre kevésbé volt lehetőség állattartásra. így „.. .azok esetében, akiknek a nyugati határrészen volt tanyájuk és a keleti erdős-pusztán is szállásuk, kialakult egy olyan teleltetésirendszer, amit igen szemléletesen írt le Balogh István. " A belső legelő feltörése után a legnagyobb gondot nem a kezes jószágok teleltetése jelentette, hanem ezek nyári legeltetése. A napi ki-behajtás a Hortobágyra lehetetlen volt. Ez arra ösztönözte a gazdákat, hogy Istállózzák a jószágokat, a tanya körül legeltessenek a saját birtokban lévő földterületükön meghagyott kaszálókon és a gabonatarlót is igénybe vegyék. 76 (Az első növedéket - anyaszéna - lekaszálták, a sarjút viszont legeltették. ) Bár a juhtartás nem tartozik témakörünkbe, mégis megemlítendő, hogy érdekellentét árnyékolta be a marha- és a juhtartó gazdák kapcsolatát a hortobágyi legeltetés során. E viszálykodásban a városi elöljáróság általában a marhatartók érdekeiért szállt síkra, ugyanakkor szemet hunyt 75 Ua. 346. A Hortobágyról a havazás beszorította a jószágokat az erdei kaszálókra, ahol avart ettek, majd később szénát kaptak. Amikor a takarmány elfogyott, átterelték 71 Frisnyák S. (1990 ): 95-97. őket a szántóföldi tanyákra, kukoricaszárat és gabonaszalmát takarmányozva. A kora 72 Lásd: 69. jzet tavasz ismét az erdei kaszálókon találta őket, ahonnan Szent György után újból a hor73 Surányi B. ( 1988): 97-126. tobágyi legelőre kerültek. Lásd: Ua. 74 Orosz I. (2004): 345- 76 Ua. 347.
