Magyari Márta szerk.: A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 2008-2009 (2010)

IRODALOMTÖRTÉNET - Orosz György: „Elefthériosz és Terasziosz leszálltak a könyv mélységeibe" - Egy régi hitvita zsidók és keresztények közt az európai apokrif irodalomban

178 OROSZ GYÖRGY miután erőre kapott a malváziai bortól, indul a küzdelem színhelyére. Vitapartnerével megegyezett, hogy nem szaporítják a szót, hanem inkább a gesztikulációt választják: döntsön ebben az ügyben három kézmozdulat (mit drei deüten), azok helyes magyarázataival. A vitában, amelyben végül a csavargó (vagabundus) győz, Freiheit és a zsidó filozófus félreértik egymás gesztusait. A legyőzött zsidó lakosságnak el kellett hagynia a várost, Freiheitot pedig a keresztények nagy méltóságra emelik és élete végéig jólétben volt része. Eddig a történet. Hans Rosenplüt művében a zsidó filozófus neve ismeretlen, a vagabundusé - Freiheit ('Szabad'). Ez viszont közvetlen megfelelője a görög Elefthériosz névnek, ami magyar fordításban így hangzik: 'Szabad'. Tekintsünk most bele a fent vázolt hitvitába egy kissé részletesebben. A zsidó filozófus felemeli az egyik ujját, Freiheit erre feleletként - kettőt. Az előbbi vesztesnek nyilvánítja magát és ilyen magyarázatot ad saját vallási közösségének: „Arra gondoltam, hogy egy igaz út van; de ő azt válaszolta nekem, hogy két ilyen út van: az egyik az örömök felé vezet, a másik a bánat felé, az egyik a paradicsomba, a másik a pokolba." Freiheit viszont az övéinek úgy kommentálja a történteket, hogy az ellenfele bosszúból ki akarta neki szúrni a szemét: „Akkor arra gondoltam: ha Isten Segítene és a kegyelmében részesítene, Mindkét szemedre én téged megvakítanálak. Fzért mutattam néki akkor két ujjamat." Az újabb fordulóban a zsidó filozófus nyitott tenyerét mutatta fel, Freiheit pedig az ökölbe szorított kezét. Az előbbi megint beismeri vereségét: a kinyitott tenyerével azt akarta mondani, hogy Isten irgalma mindenki számára elérhető és senki nincs abból kizárva. Freiheit magyarázata a keresztényeknek:,,/! zsidó pofon akart vágni, én meg öklömmel fenyegettem meg." Következik az utolsó forduló. A zsidó filozófus a szájába dugta az egyik ujját, Freiheit pedig tenyerével a saját hasát paskolta. Az előbbi ismét belátja, hogy veszített. Ő arra gondolt, hogy minden beszéd a szájból származik, de ellenfele azt válaszolta, hogy a beszéd a szívből ered. Freiheit magyarázata szerint: A zsidó filozófus éhségre panaszkodott, ő ellenben úgy jóllakott, mint a duda. Groteszk pantomimjátéknak is nevezhetjük a vagabundus és a zsidó filozófus hitbéli küzdelmét. Az orosz Elefthériosz-történetek mimusai szintén félreértik egymás kézmozdulatait. Amikor a csatázó felek beleunnak a némajátékba, más, durva módszereket alkalmaznak egymás meggyőzésére. A görögök és rómaiak rivalizálásáról szóló ókori történet volt az alapja a későbbi Elefthériosz-féle pénteki sszövegeknek, amelyekben a főszereplőket felváltotta Terasziosz és Elefthériosz.

1

5 Az alapstruktúrát alkotó görög-római vetekedés helyére pedig a zsidó-keresztény hitvita került. Az ortodox bizánci kultúrkörből az európai országokba transzplantált szöveg a helyi talajon továbbfejlődött. Az irodalmi adaptáció során a főhősök neve a következőképpen változott: az ostoba római = Elefthériosz, majd a későbbiekben szkomoroh az oroszoknál, Freiheit a németeknél; a 15 TICHONRAVOV 1861:67. görög filozófus = Terasziosz (a maga névtorzulásaival), illetve egyszerűen csak zsidó filozófus. Az orosz szövegek igen durva hangvételűek. A hitvita bennük háromféle módon folyik: a gesztusok nyelvén, népi humoros és a keresztény vallásra vonatkozó találós kérdések formájában, valamint a tettlegesség síkján. A tettlegesség kölcsönös, de a szkomoroh-filozófus sokkal durvább. Mindamelett az orosz elbeszélésekben humoros vonásokat is felfedezhetünk, bár ez vaskos népi humor. A német szövegekben a zsidó filozófus és a csavargó Freiheit csak a gesztikuláció révén vitatkoznak, de a félreértett kézmozdulatok értelmezésében a keresztény vagabundus részéről fennáll a tettlegesség lehetősége. Műveletlenségben, durvaságban, az iszákosság és csavargó életmód tekintetében az orosz szkomoroh és a német Freiheit pontos megfelelői egymásnak. A román szövegek merőben más hangulatot sugároznak. A keresztények a maguk részéről egy igazi hitvitázót küldenek a küzdőtérre. Itt nincs annyira kiélezve a kölcsönös vallásfelekezeti ellentét. Nincs bennük annyi durvaság és tettlegesség, de van egy tragikus mozzanat: a Terasie nevű zsidó filozófus leszúrta a fiát Maihót, majd önmagával is végzett, mert Malho elárulta a keresztényeknek a tizenkét péntek titkát. Az Elefthériosz-féle orosz elbeszélések a pénteki napokhoz kapcsolódó ünnepek, valamint az ó- és újtestamentumi bibliai események tekintetében a román szövegekhez állnak igen közel, míg egy másik szempont, a gesztikulációs és tettleges vita az orosz és a német anyagot rokonítja egymással. Az eddig elmondottak alapján nem tűnhet merésznek az a következtetés, hogy az Elefthériosz és Terasziosz hitvitáját, valamint a tizenkét péntek lajstromát tartalmazó apokrif írás európai szövegváltozatai nem vezethetők vissza egyetlen kizárólagos prototípusra. Ez a történet már Bizáncban is különböző variánsok formájában létezett, amelyek az ortodox és a katolikus országokba eljutván sajátos helyi elemekkel egészültek ki. A Bizáncból Oroszországba transzplantált Elefthériosz-csoport szövegei a nép ajkán nem fejlődhettek tovább vallásos népénekekké, mert bonyolult struktúrájuk és nehézkes tartalmuk miatt erre alkalmatlanok voltak. írásban léteztek és terjedtek, megőrizvén az óorosz idők nyelvezetének specifikus vonásait. A nyugati eredetű Kelemen-csoport indulgencia-ígérvényekkel ellátott pénteki lajstromai rövöd terjedelmű, egyszerű szövegek voltak. A pénteki napokhoz kapcsolódó - túlnyomórészt újszövetségi - események ezekben tömörebb megfogalmazást nyertek. Az ortodox népi vallásosság kulturális olvasztótégelyében, bármennyire is különösnek tűnhet, a római katolicizmusból kölcsönzött apokrif pénteki szövegek alapján születtek mq à „Tizenkétpéntekről" vallásos népénekek. A Kelemen-csoportba tartozó „Tizenkét péntekről" című vallásos népénekekből és a prózai szövegekből teljesen kirostálódott a katolikus indulgencia szó orosz megfelelője, mivel az általa jelölt nyugati egyházi gyakorlat nem volt elfogadható az ortodox oroszok számára. A pénteki szövegek a keresztény világban alapvetően a hívek lelki épülését szolgálták, elősegítették a keresztény életszabályok bevitelét a tudatba. Ráolvasó ként való használatuk viszont azt bizonyítja, hogy a po-