Magyari Márta szerk.: A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 2008-2009 (2010)

IRODALOMTÖRTÉNET - Orosz György: „Elefthériosz és Terasziosz leszálltak a könyv mélységeibe" - Egy régi hitvita zsidók és keresztények közt az európai apokrif irodalomban

„ELEFTHÉRIOSZ ÉS TERASZIOSZ LESZÁLLTAK A KÖNYV MÉLYSÉGEIBE" 179 gány idők mágikus gondolkodásmódja több száz évvel a keresztény hitre térés után a tudati struktúrának továbbra is fontos összetevője maradt.

16 Ha összehasonlítjuk a Kelemen-csoport orosz vallásos népénekeit és elbeszéléseit az európai - német, olasz, román - szövegvariánsokkal, akkor megállapíthatjuk, hogy az orosz szövegközi és szövegvégi záradékok a kegyes hasznoknak és az evilági javaknak sokkal gazdagabb és változatosabb tárházát kínálják, mint az európai párhuzamos szövegek. Az orosz szövegekben az evilági javak, valamint a védekezés-bajelhárítás olyan széles spektrumával találkozunk, hogy minden túlzás nélkül kijelenthetjük: A „Tizenkét péntekről" orosz vallásos népénekek és elbeszélések az európai szövegvariánsokhoz viszonyítva nagyobb mértékben tolódtak el a mágikus szféra irányába. Az új, keresztény világnézet elsajátítását az európai népeknél nemcsak a kanonikus egyházi irodalom alkotásainak a lefordítása egyengette, hanem az apokrifek széles körű használata is. Az apokrifek, amelyek az oroszoknál jelentős szerepet játszottak a vallásos népénekek kialakulásában, az esetek többségében hasznos ismereteket közvetítettek és a népet elsősorban a Keresztény Egyház és a keresztény etika iránti hűségre nevelték. Az apokrifeknek az európai kultúra fejlődésére gyakorolt nagy hatása

17 nem volt kisebb jelentőségű a Bibliáénál. Az Elefthériosz- és a Kelemen-csoport pénteki szövegei Európa szerte elterjedtek és még napjainkban is gyűjthetők. Az apokrif irodalom ezen középkori eredetű alkotásai ékesen bizonyítják, hogy a Keresztény Egyházban 1054-ben beállott szakadás ellenére a katolikus Nyugat és az ortodox Kelet nem került a hermetikus vallási izoláció állapotába. A népeket összekötő évszázados kulturális hajszálgyökerek nem szakadtak szét, s ezek továbbra is lehetővé tették a szellemi javak szabad áramlását és cseréjét. Történt ez azért, mert Róma és Konstantinápoly kölcsönös kiközösítése ellenére még igen hosszú idő telt el, míg a skizma ténye átment a köztudatba. Hiszen a széles néptömegek, a nyugati és keleti egyházi vezetőktől eltérően, nem foglalkoztak dogmatikai vitákkal, élték a maguk keresztényi életét. A bizánci eredetű Elefthériosz-történet magyar szövegváltozatára Grynaeus Tamás folklorista hívta fel a figyelmemet. Ez egy szórakoztató beszélgetés egy angol lord és egy félszemű magyar hentes között, akik mindketten keresztények, s aminek a címe: „Jelbeszéd"}* Műfaja szerint ez inkább anekdota, amely tartalmi alapstruktúráját tekintve visszavezethető a görögök és a rómaiak közötti rivalizálásról szóló ókori történetre. Ez az ókori népmonda latin nyelven maradt fenn, Accursius (t 1260) egyik glosszájában, aki annak idején ismert, rigorózus tanár és jogtudós volt Bologna városában. A „Jelbeszéd" nem sorolható az úgynevezett pénteki szövegekhez, mivel nem tartalmazza a tizenkét péntek listáját. A keresztény Elefthériosz és a zsidó Terasziosz helyére itt egy jól képzett angol lord és egy ostoba, durva, félszemű magyar hentes kerültek. Közöttük is lefolyik egy hitvita, amelynek fő tartalma a következő: Hogyan 16 JELEONSKAJA1917:18. 17 PETKANOVA1988:35-46. 18 GYÖRGY 1938:189-191, N

9116. kell a keresztény vallás legfőbb hittételét, azaz a Szentháromságról szóló tant igazhitűen értelmezni? A disputálok egy szót sem szólnak, hanem a gesztusok nyelvén beszélnek egymással, amely kézmozdulatokat ezen némajáték vitázó felei kölcsönösen félreértenek. A disputa végén a lord legyőzöttnek nyilvánítja magát és a nagyszámú hallgatóságnak a saját kézmozdulatait és ellenfele gesztusainak jelentését pozitív értelemben magyarázza el. A mészáros ezzel szemben a történteket negatív értelemben kommentálja a kassai professzorok egy másik csoportjának. A hitvita békésen zajlik közöttük, a jelbeszéd síkján, és itt nincs jelen tettlegesség, habár ennek lehetősége a mészáros részéről fennáll. Az általa adott magyarázatok egyikéből ugyanis erre lehet köwlkezMriw „Már akkor kerestem a mészárszék kulcsát, de csak egy darab kenyeret találtam a zsebemben. Kicsi híja, hogy hozzá nem vágtam." h hentes a mészárszékből bizonyára egy húsvágó bárdot vagy egy kést, esetleg mind a kettőt, akart előhozni és ezekkel szándékozott az angolt megbüntetni, mivel az utóbbi őt a testi fogyatékossága miatt - a mészárosnak csak egy szeme van - úgymond kigúnyolta és mélyen megbántotta. A „Jelbeszéd" című magyar anekdota tartalmilag meglehetősen közel áll a német és az orosz szöveghez, mégpedig a gesztikuláció formájában folyó vita és a félreértett kézmozdulatok tekintetében. A magyar szövegváltozatban nincs vallásfelekezeti, zsidók és keresztények közötti ellentét, mivel az angol lord és a magyar hentes mindketten a Keresztény Egyház hívei és a Szentháromságról szóló hittétel helyes értelmezésén fáradoznak. Az ostoba félszemű mészárost reverendába bújtatták és ő az ellenfelét, az angol hitvitázót „impertinens fráter", azaz 'szemtelen szerzetes barát' szavakkal illette. Ezek a momentumok célzások a középkori skolasztikusokra, és a „Jelbeszéd" az ő szőrszálhasogató, agyafúrt disputációikat figurázza ki. A „Jelbeszéd" című anekdota nem keresztényietlen és nem is egyházellenes, de a tartalma nem tanító jellegű, hanem ez a történet pusztán az olvasók és a közönség szórakoztatását szolgálta és szolgálja napjainkban is. György Lajos, habár csak felsorolásszerűen, a „Jelbeszéd" című anekdotához írt kommentárjában sorjázza a magyar párhuzamos történeteket és az irodalmi feldolgozásokat, de a témával kapcsolatban európai és világirodalmi kitekintéssel is szolgál. Idevonatkozó fejtegetését szó szerint idézem, amit egyúttal az általam kifejtett gondolatok összefoglalásának és lezárásának tekintek: „Ez a mulatságos társalgás, mely a jelekkel való értekezés értelmetlenségét teszi nevetségessé, annyira régi nálunk, hogy egy iskoladráma keretében 1698-ban már előadásra került Nagyenyeden. Itt az egyik disputáló fél a tanító, a másik a katona, s köztük ujj- és tenyérmutogatással folyt a vita. Elképzelhetjük, hogy milyen jól mulatott rajta két és félszáz esztendővel ezelőtt az enyedi közönség, különösen mikor a tanító, aki a vitában alul maradt, fogadását elveszítve, kénytelen volt a katonát hátára venni és a színpadon vele körülszaladni. Igen jóízűen meséli el ugyanezt a jelvitát Mikszáth Kálmán (1886) Páva Mihály félszemű szűrszabóról és egy német tudósról azzal a tanulsággal, hogy ilyen az, mikor két tudós megérti egymást - hát milyen lehet, amikor nem érti meg egymást. Azután Móra Ferenc vette tollára (1927) az apátfalvi félszemű varga és a német filozófus hasonló menetű vitatkozását azzal a befejezéssel, hogy