Magyari Márta szerk.: A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 2008-2009 (2010)

MŰVÉSZETTÖRTÉNET, IPARMŰVÉSZET - Boldog Zoltán: Török fonott pajzs a Déri-gyűjteményből

128 BOLDOG ZOLTÁN fejet védő párnázás, és ehhez a koronghoz varrták az első vesszőgyűrűt. A kalkan készítését azzal kezdték, hogy a fakorongot a széléhez közel, körben kis lyukakkal átfúrtak, ugyanis ezekbe fűzték az első vesszőgyűrűt fogó varrószálakat.

3 A hajlékony vesszőt a korong oldalára körbe hajlították rá úgy, a varrószállal folyamatosan, szorosan körbetekerték, (annyira, hogy a vessző eredeti felszíne nem is látszott többet ki), a varrószálakat pedig közben átfűzték a fakorong szélére fúrt lyukakon. A varrószálak így végig nyolcas alakú kettős hurokkal fogták a koronghoz a vesszőt. Több szál futott minden lyukba, ahogyan a vesszőt folyamatosan a korong köré hajlították. Az első gyűrű körbeérése után már a vesszőt spirálisan körben hajlították tovább, a következőt mindig az előtte levő vesszőgyűrűre hajlítva rá, és varrószállal közben sűrűn körbetekerve ezeket egymáshoz rögzítették, és már nem a középső fakoronghoz. így haladtak belülről kifelé, átlagban 20-25 gyűrűből állt össze az 50-65 cm átmérőjű pajzs. Ha a varrószál elfogyott, a szurkáló hegyével egyszerűen elbújtatták a veszszőgyűrűk között, és újat fűztek be a varróeszközbe, ha a vessző ért véget, hozzáköthettek (talán mindkét vessző végének bevágásával és kötözéssel) egy újat, és folytatták tovább. A vesszők teljes hosszukban rögzítve voltak egymáshoz, ami rugalmas, de bizonyos mértékig stabil szerkezetet eredményezett. Bár a rögzítő varrószál a pajzs teljes felületén látszott - sőt, csak az látszott, mivel a sűrű körültekerés miatt maga a vessző már sehol sem volt látható - mégsem lehetett úgy szétkaszabolni, hogy a pajzs vesszőkre hulljon szét. A pajzs peremét körben bőrcsíkkal is megerősíthették, ez főleg az egyszerű, harci példányokon gyakori. A középső fakorong belsejébe párnázást tettek, külsejét egy domború, fém pajzsdudorral fedték le, a pajzs fogó- és tartószíjait a pajzsot átütő szegecsek rögzítették. A középső fogó szíjait négy, a hordszíjakat és alkart fogó bújtatókat, ha voltak, további hat-nyolc szegecs fogta. A fogó általában fonott bőrszíj volt, a leggyakoribb tartásmód szerint „ökölpajzsként" fogták középen, de alkarra is lehetett fűzni. Gyakran látható a kalkanok belső oldalán a középső fogótól jobbra és balra is egy-egy ehhez szükséges karbújtató szíj, de a keleti miniatúrák képein viszont szinte csak középső tartásmóddal láthatóak. A hordszíjak rögzítésének helye már igen változatos. A kalkanok szerkezete mellett a méretük is nagyjából egyforma. Az azonos felépítésen túl viszont díszítés és kivitel alapján három fő kalkan-típus különíthető el, de vannak határesetnek számító példányok is (ZYGULSK11999,75-77). Az első csoportba a díszítetlen harci pajzsok tartoznak. Pajzsdudoruk egyszerű, sima vaslemez, szegecseik díszítetlenek. Alapanyaguk szinte mindig a könnyen beszerezhető, rugalmas mogyoró- fűzfa- vagy fügefavessző, varrószálaik pedig egyszerű, festetlen kender- vagy néha selyemfonalak, ritkán minimális díszítéssel. Gyakran látták el ezeket varrott bőrperemmel, de van utalás teljes felületükön bőrrel fedett harci 3 Ez igen jól látható olyan kalkanokon, amelyek fém pajzsdudora elveszett (így például ROGERS 2000,161) illetve olyan példányokon, ahol a pajzsdudor nem illeszkedik pontosan a helyére. Elveszett pajzsdudort helyettesítő rézlemez van a Magyar Nemzeti Múzeum egyik kalkanján, (Lsz. 70.9387). egy másiknak pajzsdudorja és a középső fakorongja is hiányzik (Lsz.:s9.7849). kalkanokról is. Bár egykor minden bizonnyal az efféle díszítetlen harci pajzsokból lehetett a legtöbb, mára kevés maradt belőlük, mert csekély értékük miatt nem számítottak kívánatos zsákmánynak vagy ajándéknak. A Déri Múzeum török fonott pajzsa is ebbe a (ma) viszonylag ritka típusba tartozik. A második csoport rendkívül gyakori a múzeumi gyűjteményekben őrzött kalkanok között. Az ide tartozó példányok díszítettek ugyan, de harci pajzsnak is alkalmasak voltak. így gyakori tárgyai voltak ajándékozásnak, cserének, de vásárlás vagy zsákmányolás útján is nyugatra kerülhettek. A varrószál anyaga már szinte mindig festett selyemszál volt. Gyakori alapszín volt a piros, a kék, a fekete és a fehér. A domináns szín mellett a többféle színű fonál alkalmazásával a pajzson kalligráfiás feliratokat, díszítőmotívumokat alakítottak ki. A felíratok Korán-idézetek, vagy Allah, Mohamed és az első négy kalifa nevei voltak, a díszítőmotívumok pedig török tulipán és szegfűminták, kínai eredetű felhőminták, vagy ciprusok. A pajzsok kevés fém alkatrészét is fémberakással díszítették, a pajzsdudor is gyakran rézből volt, vagy rézzel díszített vasból (ezt az eljárást nevezték tombaknak). A szegecsfejeket is gyakran díszesre formálták. Ami a vesszőanyagot illeti, a hagyományos fügén és fűzfán kívül jóval különlegesebb anyagot is használtak hozzá. Az ilyen díszített harci pajzsokat különféle helyeken felváltva nádpajzsnak vagy pálmavessző-pajzsnak is nevezik. A karlsruhei gyűjtemény egyik török pajzsának svájci laboratóriumi vizsgálata igazolta, hogy a rattan- vagy rotangpálma

4 (Calamus rotang, más néven „nádpálma", „spanyolnád" stb.) indájából valók (DIE KARLSRUHER 1991,169). A különleges alapanyagú rotang „nádpajzs" igen gyakori a fennmaradt pajzsok között. A múzeumokban ránk maradt példányok többsége a díszített harci pajzsok közé sorolható (9. kép B-D; MILITARY MUSEUM, 104-108, KOVÁCS S. 2006,309-310). A harmadik csoportba a harcra alkalmatlan díszpajzsok tartoznak. A gyűjteményekben ritkák. Rendkívül gazdagon díszített, drága darabok, tulajdonképpen értéktárgyak. Az ilyen, színpompás selyemszállal összeerősített, mintás-feliratos díszpajzsok valódi kézműves remekek. A rajtuk levő kevés fém díszítéséhez minden, a korban használt fémdíszítési eljárást felhasználtak, a szegecsfejeket és a pajzsdudort drágakövekkel, féldrágakövekkel rakták ki. Nemesfém, vagy nemesfémmel berakott pajzsdudoruk gyakran áttört díszítésű. A drága, kőberakásos pajzsokat saját, kétrészes réz és bőr védőtokban tartották. Ilyen török díszkalkant őriznek tokkal együtt a Lengyel Hadimúzeumban is (ZYGULSK11999,75-77). A késő középkori európai pajzsokhoz és a török kori magyar huszárpajzsokhoz képest a török kalkan pajzs igen kicsinek és gyengének tűnik, in4 Ez a trópusi kúszónövény legközelebb Indiában honos. Rendkívül hosszú liánjai letisztítva, olajban és kókusztejben kifőzve jellegzetes aranysárga, rugalmas vesszők lesznek, amiket a mai napig használnak fonott tárgyak készítésére. De nem ez volt a törökök egyetlen egzotikus pajzs-alapanyaga. A török hadsereg használt indiai halbőrborítású, elefánt-, krokodil- vagy orrszarvúbőrből való pajzsokat, de maradt ránk nagytestű tengeri teknős hátpáncéljából való török pajzs is (MILITARY MUSEUM, 108). A különleges pajzsok nem feltétlenül csak egzotikus dísztárgyak voltak - a halbőrborítású indiai pajzsból például több százat használtak a mohácsi csatában a török janicsárok (EMECEN 2006,428).