Magyari Márta szerk.: A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 2008-2009 (2010)

MŰVÉSZETTÖRTÉNET, IPARMŰVÉSZET - Boldog Zoltán: Török fonott pajzs a Déri-gyűjteményből

TÖRÖK FONOTT PAJZS A DÉRI-GYŰJTEMÉNYBŐL 127 ja egy későbbi, Kr.u. 3. századi, teljes épségben talált ókori perzsa fonott pajzsnak is, amit Dura Europos római határváros ostrománál hagyhatott el egy perzsa gyalogos. Ez a pajzs úgy készült, hogy a nyersbőr szíjakra vés w-alakú bevágásokat ejtettek egy vonalban, majd ezeken dugdosták át párhuzamosan a pajzsot alkotó fűzfavesszőket. A bőr kiszáradva összezsugorodott, és erősen összehúzódva még inkább összetartotta a vesszőket (BISHOP-COULSTON 2006,246; Farrokh 2005,15-16). A görög-perzsa háborúkban a keleti vesszőpajzsok hibái hamar kiütköztek. Nemcsak a perzsa gyalogság maradt alul a közelharc korabeli mestereivel, a görög hoplitákkal szemben, de könnyű fonott pajzsuk szó szerint sem bírta ki az összecsapást a görögök bronzborítású, 9-10 kilogrammos nehéz fapajzsával, a hoplonnal. A vesszőfonatból készült könnyű pajzsok a steppei népeknél is népszerűek voltak a kis, kerek fa- és bőrpajzsok mellett, mivel tökéletesen megfeleltek a közelharcot legvégsőkre hagyó könnyűlovas harcmodornak. Van ránk maradt szkíta vesszőpajzs a paziriki kurgánból, ami cikk-cakk vonalban futó bőrszíjakkal van összeerősítve, vagyis a fent említett perzsa és az asszír vesszőpajzsokkal azonos módon készült (2. kép; KARASULAS 2004,59; U. KŐHALM11972,62-63). Ismert egy görög tudósítás a keleti korai szarmaták vesszőpajzsairól is (STRABON Vll.3.17). A13-14. századi mongolokkal összefüggésben több helyről maradt leírás és ábrázolás fonott pajzsok - a korabeli kínai forrás kifejezésével élve - „kosárpajzsok" használatáról (Meng-Ta, közli B.SZABÓ 2007,34; CARPINi VI. io; NICOLLE 1999,626 AC, G). A steppei eredetű tibeti fegyverzetben is helyet kapott a kerek fonott kosárpajzs. A világ más tájain is készült vesszőfonatból pajzs, így például Kínában is (ROBINSON 1995,156). A mexikói aztékok vesszőfonatos pajzsait bőr, aranylemez és káprázatos madártoll-mozaik fedte (HASSIG1988,86-88). Észak-Amerika keleti partvidékének indián őslakói rugalmas vesszőkből még testpáncélokat is készítettek. A trópusi Kelet-Afrika egyes törzseinél szintén vesszőfonat alkotta a bőrrel bevont pajzsok alapját (STONE 1999,66,390, 557). A KALKAN A „kalkan" szó ma törökül egyszerűen pajzsot jelent, minden további jelző nélkül.

2 A fegyvertörténeti szakirodalomban a kerek, spiráltechnikával font vesszőpajzsokat hívják így, mivel a múzeumi gyűjteményekben őrzött ilyen típusú pajzsok majdnem mindegyike török eredetű. Valószínűleg a ma kalkan néven ismert török fonott pajzs lehetett a törökök hagyományos, saját ősi pajzsa, „a pajzs". Természetesen nem csak a törökök használtak ilyen technikával készült fonott pajzsot, előfordult a steppén, Iránban és a mogul kori Indiában (ROBINSON 1995,44-47,6869). A steppei (mongol) eredetű tibeti fonott pajzsok szinte teljesen a kalkannal azonos módon készültek (5. kép). 2 Ez a szó egyik értelmezése szerint a „kalkang" (kb. „kemény kör") kifejezésből ered, ami, ha helytálló, mindenesetre legalább a tárgy hagyományos alakjára hűen utalna (MILITARY MUSEUM, 104) A kalkan egy 12. századi szeldzsuk török lovast ábrázoló szíriai cserépszobrocska kezében már egyértelműen azonosítható (6. kép), és a damaszkuszi mameluk kori citadella feltárásakor is találtak kalkanmaradványt. A kalkanok fém alkatrészei, a pajzsdudorok és szíjtartó szegecsek pedig kifejezetten gyakran kerülnek elő a térségben, és általában török jelenléttel hozhatóak összefüggésbe. A muszlim forrásokban a 13. századtól tűnik fel a kalkan pajzs említése (NICOLLE 2003,24; NICOLLE 2007,187). A kalkanban valószínűleg a török lovasság felszerelésének egyik legősibb, steppei szeldzsuk eredetű darabját „tisztelhetjük". Gyalogosok is használták, de mégis inkább a lovas katonák jellegzetessége volt ez a nomád stílusú harcmodorhoz igen jól illeszkedő tárgy, amely legalább 500 éven át változatlanul használatban volt a török lovasságnál. A tímárbirtokos török szpáhiknak a szultáni törvényekben és rendeletekben megkövetelt kötelező hadi felszerelésébe a pajzs mindig beletartozott (több, 1545-ből való szultáni rendelet eredeti török szövegében kalkan néven szerepel - DÁVID-FODOR 2005,61-62,184-188). Ha az előírt kötelező felszerelésnek bármely darabja a mozgósítást követő szemléken hiányzott, a szpáhi a fejét kockáztatta. A portai szpáhik a szultáni fegyvertárból kapták felszerelésüket, így a kerek fonott- vagy fémpajzsaikat is, de ilyesmi nem mindegyiküknek jutott (7. kép). Ez látszik a mohácsi csata török felszereléslistáján is, ahol mindössze 454 kerek pajzsot kapott a több ezer fős török testőrlovasság. György barát is megemlékezik arról, hogy nem minden török testőrlovasnak volt pajzsa (GYÖRGY BARÁT 190; EMECEN 2006,428). Az Oszmán Birodalom seregében a lovasság képviselte a szeldzsuk örökséget. Ez nem pusztán taktikai, de fegyverzetbeli jellegzetességeket is jelentett. A török hadsereg a birodalom alapítása és terjeszkedése során újabb fegyvernemekkel - reguláris gyalogsággal, tüzérséggel, flottával - és ezeket fenntartó intézményrendszerekkel bővült, amelyek eredete, éppen úgy, mint a hadsereg felszerelése, igen tarka képet mutatott, amit tovább színezett a nagy területű birodalom rengeteg helyi eltérése. A török hadsereg pajzsai sem voltak ez alól kivételek. A többféle fajta nagyméretű, fából készült állópajzsok a puskás janicsárok statikus harcmodorának kellékei voltak, mivel szálfegyverekkel nemigen rendelkeztek, és rászorultak valamilyen pajzs- vagy karósánc, szekérvár jelentette védőfalra. Főleg a hódoltsági magyar területek török lovas katonáinál jelent meg a balkáni vagy magyar átvételként a négyszögletes fa tárcsapajzs, a magyar huszárpajzs török megfelelőjeként (a huszárpajzsról KALMÁR 1961,195-209; KALMÁR 1971,309-317). A legjellegzetesebb török pajzs viszont az 50-60 cm átmérőjű, domború, kerek pajzs volt, amely készülhetett egyetlen acél- vagy rézlemezből is. De mindezek mellett gyakori a török katonák kezében a nyugati és keleti ábrázolásokon a fonott „kalkan", a vesszőpajzs. A múzeumi gyűjteményekben számos példány maradt ránk (9. kép). Sokféle minőségű, alapanyagú és díszítésű kalkan maradt fenn, de az alapszerkezetük azonos. A fonott kalkan szerkezetileg mindig spiráltechnikával készült. A pajzs „magja" egy kerek, kb. 15 cm átmérőjű fakorong. Ez a pajzs közepén állt, ez volt a pajzsdudor alapja, belül erre került a kéz-