Magyari Márta szerk.: A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 2008-2009 (2010)

MŰVÉSZETTÖRTÉNET, IPARMŰVÉSZET - Boldog Zoltán: Török fonott pajzs a Déri-gyűjteményből

BOLDOG ZOLTÁN TÖRÖK FONOTT PAJZS A DÉRI-GYŰJTEMÉNYBŐL A Déri-gyűjtemény változatos fegyveranyaga hosszú gyűjtőmunka eredményeként állt össze, a beszerzési források is ennek megfelelően igen eltérőek voltak. Déri Frigyes, a Bécsben élő dúsgazdag textilmágnás a bécsi régiségkereskedőknek rendszeres ügyfele volt, ezekről a vásárlásokról saját maga vezetett nyilvántartást „Erwerbungen für die Sammlungen" című, német és magyar nyelvű kéziratos beszerzési naplójában, amelyet a Déri Múzeumban őriznek. Jóval nehezebben követhetők Déri egyéb vásárlásai, amelyekről csak szórványos utalások tudósítanak, a gyűjtemény néhány darabjáról pedig semmilyen leltárban nincsen semmiféle bejegyzés. Dérinek még a lakására is vittek tárgyakat eladásra, bár az eladók között a kortársak kifejezésével élve - még „rosszhiszemű ágensek" is akadtak (NÁDA11928,277-278). Külföldről ügynökei útján és személyesen is vásárolt tárgyakat, például Münchenből és Isztambulból. Olykor más gyűjtők gyűjteményéből is vett műtárgyakat, sőt olykor egész gyűjteményeket is megvett, de sajnos egyetlen tételként vette fel naplójába. Szerencsére ismert adat, hogy Déri Erdélyben is járt beszerzőkörúton. Sokoldalú érdeklődését itt sem tagadta meg: vett erdélyi népvándorláskori régészeti leleteket (mára sajnos elvesztek), festett kelengyeládát, valamint ekkor tett szert fegyvergyűjteménye néhány érdekes darabjára (DÉR11922,1-9). Ez utóbbiak a híres nagyszebeni Brukenthal-gyűjteményből

1, pontosabban Déri egyik utalása szerint „Brukenthal vejének, báró Rosenthalnak a hagyatékából" származtak. A gyűjtemény erdélyi vásárlású fegyverei között volt egy fejedelminek mondott, aranyozott ezüstbuzogány, sodronying és sisak, díszes erdélyi szablyaövek, számszeríjak, török íjak, nyilak és egy íjtegez, két magyar huszárpajzs és a gyűjtemény török pajzsa, egy vesszőfonatos kalkan is (DÉR11922,104,111,113,117,144,145,154b, 17. tétel). A VESSZŐFONATOK ALAPANYAGA ÉS SZERKEZETE ÁLTALÁBAN A vesszőfonás az egyik legrégebbi kézműves mesterség, a vesszőből font könnyű és erős használati tárgyak készítése még a letelepedett, földművelő életmód megjelenését is megelőzte. A világ minden táján és az élet minden területén használt eszközkészítési technika volt, épületfalak, kerítések, halászvarsák, kosarak, szekérkasok készültek vesszőfonatból az 1 Samuel von Brukenthal (1721-1803), a nagyszebeni Brukenthal-gyűjtemény alapítója Erdély kancellárja és kormányzója volt. Az előkelő szász kultúrpatrióta főleg erdélyi vonatkozású tárgyakból álló könyv-, kézirat-, festmény-, érem-, ásvány- és archeológiai anyagának gyűjtését az alapító halála után is folytatták és bővítették (KOMÁROMI 2004,178-179). őskor óta évezredeken át, de sok helyen pajzsok, sőt néhol még sisakok és páncélok is. A vesszőfonási technikák alapjai, kultúráktól függetlenül az őskor óta alig változtak, a fonott pajzsok készítési technikája pedig azonos volt a kosárfonáséval, illetve annak egyes eljárásaival (ZIGULSKY1999,72). A vesszőfonatok alapanyaga viszont már a növényföldrajz függvénye. A leggyakoribb anyag Európában jellemzően a hajlékony, de erős mogyoró-, fűzfa- esetleg nyírfavessző, délebbre pedig a fügefavessző volt. Hántolatlan vesszőkből házimunkajelleggel minden háztartásban fontak kasokat vagy kerítéseket, a hántolt vesszőkből készültek a nagyobb szakértelmet igénylő tárgyak, így kosarak és a fonott pajzsok is. A vesszőfonás szerszámkészlete egyszerű, mindössze többféle kést és hegyes szurkálót igényel, nyilván ugyanez kellett egykor a fonott pajzsok készítéséhez is. A vesszőfonatból készített tárgyaknak - így a fonott pajzsoknak is alapvetően háromféle fő készítési módja volt. Az első a négyzetes fonási technika, ekkor a fonat két irányban, egymásra merőlegesen futó vesszők összeszövéséből áll, de a két szálcsoport szálainak vastagsága, minősége és egymástól való távolsága lehet egyforma (négyzetrendszeres technika) vagy eltérő (lánc-vetülékes technika) Az utóbbinál a láncszálak, ami közé a vetüléket befonják, általában vastagabbak (CSALOG1962,305; JUHÁSZ 1991,465-468). Ezzel az eljárással készültek a neolitikum óta a paticsfalú házak falvázai, a sövénykerítések, kasok és több korszakon át a palánkvárak mellvédei is. Mivel nagy felületű lapokat lehet így formálni, természetesen fonott pajzsok is készültek így, például a thrák pelta pajzsok ilyen szerkezetűek voltak a ránk maradt ábrázolások tanúsága szerint (3. kép). A második vesszőfonási mód a spiráltechnika. Európában már az őskorban általánosan ismert volt, de később háttérbe szorult, de a világban sok helyen sokáig domináns eljárás volt. Ez a technika tulajdonképpen félgömbös kosár fonására alkalmas, igen ősi készítési mód, mely során a vesszőket spirálfordulatban felcsavarják, és eltérő anyagú varrószállal (ez kosaraknál lehetett faháncs, bőrszíj vagy szederinda, a pajzsoknál kendervagy selyemfonál volt) sűrűn körbevarrva egymáshoz rögzítik (CSALOG 1962,304; CSALOG 1963,5-33). Ez volt a kerek fonott „kosárpajzsok" egyik hagyományos készítési módja is, így készültek a török vesszőfonatos kerek pajzsok, az úgynevezett kalkanok is (4., 5. és 8. kép). A harmadik készítési eljárás során az egymással párhuzamosan elhelyezett vesszőket egy másik anyag - ez lehet bőrszíj, zsineg, vagy faháncs - segítségével rögzítik-kötözik egymáshoz, egy nagyobb, szögletes táblát nyerve így. így készült pajzsok is maradt fenn ókori ábrázolásokon és leletként egyaránt a Közel-Keleten és a szkítáknál (1. és 2. kép).