A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 2007 (Debrecen, 2008)

Történettudomány és művelődéstörténet - Orosz György: Énekeljetek az úrnak minden föld. A „Mesterek mestere” katekizmusi ének a római katolikus és az ortodox vallási kultúrában

zi harc ellenére a szkomoroh-jelenség az orosz társadalomban a 17. század közepéig fennmaradt.

39 Anickov úgy vélekedik - és feltevésének nagy az igazságtartalma -, hogy ezeken a lakomákon feltétlenül elhangzottaka „világiak által alkotott zsoltárok", amelyeket az orosz vallásos népénekek prototípusának tekinthetünk.

40 Anickov elgondolása szerint a vallásos népénekek a keresztény Rusz létrehozóinak, azaz az „új emberek" klasszikus (pogány, világmagyarázó) költészetének a maradványai, ezen költészet legutolsó fejlődési szakaszának a termékei.

41 Fejlődésük végső szakaszában az egykori mitologikus költészet énekei, miután összeolvadtak bennük a pogány és a keresztény elvek, már új formában jelentkeztek, és ettől az időtől kezdve - írja Varencov -, a vallásos népénekek (duchovnye stichi) néven ismeretesek.

42 Fedotov azon a véleményen van, hogy az énekek a 15-16. században nyerték el mai, vagy az ahhoz igen közel álló megformáltságukat.

43 Szavaiból azonban nem derül ki, hogy a népénekek szövegének vagy dallamának a megformáltságáról beszél-e. Preobrazenskij szerint is léteztek már a 16. századi Oroszországban vallásos népénekek. Az orosz egyházi énekekre jellemzőznamennijénekstílusban (znamennyj rospev) adták elő őket, megőrizvén ezen előadásmód minden jellegzetes vonását, s ekkor még korántsem hatotta át őket annyira a keresztény vallásos érzület.

44 Preobrazenskij ezen megállapítása csak részben fogadható el. A vallásos népénekek egy részét minden bizonnyal znamennij énekstílusban adták elő. A középkorban Nyugat-Európában sem ment ritkaságszámba, hogy egyházi és világi - gyakorta szerelmi - éneket egyazon dallamra énekeltek.

45 A paraliturgikus gyakorlat területéhez tartozó vallásos népénekek esetében ez a lehetőség még nagyobb mértékben volt adott. A népi dallamvilág és az egyházi énekek kölcsönösen gazdagították egymást. Az egykori pogány időknek a keresztény korszakba átnyúló énekköltészete a bizánci gyökerekre visszamenő egyházi énekekkel a kölcsönhatás bonyolult és sokirányú folyamatában egyaránt hozzájárultak az orosz vallásos népénekek megformálódásához, mind formailag és tartalmi vonatkozásban, mind a dallam és az énekstílus tekintetében. Mészáros Györgyné foglalkozott a „Számokról" (0 cislach), azaz a „Katekizmusi ének" és az „Ádám siralmai" (Piac Adama) című orosz vallásos népénekek zenei analízisével. Bár mindkét ének esetében csak egy-egy szövegváltozatot vizsgált, kutatási részeredményeit

46 mindazonáltal figyelemre méltónak tartom. Annál inkább, mert ezt a folklórműfajt a magam részéről csak tartalmi szempontból vizsgálom. Az orosz vallásos népénekek zenei-intonációs alapjai sokfélék, többrétegűek. Magukon viselik az északorosz biímák, azaz hősi énekek epikus jellegéi, de egyúttal a renden voltak, de egy átmeneti idő után ezeken már nem a pogány isteneket és az ősöket emlegették, hanem Krisztust, az Istenszülőt és a szenteket. A mágikus szavak helyett pedig tropárionokat mondtak, majd később énekeltek. Gal'kovskij említést tesz egy óorosz intelemről, melynek címe: „Beszéd a tropárionos serlegekről" (Slovo 0 troparnych íasach). Ezt az intelmet a hagyomány a Barlangkolostori Feodoszijnak tulajdonítja, de nagy valószínűség szerint a balkáni szlávoktól került át az oroszokhoz a 12. században. Az írás szerzője csak három serleg ürítését engedélyezi: az elsőt az ebéd kezdetén - Krisztus Istenünk dicsőségére, a másodikat az ebéd végén - Szűz Mária tiszteletére, a harmadikat - az uralkodó tiszteletére. „A lakomán pedig három tropárionnál többet tilos mondani." (Troparej 2e v piru lise trech ne veleno molviti.) Tehát több is elhangzott. Először mondták, felolvasták, majd énekelték is ezeket. (GAL'KOVSKIJ 1916:1.170-172,175.) Az Egyház tehát szabályozta az „emléklakomákat". A keresztény szellemben rendezett lakomákon az ősökről való burkolt megemlékezést kitűnően szolgálta az „Ádám siralmai" vallásos népének, hiszen ebben nem akárkiről emlékeztek meg, hanem az ősök őséről, Ádámról. Az idők során ez az álcázott őskultusz ártalmatlan keresztény szokássá szelídült. Nem kizárt tehát, hogy ezen kolostori szokás pogány gyökerekre megy vissza. A Kijevi Rusz időszakában és még később is igen nagy kuszaság jellemezte a templomi és kolostori szertartásokat. Rendet és szabályozottságot szeretett volna elérni ezen a téren Rettegett Iván cár. Tanúsítja ezt az általa 1551-ben összehívott egyházi zsinat rendelkezéseit tartalmazó „Százcikkelyes törvénykönyv"'is (Stoglav 1863.). A keresztény hithagyomány az idők folyamán teljesen asszimilálta a pogány őskultuszt. 39 FAMINCYN1889:188,190. 40 ANICKOV 1914:218. 41 ANICKOV 1914:218. 42 VARENCOV i860:3-5. 43 FEDOTOV 1935:6. 44 PREOBRAZENSKIJ 1924:49. A keresztény hitre tért oroszok az új vallás tanrendszerével és szertartásrendjével együtt az ortodox Bizáncból vették át az egyházi-templomi énekeket is. A keleti Ortodox Egyházban a nyolc alapskálából álló énekrendszer (októichosz) a maga teljességében a 8. század első felében alakult ki. A végső megformálódási folyamatban loannészDamaszkénosznú (t 750 körül) maradandó érdeme volt. A szakrális énekeket ő egyúttal megtisztította a túlságosan világias motívumoktól. A nyolc alapskála vagy alap-dallamvezetés közül az első négy a főhang, a másik négy a mellékhang. Mind a nyolc hangot monofónikusan énekelték, az alaphang állandó tartásával, h nyugati katolicizmussal ellentétben az Ortodox Egyház semmiféle hangszeres kíséretet nem alkalmazott, ezért az egyházi dallamok kizárólagosan vokálisak voltak. A dallamokat egyezményes jelekből álló külön rendszer segítségével rögzítették. Az orosz egyházi ének legősibb változata a bizánci hagyományokat követte: vokális előadásmód (férfi kórus), egyszólamúság, a görög októichoszhoz (oroszul: os'miglasie) való kapcsolódás. A dallamokat speciális jelekből álló hangjegyírás rögzítette. Az orosz znamja 'jel' a görög orpiov 'ua.' szó szerinti fordítása. Innen a notációs rendszer orosz elnevezése: znamennoe pis'mo 'neumás írás'. Használatos volt a krjukovoe pis'mo 'kampós írás' megjelölés is, mivel a jelek közül a krjuk'kampó' volt a leggyakrabban használt. Ennek megfelelően a legősibb orosz egyházi énekmodort így nevezték: znamennyj rospev vagy krjukovyj rospev (rospev = énekmodor, énekstílus, dallamvezetés). Az ősi bizánci és az ennek megfelelő óorosz notációs rendszer nem hangokat jelölt, hanem csak a dallam irányát mutatta, az énekeseknek emlékeztetőül szolgált, támpontot nyújtott a hagyomány alapján elsajátított és végzett egyházi énekhez. (Mindezekről Id.: BERK11984:393-397.; RESCIGNO GARAVAGLIA1987:33) Preobrezenskij véleménye szerint a kijevi oroszoknál a templomi szertartásokat a kezdeti időkben görög vagy egyéb szláv származású (bizánci alattvaló délszláv - 0. Gy.) papok végezték, ezért ekkor még nem volt lehetőség arra, hogy a keleti szlávok pogány, kultikus énekeinek dallammotívumai behatoljanak a több száz éves múltra visszatekintő bizánci egyházi énekekbe. A bizánci ortodoxia szakrális énekei csak később toptiksajátos orosz színezetei a használati mód, a dallam és a dallamvezetés tekintetében, h „bennszülött" orosz énekesek mm iskolákban sajátították el a templomi énekeket, hanem nének-mester\ë>\, aki tanítványokat gyűjtött maga köré. Ezeknek ő aztán a maga felkészültségi színvonalának megfelelően adta tovább az énektudományt. Saját mestereitől ő is így, a hagyomány alapján sajátította el az énekeket. (PREOBRAZENSKIJ 1924:6-15.) 45 GÖSSMANN1970:4346 MÉSZÁROS 1991:67-70. További hasznos adatokat merítettem MÉSZÁROS Györgyné „A vallásos népénekek műfaji jegyei az óorosz zenében''című tanulmányából, amely egy konferencián hangzott el (KLTE Debreceni Filológiai Napok XVIII. 1993 január 27). A rendelkezésemre bocsátott anyagért nevezett kutatónak ezúton mondok köszönetet.