A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 2007 (Debrecen, 2008)

Történettudomány és művelődéstörténet - Boldog Zoltán: Török lófejvért a Déri-gyűjteményből. Páncélos csatalovak az ókorban és az iszlám világában

A lovaikat vértezetük elsősorban a nyilaktól védte, de a védelemnek ára volt: a nehéz páncélba burkolt lovat a közel-keleti éghajlaton komolyan fenyegette a gyors túlmelegedés ós kifáradás. A páncélos lovas ós a lópáncólzat súlya is jelentős lehetett, de fontosabb tényező, hogy a lovak testét a rájuk boruló fémvértezet, vagy fémlemezekkel erősített bőrpáncél teljesen leszigetelte. A roham vágtája során a fokozott mozgás miatt izomzatuk nagy hőt termelt, ami a nap által amúgy is felhevített páncél alól nem távozott, és az izzadtság sem tudott elpárologni. A páncél alatti magas hőmérséklet miatt a ló légzése ós a vérkeringése sem volt normális, ami gyors kifáradást, hőgutát, vagy szélsőséges esetben az izmok bénulását is okozhatta. Ez vezethetett a páncélozott csatalovak rövid harc utáni látványos legyengülósóhezés kudarcaihoz (lásd 6. jegyzet). Enneka veszélynek elkerülésére több korszakban alkalmazott kompromisszumos megoldás volt, hogy a lovakat csak részlegesen, elöl vértezték, fedetlenül hagyva a fart és néha még a nyakat is, esetleg fémpáncél helyett szövet- és nemezvérteket használtak. A jobb ókori lovak nem voltak kisebbek vagy gyengébbek a középkori lovak nagy átlagánál. A későbbi korok legjobb csataménjeiben viszont már több évszázad szelektív tenyésztésének eredménye testesült meg, ami nem csak méretben, de állóképességben, teherbírásban és gyorsaságban is eredményezett javulást. Mindezek ellenére a lópáncél későbbi korokban sem lehetett könnyű viselet hosszú távon (EVERSON 2004,204; SIDNELL1996; 142-148,276-278). A VII. században a Közel-Kelet térképét az iszlám hódítás rajzolta át. Az arabok nem hoztak újat Iránnak a fegyverművesség terén - lótenyésztés terén annál inkább - viszont Perzsiában kimeríthetetlen fegyvergyártó háttérhez jutottak az új hódításaikhoz. Az iszlám világgal óriási kulturális közösség jött létre, mely túl sokszínű volt ahhoz, hogy egybe lehessen tartani, de mégis magába olvasztotta a meghódított területek minden vívmányát- így természetesen a fegyverzetet is. Az előbbiekben ismertetett hosszú helyi tradíciók után aligha meglepő, hogy Perzsia arab meghódítása után a muszlim hadseregekben is megjelent a páncélozott nehézlovasság és a vértezett hadimén (HYLAND1994,117). A MUSZLIM HADSEREGEK PÁNCÉLOZOTT CSATALOVAI Az iszlám világban kiemelt szerepe volt a lónak, a szent háború harcosának tekintették, akárcsak lovasát. Mindez az arabok hagyományos iak lerohanták a kimerült vérteseket. Emessánál viszont a palmyrai kataphraktoszok gázolták le a római lovasságot, de kifáradva már nem tudták újrarendezni alakzatukat, és a római gyalogság áldozataivá váltak (Zosimus alapján SIDELL2006,276-277)Amint látható, a vértezett lovakon ülő páncélosoknak az ókorban is szinte megoldhatatlan volt az újrarendeződés. De ellenpélda is akad: 357-ben Strassbourgnál lulianus Apostata császár megállította a menekülő dibanariusait, és visszavezette őket a csatába (AMMIANUS MARCELLINUS XVI.12). A parthusok kataphraktoszai Kr.e. 53-ban Carrhae-nál igen hatásosak voltak a szétzilálódott rómaiak ellen (PLUTARKHOS 23-27). Az ilyen páncélos lovasság azt adta fel, ami éppen a lovasság legnagyobb előnye volt, nevezetesen a gyorsaságot és manőverezőképességet, és ez magyarázatot ad korlátozott használatukra. A lópáncél elhagyása kétségkívül sokat javított a lovak teljesítményén, a perzsa Sahnaméban még harc közbeni ledobását is említik (NICOLLE1996,79). lószeretetében gyökerezett. Gondos és nagy múltú lótenyésztésük a világ legjobb hátaslovait szolgáltatta, melyek tökéletesen megfeleltek az arab életformának, harcmodornak, terepnek és éghajlatnak. Az iszlám hagyomány szerint Allah előbb teremtette meg a lovat - mégpedig egy marék szélből - és csak azután (!) az embert. A próféta a hívők kötelességévé tette a lovakkal való jó bánásmódot, tiltotta megalázásukat és megverésüket. ínség idején, ha a beduin család szűkölködött is, a családtagnak számító lónak mindent megadtak, azasszonyok és a gyerekek csak a lovak után kaphattak enni. A nemes ló birtoklóját még a Sátán is elkerülte. A beduinok, ha tehették, már az iszlám előtt is lovon jártak rabolni. Az iszlám hódítás előtt az Arab-félszigeten a ló nemcsak értékes volt, de a tevéhez képest még viszonylag ritka is. Az igazi arab lovasseregek csak nagyobb területek meghódítása után álltak össze, és a seregek mérete egyre nőtt. Perzsia, Észak-Afrika és 711 után Hispánia jó része is a kezükre került - mindegyik régió addigra már csaknem ezer éve híres volt kiváló harci lovairól (lásd 3. jegyzet), amit még tovább javított az arab lovak bevitele. A lótenyésztésnek több helyi centruma alakult ki az Arab-félszigeten kívül is, és a meghódított területek lóállománya mind a muszlim seregeket gyarapította (KUTASI2005,33-37; VIRE 1965,785-787). A rablóportyákból hódító hadjáratok, a gyors könnyűgyalogos, tevés és lovas arab törzsi csapatokból birodalmi seregek lettek, lovassági dominanciával. Bár hódításuk sebessége szédítően gyors, és még mindig rengeteg volt köztük a könnyűlovas, az írott források több említése már utal páncélozott harci lovakra is a korai muszlim seregekben. Egyes vélemények szerint már nagyjából Mohamed idején megjelent a perzsa mintára, perzsa mesterek által készített nemez lóvértezet az araboknál (HYLAND 1994,45)- A legkorábbi (talán vászon- vagy nemez-) páncélos lovakat ábrázoló képek a térségben az ománi sziklarajzok. A vázlatos, nehezen datálható kép csatajelenetet ábrázol, és valószínűleg az iszlám felvétele körüli időre, esetleg valamivel későbbre tehető (NIC0LLE1999,411A-D). Az arabok vértezett lovairól az első biztos, írott említés 651-652-ből, a núbiai arab invázió idejéből való. Ekkor az íjászairól híres keresztény Núbiát kétszer próbálták az arabok lerohanni sikertelenül. Az első vereségük után a támadók céltudatosan felkészültek: lovaikat páncéllal látták el a nyílvesszők miatt, de újra veszítettek (NICOLLE 2007a, 233). A muszlim hódítás előrehaladtával a hagyományosan arab módon harcoló hódítók az iráni, bizánci és török lovas hadviselés módszereivel és eszköztárával is megismerkedtek. Mindezek a muszlim seregek felszerelésére és harcmodorára is hatással voltak. A korabeli arab katonai szakmunkák lószerszámra, fegyverzetre vonatkozó terminológiája is sokszor arab mellett iráni vagy török, így a lópáncélt és a lófejvédőt jelentő szavak között is vannak iráni eredetűek (DOUILLET 1965,954; NICOLLE 1999, 507). A fennmaradt adatok alapján a muszlim seregek legkorábbi ismert lóvértezete, az arab eredetű szóval jelölt „tidjfaf" még csak nemezből készült, és a sereg egészéhez képest még igen kevés katona használta. Sodrony vagy fém lópáncél használatára még a korai időszakból nincs adat az araboknál (NICOLLE 1999,521; KENNEDY 2001,170). A nemez lópáncélt még mindig említik az Abbaszida kalifátusban a IX. század elején is, a