A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 2007 (Debrecen, 2008)

Néprajz, kulturális antropológia - N. Szabó Magdolna: Ahol gyárak épültek a hagyományos tudásra. Adatok a hajdúnánási szalmakalap-ipar történetéhez

N. SZABÓ MAGDOLNA AHOL GYÁRAK ÉPÜLTEK A HAGYOMÁNYOS TUDÁSRA Adatok a hajdúnánási szalmakalap-ipar történetéhez A történelmi Magyarország Tiszántúli régiójának egyik legnagyobb könnyűipari központja a 19. sz. utolsó évtizedeiben az akkor alig tizen­hatezer lakosú Hajdúnánás. A több száz munkást, gőzgépeket alkalma­zó, jelentős kivitellel bíró szalmakalap gyárak, üzemek és a mindennemű szalmaportékával kereskedők az 1880-as évek elejétől vetették meg e hajdúvárosban lábukat. A Trianoni határváltozás krízisét átvészelve még néhány évtizedig állták a versenyt, míg végül a többségében zsidó tulaj­donú szalmafeldolgozó üzemeknek a háború előtti felszámolások vetet­tek véget. A 19. századtól a szalmakalapot a parasztság főként a nyári mezei munkához viselte. Európai mintákra finomított darabjai a polgári öltözet részeként még a 20. század első negyedében is megtartották jelentős sze­repüket. Előbbieka tradicionális háziipartermékei, kézzel készült darabok. Varrógépet kevesek használtak. A szezonra készült női- férfi-, gyermek­kalapokat heti- és országos nagyvásárokban szerezték be a készítőktől, akik főként télen, a háznál, a család minden tagjának segítségével dol­gozták fel a búza- és rozsszalmát. Ezeknek az úgynevezett parasztspe­cialistáknak, háziiparosoknak a hagyományos tudására épülve alakultak meg a szélesebb polgári réteget ellátó, külföldi piacokra is termelő vidé­ki gyárak, üzemek. Ezúttal a hajdúnánási szalmaipar virágzó évtizedeiről, a gyárak ala­kulásáról, kereskedelmi kapcsolatairól, térségi jelentőségéről és a házi­iparhoz való viszonyáról szólunk. A szalmafeldolgozás munkamenetét vetéstől aratásig és a fonattá alakításig, ill. a kalap készítésének módja­it most nem részletezzük. 1 Többször fogjuk idézni a hajdúnánási református gimnázium botani­kusként ismert tanárának, IgmándyJózsefnek ide vonatkozó tanulmányait. Az Észak-Alföld flórájának tudományos kutatásán túl érzékenyen tekintett a hajdú leszármazottak közösségeinek mindennapi életére is. Folklórgyűj­tései mellett különös figyelmet szentelt erre a régi hajdúnánási „jelenség­re". Fél évszázad elteltével és a korai források és az archív dokumentumok tanúságai ismeretében talán nem túlzás ezt a valaha virágzó háziipart így emlegetni. Igmándy József szalmaiparra vonatkozó gyűjtései során külö­nösen szerencsés helyzetben volt, mert kézbe vehette a Hajdúnánás házi­iparát jelentősen befolyásoló gyárak megmaradt üzleti könyveit, amelyek azóta sajnos elvesztek, vagy megsemmisültek. így a közvetlen forrásokra és azi940-ben még eleven emlékezetre támaszkodó tanulmányait mind­máig a legértékesebb és megkerülhetetlen hivatkozási alapnak tekintjük kutatásaink során. 2 Hasonlóan értékes adalékokkal szolgál Csontos Gábor­nak a helyi háziipari szövetkezet jubileumára 1975-ben összeállított kis­monográfiája. 3 A szalmaiparra vonatkozóan most újabb, levéltári, statisztikai és saj­tó dokumentumokat közlünk, figyelembe véve és kiegészítve a koráb­bi ismereteket. AZ ELSŐ HÍRADÁSOK A NÁNÁSI SZALMAKALAPRÓL Hogy mióta ismerhetik Hajdúnánáson a szalmafonást {szalmakötést), erre a 20. sz. elején még élő legendákkal válaszolt a szájhagyomány, ame­lyet a fenti irodalmak örökítenek meg. Egyes változatai 1750-ig visszanyúl­nak." Megbízható, konkrét adatokat máig nem ismerünk, de feltétlenül számon tartjuk a szalmafonás meghonosodását elbeszélő, nemzedékek őrizte folklorizálódott emlékeket. Tény, hogy a történelmi hajdúváros nevét a 19. sz. második felére ez a háziipar tette országszerte ismertté. Kezdetben az utazók, majd a tör­ténetíró elődök számára vált feltűnővé, hogy a lakosság milyen nagy arányban foglalkozik a szalma kötéssel, és szalmakalap varrással, majd a statisztikák is kimutatták az egyébként földművelő lakosság e jelentős mellékjövedelmét. A19. sz. közepéről származik az első színesebb jelen­tés a helyi háziiparról: Csatáry Ottó hírlapíró, az Életképek vidéki tudósítója a hortobágyi szemléi után Nánáson is megfordult, látogatását követően úti emlékrajzában olvashatjuk: „a nép mindenfelől öllel hordta a piacra a szalmakalapot. Nánás lakosai arról híresek, hogy itt.. .mindenki úgyneve­zett rézkalapotfon szalmából, -azaz szalmakalapot csinál. Sajnos, mint itt is more patrio a szalmakalapkötés minden tökélyesbülési előhaladás nél­kül űzetik." 5 Fővárosi műveltségével megállapítja: „méltó lenne,... hogy a lakosságnak egy-két tanító szereztetnék, kik azt oktatnák, miképpen kell minél alkalmasabb kalapfonásra való szalmát termeszteni, és hogyan kell minél finomabb szalmakalapot fonni." 6 1 A Hajdúnánáson már jórészt elfeledett szalmafeldolgozás hagyományos ismereteit a székelyföldi falvak még elevenen őrzik. Az itteni háziipar mozzanatait másutt dol­goztuk fel: SZABÓ M. 2005,20o6a,b. A hajdúnánási háziipar munkafolyamatait Id. IMÁNDYJ. 1940a, ÖTVÖS R.1965. 2 IMÁNDYJ. 1940a,b 3 CSONTOS G. 1975 4 CSONTOS G. 1975.11., 12. 5 CSATÁRY 0., 1846.758. 6 Uo.

Next

/
Thumbnails
Contents